Milyen egy randi…

Gustavval?

Elegáns ruhában álltam az előszoba közepén és vártam, hogy megérkezzen. Egy leheletnyi parfüm volt rajtam, hajam kontyba volt fogva a tarkómon, szám halvány rúzzsal volt kifestve, szemem pedig csak ki volt húzva. Valami híres étterembe készültünk, nem csoda, hogy ilyen nagy a felhajtás. Egy utolsó igazítás, majd csöngetett is. Sose késett el…

-         Szia – csókolt meg gyengéden, majd alaposan végigmért. – Gyönyörű vagy, mint mindig.

-         Köszönöm – éreztem, hogy elpirulok. – Te is elegáns vagy – majd megigazítottam a nyakkendőjét.

-         Kösz – mosolygott rám és megvakarta a fejét. – Mehetünk?

-         Persze – miután bezártam az ajtót a kocsijához vezetett és kinyitotta az ajtót. Beszálltam az anyósülésre, ő pedig a volán mögé ült. Az utak Berlinben most is forgalmasak voltak, csak úgy pezsgett az élet. Különböző esti klubok mellett haladtunk el, ahonnan szólt a zene és kiszűrődött a fény. Vágyakozva pillantottam a nyüzsgő tömegre, tudván, egy olyan helyre megyünk, ahol elég kevés szórakozás lesz.

-         Nem lesz olyan rossz – ezek szerint leolvasta arcomról az aggályaimat.

-         Ááá, neeem… Újságírók, paparazzik, idióta, gyerekes rajongók.

-         Na-na! – szólt rám. – Elég lesz. Nem lesz semmi baj – majd a sebváltóról a combomra helyezte kezét és simogatni kezdte. – Nagyon gyönyörű hely, neked is tetszeni fog.

-         Ha te mondod… - a kocsiban nem esett több szó köztünk. Mikor kiszálltam, tényleg majdnem a vörös szőnyeget súrolta az állam. Mert hogy vörös szőnyeg is volt! De nem csak az. Egy hatalmas épület, antik, kicsit görög stílusú szabásokkal, kupolás tetővel, oszlopokkal, mindennel, ami kell. Ide csak az előkelők és a pénzes emberek járnak, ezt már látom rajta. A hatalmas épületben egy táncparkett is elterül, de amolyan szolid, lágy zene szól, olyan andalgásra való. Az asztalok tömve vannak, hatalmas gyémántcsillárok alatt ülnek a pénzes asszonyok, kezükön mindenféle gyűrűvel és hatalmas karkötőkkel, mellettük férjük, szaftos üzletet kötögetve. Ez nekem túl puccos… Nem érzem magam itt jól, talán túl lealacsonyítom magam, s úgy vélem: én ehhez nem vagyok elég jó. Az aggodalmam akkor tűnik el, amikor a többieket pillantom meg. Arcukon félmosoly, mikor megpillantanak minket, de amikor leülünk már a fanyar grimasz uralkodik el rajtuk. Mindenki ünnepi díszfelszerelésben, s amikor Tomot megpillantom hangosan felröhögöm. Az öreg dámák és urak mind egy emberként fordulnak felém és borzadva összesúgnak. Gustav kelletlenül megigazítja a nyakkendőjét, majd egy témát dob fel az unatkozó csapatnak. Mindenkin, még Gustavon is látszik, hogy ennyire kifinomultak azért mi sem vagyunk. Ez már az étel kiválasztása előtt is világos volt, de majd csak az után derült ki teljes bizonyosságban. Mikor a pincér kifáradt, meghajolt és egy Mit parancsolhatok?-kal körbepillantott és jegyzetelésre készen előkapta tollát. Tom már nagyban magyarázott valami sültről, amikor a pincér felhorkantott.

-         Előbb a hölgy – meghajtotta fejét, Tom pedig kínos csöndbe kényszerült, miközben öccse, hogy nevetését tompítsa öklét gyömöszölte szájába. Leadtuk a rendelést, s illedelmesen vártunk. Georg eközben rágyújtott, s meg is jelent egy másik pincér és teljes megrökönyödéssel kapta ki a kezéből a cigit. Tilos a dohányzás. Már csak a mi részünkön. Az emberek még jobban megbámulnak minket, én pedig erős késztetést érzek arra, hogy most azonnal elhagyjam a vendéglőt. De még csak most jön a java! A pincér kihozta a finomabbnál finomabb ételeket, töltött bort és magunkra hagyott a guszta kajával, ami gyönyörűen fel volt díszítve és el volt rendezve. Szinte sajnált az ember a villájával belepiszkálni. Tom, akit a pincér sértett meg, nem hatotta meg az ínycsiklandozó falat, eltökélt szándékának vette, hogy kikészítse a pincért. Fitymálóan beletúrt az ételbe, alaposan megszagolta, majd óvatosan beleharapott. A torz arca láttán mindannyian felnevettünk, s az emberek, jó szokásukhoz híven ismét felénk fordultak, csóválták a fejüket és hangot adtak arról, milyen illetlen a mostani „korosztály”.

