Felejthetetlen meglepetés

Csak forgolódok az ágyamban, egyszerűen nem tudok elaludni. A holdfény bevilágít a szobába és megvilágítja a fotóját. Elveszem az asztalról és csak nézem és nézem. Kis idő múlva felkavaró érzések törnek elő a semmiből.

-„Mit csinálhat most? Mire gondolhat? Vajon koncerteznek? Vagy már úton vannak? Vajon hiányzom neki? Ugye nem csal meg? … de hogy is gondolhatok ilyenre? Megígérte, hogy sosem hagy el és örökre velem marad. Nagyon hiányzik! Már 1 hónapja nem láttam. Csak telefonon beszéltünk. De én még mindig őrülten szeretem!”

Épp elmélázva néztem a gyönyörű, barna szemét, mikor megszólalt a telefonom.

-Biztos Ő az! Végre hív!- szinte repülve nyúltam a telefonomért

Mikor a kijelzőre pillantottam, egy csodálatos érzés kerített hatalmába.

-Szia édesem! Őrülten hiányzol!- szólt bele a telefonba

-Szia Bill! Nekem is nagyon hiányzol! Mikor jössz haza?- én

-Nem sokára ott leszek veled! És együtt leszünk, úgy, mint régen!- Bill

-Már alig várom! Nem tudok nélküled élni! Annyira jó a sok rajongónak, hogy ott lehetnek veled a koncerteken, megfogod a kezüket, rájuk mosolyogsz. Én meg majd’ belehalok a hiányodba!- én

-Hidd el, kicsim, én szeretném a legjobban, ha végre együtt lehetnénk! Mosolyognom kell, boldognak mutatnom magam, miközben éget a vágy, hogy haza menjek hozzád, hogy átöleljelek, hogy érezzem a csókod!- Bill

-Már alig várom, hogy újra a karodba zárj!- én

-Ne haragudj, de mennem kell. Ne feledd, őrülten szeretlek!- Bill

-Én is szeretlek!- én

Letettem a telefont, majd magamhoz öleltem a fotóját. Jól a szívembe véstem a hangját és a szavait, mert tudtam, közeljövőben nem sokat hallhatom majd.

A fotóját ölelve aludtam el. Majd kis idő múlva telefoncsörgésre ébredtem.

-Szia Niki, Tom vagyok!- Tom

-Szia! Miért hívsz ilyen későn?- én

-Mondanom kell valamit.- Tom

A hangja komor volt és szomorú. Megijesztett.

-Mi a baj?- kérdeztem

-Bill…- Tom

-Megint elaludt tv nézés közben?- én

-Bár az történt volna.- Tom

-De mi a baj? Mondd már!- én

-Épp hozzád igyekezett… hogy meglepetést szerezzen neked…mikor…beléjük ment egy kamion…- Tom

-Ugye Bill jól van? Mondd, hogy túlélte!- én

-Sajnos…nem…frontális ütközés volt…- Tom

Kiejtettem a telefont a kezemből és ezer gondolat cikázott a fejemben. Mikor magamhoz tértem, megkérdeztem Tomot, hol történt a baleset. Fogtam a kocsi kulcsot és elvittem apu kocsiját. Nem tudom mennyivel, de száguldoztam az utakon. Már messziről odalátszódtak a rendőrautó és a mentő fényei. Tudtam, hogy megérkeztem. Nem hittem el, hogy ez az egész Billel történt. Csak reménykedtem, hogy ez egy másik srác és csak összetévesztették Billel és, hogy Ő most épp koncertezik és elkápráztatja a közönséget.

Már kiszálltam a kocsiból, gyalog közeledtem a helyszín felé. A holttestek még a földön hevertek. Az egyik biztos a sofőr. De a másik…A másik holttestet egy fiú ölelte át és zokogott. Ahogy a holttest mellé értem, felnézett. Nem akartam elhinni, hogy kit látok. Tom volt az. Kisírt szemekkel. Ölelte tesóját, akitől már ő is véres lett. Csak akkor fogtam fel, hogy az ott tényleg Bill.

Tom felállt, rám nézett könnyes szemeivel, majd elment.

Megkövülten álltam a test mellett. Majd leültem és a fejét az ölembe tettem. Óvatosan simogattam meg az arcát, mintha csak aludna.

Olyan rég voltunk már együtt. Oly rég érezhettem a teste melegét, az ölelését. De most mégis fájt minden érintés. Könnycseppek gördültek le az arcomon.

-„Miattam indult el… miattam érte baleset. Istenem… miért pont Bill?…miért kellett meghalnia?…miért hagyott itt?”

Perceken belül kitört belőlem a zokogás. A mellkasára hajtottam a fejem és zokogtam. Előjött belőlem minden érzés, amit eddig elfojtottam.

-„Annyira hiányzol, Bill! Gyere vissza, kérlek! Ne hagyj magamra! Hogy éljek így nélküled? Az érintésed nélkül? Az ölelésed, csókod nélkül? Nem teheted ezt velem! Nem hagyhatsz csak így itt! Legalább utoljára ölelj át! Még egyszer csókolj meg, hogy örökre emlékezzek csókod ízére! Szeretlek! És örökké szeretni foglak!”- mondtam, majd egy utolsó csókot adtam élettelen ajkára.

Felálltam és elindultam a kocsi felé. Nem néztem vissza, csak mentem előre. Elindultam haza. Folyton csak zokogtam.

De ez az autó sosem érkezett meg.