-         Pincér! – bődült fel Tom. Aki kihozta nekünk a sok finomságot, hirtelen bukkant fel, majd megkérdezte: „Miben segíthetek?”. Tom felvilágosította, hogy segíteni csak akkor tud, ha megfőzi neki rendesen azt a húst és hogy az eszébe vési, ő bizony nem kért rá csípős szószt. A pincér értetlenül lapozik a jegyzetében, márpedig Tomnak igaza van, ő nem kért szószt. Valószínű, hogy csak felfújja, de élvezi, ha zavargást okozhat. Hangosan ócsárolja a pincér figyelmetlenségét és azonnal másikat követel. A pincér pedig szégyenkezve elvonul a tállal, miközben mi halkan remegünk a nevetéstől. Tom tovább szitkozódik, ugyanis a gazdag nép felénk tekinget, hát nekik magyaráz: - Csípős volt, értik?! Csípős! Megmondtam, hogy nem kérek csípős szószt! Ez felháborító, ez botrányos! A mai pincérség! És még ez a város legelőkelőbb étterme… Az Istenit már, hát csípős volt! – Bill épp eme szónoklat közben itta meg borát, de rögtön visszaadta a természetnek, s köhögve, nevetve elterült az asztalon. A pincér visszatért, valósággal lecsapta Tom elé az ételt, majd eltűnt. Miután mindenki megette a rendelt finomságokat, s a habos desszertet máskorra hagyva kifizette Gustav a vacsorát, szinte kimenekültünk az étteremből. Visszapillantva azért láttam, hogy nem csak mi könnyebbülünk meg.

-         Az egész estében a te gusztustalan vicceid voltak a legjobbak! – röhögött még mindig Georg, s bepasszíroztuk magunkat a kocsiba.

-         Azért jó volt? – kérdezte kicsit elszontyolodva Gus.

-         Persze kicsim – csókoltam meg. – De legközelebb nélkülük és valami kevésbé nagyhírű étterembe megyünk.

-         De hát ha csípős volt! – tört fel Tom, mi pedig felnevettünk. Gustav pedig egy szórakozóhely felé vette az irányt, hogy kiengeszteljen minket, ezért a borzalmas élményért.  

Georggal?

A tükörbe pillantottam és megállapítottam, hogy túlzásba vittem. Egy rövid szoknya és egy kivágott top volt rajtam, vadító rúzs és szemfesték, hajam szabadon omlott vállamra. Azt mondta, ő főz, így kicsit tartottam ettől a „gyertyafényes vacsora” dologtól, de azért felhúztam a magassarkúm és a kis retikülömet felkapva az ajtóhoz léptem. Leintettem egy taxit, majd bemondva a címet kényelmesen elhelyezkedtem a hátsó ülésen. A Nap lemenőben volt, a hatalmas betontömbök között, s a kocsik füstjén át is áthatolt aranyló sugara. A taxi egy lakóparknál állt meg, ami valamivel csendesebb volt a zajos utaknál. Kifizettem és sietősen elsétáltam a tízes lépcsőházhoz, majd miután felcsengettem felszaladtam a harmadikra (ami valljuk be, magassarkúban nagy teljesítmény). Egy főzőkötényben nyitott ajtót, haja fel volt kötve, izmos mellkasát egy feszes atléta takarta. Egy szenvedélyes csók után beléptem az előszobába és körbeszimatoltam a levegőben. Amit éreztem, az mennyei volt.

- Spagetti? – kérdeztem és felakasztottam a táskám.

- Csak neked, csak most – puszilta meg a nyakam, majd visszacammogott a konyhába. Utána mentem és felültem a pultra. Elém állt és széttolta lábaim, beállt közéjük és olyan éhesen pillantott rám, hogy a szemével majd’ felfalt. Egy üveg vörösbort halászott elő, majd töltött, s koccintottunk. Közben segítettem megteríteni, még gyertyát is raktam az asztalra és kitártam az ablakokat, hogy a Nap arany sugarai utoljára bevilágítsanak. Georg eközben hozta a spagettit, tálalt, majd mögém lépett és átkarolt. A hosszú szőkésbarna hajam elseperte a vállamról és gyengéden megcsókolta, majd a nyakamat vette célba nyelvével.

- Nem kéne előbb enni? Csak ha már megfőzted – mosolyogtam rá és leültünk enni. Tulajdonképp nagyon rég nem láttam, teljesen ki vagyok éhezve rá. A pillantása már feltüzel, amikor az ablaknál csókolgatott, azt hittem rávetem magam. De nem. Viszonylag nyugodtan megettem, s meg is dicsértem és a pohár után nyúltam. Ő még evett, de már alig tudtam türtőztetni magam. Lehúztam lábamról a magassarkút és az asztal alatt játszadozni kezdtem vele. Vigyorogva figyelte az arcom, én pedig feljebb csúsztattam a lábam. Mikor a gyenge pontját értem el, szinte fellökte az asztalt és ölbe kapott, majd ledobott az ágyára. Felém mászott és leráncigálta a vékony kis topom, erőteljesen és követelőzően benyúlt a falatnyi szoknyám alá. Én sem tétlenkedtem, kicsatoltam az övét, leszedtem róla a főzőkötényt és miközben ő a fenekemmel és a melleimmel volt elfoglalva, az atlétát is letornásztam róla. Vadul tapadtunk egymásra, testünk egymásnak feszült, minden egyes levegővétel gyors és zihált volt. Kicsatolta a melltartómat, majd megszabadított a szoknyától is és nyelvével elkalandozott a testemen. Mikor a bugyim súrolta nyelvével kéjesen felsóhajtottam, jelezve, haladjon tovább, s ő nem is tétovázott. Megszabadított fehérneműmtől és kezelésbe vette a testem. A lábam között járatta kezét, őrjítő lassan dolgozott én pedig elterültem az ágyon, átadva magam az élvezetnek. Kis ideig játszadozott, majd a számhoz hajolt, végül a melleimre tért vissza. Megszabadítottam nadrágjától, azzal együtt a boxerétől, s én vettem kezelésbe őt. Én se sokat játszadoztam, csak épp annyit, hogy eléggé izgalomba jöjjön. Mikor már mindketten eléggé ziháltunk, magáévá tett, csak úgy, mint sok éjszakán. Erőteljesen, mégis gyengén, finoman, mégis vadul. Miután mindketten a csúcsra jutottunk, nyögve borultam hatalmas karjai közé és gyöngyöző homlokára egy puszit leheltem.

- Jó kis este volt – majd elaludtunk egymás karjaiban.   

Billel?

Ismerve őt kiöltöztem. Nem szeretek, de az ő kedvéért megteszem. Tudom, hogy finom és ügyel az ilyen apróságokra, így a kék, pántnélküli kisestélyim vettem fel, hajam kivasaltam és a festékeket is csak enyhén vittem fel magamra. Dudáltak, én pedig felkaptam az ezüst magassarkúm és az ezüst retikülöm, majd az ajtóhoz siettem. Mikor kinyitottam, azt hittem leesem a lépcsőről. Egy hatalmas fekete limuzin állt a bejárati ajtó előtt, ő pedig egy fekete nadrágban és fekete, mellkasig kigombolt ingben várt, a kocsinak támaszkodva.

-         Nem kellett volna ennyire kiöltöznöd – hajolt oda és lágyan megpuszilta a nyakam. Már az érintésébe is beleborzongtam, így halkan válaszoltam neki:

-         Nem mondtad, mibe jöjjek. És ismerve téged…

-         Jó, de nem valami drága étterembe megyünk – vágott a szavamba és kissé elbizonytalanodott. Majd miután alaposan végigmért kinyitotta előttem az ajtót és besegített a kocsiba. Miután bemásztam belülre ő is beült mellém és megfogta a kezem. Én csak kibámultam az amúgy elsötétített ablakokon és megmosolyogtam a sötét utcát. A sofőr beindította a kocsit, éreztem, ahogy a kocsi lágyan megremeg és kigurultunk a főútra.

-         Merre megyünk? – kérdeztem kíváncsian, de Bill mosolyogva megrázta a fejét és egy puszit nyomott a homlokomra. Látszott rajta, hogy izgul, s ez rám is rámragadt, mintha még csak ez lenne az első randink. Pedig nem. Ez már a nagyon sokadik, hisz másfél éve együtt vagyunk. A limuzin eközben csak ment az utakon, itt-ott tett egy kanyart. – Lehúzhatom az ablakot? – bólintott, én meg kibámultam a sötét éjszakába és éreztem a kellemesen langyos nyári szellőt.

-         Öhmm… - krákogta egy idő után, majd zavaros tekintettel elfordult. Kezdtem megijedni, sose csinálta még ezt… Most vagy valami baj történt, vagy szakítani akar velem…

-         Bill, minden rendben?

-         Mi? – kapta oda a fejét. – Ja, persze – és megpuszilta a szám. Én viszont nem értem be ennyivel. Hogy ne húzódjon el, tarkójánál fogva húztam magamhoz és megcsókoltam. A hatás nem maradt el, ajkaim szétnyíltak, nyelve pedig átcsusszant az én számba és vad, szenvedélyes táncot járt az enyémmel. Az ő csókja… nos igazán különleges :). Érzed a hideg piercing csúszkálását, közben forró ajka a tiédre tapad. Egyszerűen leírhatatlan érzés. A hajamba túrt, s ahogy picit rámdőlt, haja az orromat kezdte csiklandozni. Nem bírtam ki és belekuncogtam a csókjába. Mosolyogva nyomott még egy utolsó puszit a számra, majd visszadőlt a helyére és megigazította a haját. Én pedig a vállának dőltem és behunytam a szemem. Mostmár nyugodt vagyok. Azt hittem, valami baja van velem, vagy már nem szeret, de megbizonyosodtam az ellenkezőjéről. A kocsi siklott tovább az utcákon, majd egy idő után a városból is kiértünk. – Nemsokára ott vagyunk – motyogta én pedig egy hümmögéssel jeleztem, hogy oké.

-         Mikor vetted a limuzint? – kérdeztem és rávigyorogtam.

-         Tegnap – kacsintott. – Csak neked.

-         Nekem? – hőköltem hátra. – Vezetni se tudok, nem hogy… - a számra tapasztotta a kezét.

-         Cssss – mosolyogta, majd egy szemembe lógó tincset a fülem mögé tűrt. Próbáltam összerakni a feszültségét a limuzinnal, de valahogy csak nem jött össze a megoldás. – Meg amúgy is. Tom folyton a terepjárójával piszkál, én meg vettem egy ilyet.

-         Hát igen… Aki megteheti… - vágtam egy fintort.

-         Ajj, menny már! – lökött meg picit. – Nem a pénz a lényeg – mondta, majd maga felé fordított és megcirógatta az arcom. – Szeretsz?

-         Nem – mondtam neki nyugodtan, amire elfehéredett. – Imádlak, te lüke! Elmagyarázhatatlanul és őrülten – csókoltam meg.

-         Na azért – húzta ki magát. – Engem csak szeretni lehet.

-         Chajj – forgattam meg a szemem. A limuzin vett egy élesebb kanyart, majd megállt.

-         Úgy tűnik megérkeztünk – mondta és ismét kihallottam szavaiból az izgatottságot. Kiszállt és kisegített, majd mikor én is körbepillantottam… Tátva maradt a szám. Német gyerekként nőttem fel, így megszoktam a hegyet-völgyet, folyót, de a rét, a pusztaság számomra ismeretlen volt. A limuzintól pár méterre egy üvegasztal állt, két személyre megterítve, gyertyával a közepén. Bill izgatottan kinyújtott a karját, én pedig belékaroltam. Kihúzta a széket, majd leült velem szembe. Csend volt, csak a sok bogár zümmögése és ciripelése törte meg ezt és a mi evőeszközeink kocogása. Italt töltött, koccintottunk és nekikezdtünk az első fogásnak. Szerencsére tudja, hogy nem bírom a nehéz ételeket, így csak egy egszerűbb levessel kezdtünk és nekem halsaláta, neki pedig spagetti volt a második.

-         A desszert pedig én leszek – vigyorogta, mikor látta, hogy befejeztem és felállt, majd elém lépett. – Szabad egy táncra?

-         Természetesen – mosolyogtam rá kacéran és ott a rét közepén keringőzni kezdtünk. Sehol egy fa, vagy bokor, csak a végelláthatatlan pusztaság. Sok ezer virág illata szállt a levegőben, az ég felettünk tiszta volt, sok ezer csillogó „kincs” világított le ránk. Nem volt zene, kettőnk szívdobbanása adta a ritmust, egymás szuszogása volt a mély szóló, a bogarak dala pedig a magas. Majd magához húzott, én pedig a mellkasára hajtottam a fejem. Gyengéden eltolt magától, majd letérdepelt. – Ömm… Bill… - zavarodottan pillantottam le rá, miközben ő a zsebében motoszkált.

-         Ne mondj semmit. Egész héten erre a napra készültem, Tomnak már az agyára mentem, annyiszor próbáltattam el vele ezt a jelenetet – pillantott fel zavartan. A kezében egy kis dobozka lapult, én pedig úgy éreztem elszállok. Olyan izgatott és boldog voltam, hogy sikítani tudtam volna. – Kedvesem, úgy érzem, hogy kapcsolatuk során túl éltünk már mindent, ennél nehezebb már nem hiszem, hogy jöhet. Úgy szeretlek, mint senkit és úgy érzem, te vagy az igazi, akivel le akarom élni a hátralévő életem. Lennél a feleségem? – nyitotta ki a dobozt, majd felállt és közelebb lépett. A boldogságtól könnyes szemmel válaszoltam neki.

By: Fruttis