6. Villámok 2. rész:

Gúnyosan elmosolyodott és méregzöld szemeiben a kéjes vágy látszott fodrozódni. Végigmérte az előtte álló lányt, majd halkan kuncogott.

- Nincs mitől félned - susogta kellemes hangon, ő mégis megborzongott. Volt valami szokatlan érzése, amitől bőre bizseregni kezdett, na nem a maga jó értelmében.

- Miért bízzak benned? - Hátrált egy lépést és karba fonta mellkasa előtt kezét.

- Egy a célunk. Megtalálni, felkutatni. Te a múltadat keresed én a jövőmet.

- Hn.

- Sasukét is megismerhetnéd... - jegyezte meg csak úgy, mellékes hanggal, fejét kissé oldalra billentette és figyelte a lány megkeményedő arcvonásait. Kijátszotta az aduászt.

- Mi közöd az öcsémhez? - Testsúlyát áthelyezte a bal lábára és szorosabbra fonta maga előtt a kezét. Próbált higgadtnak tűnni, pedig a szíve olyan hevesen vert, hogy attól félt, annak hatalmas és gyors dobogása fogja elárulni őt.

- Hát nem tudod? Egyetlen bátyád, Itachi végzett a klánod minden tagjával, egyedül veled, a mellékágiakkal és Sasukéval nem. Megadatott nektek a lehetőség, hogy bosszút álljatok. És Sasuke él vele. Ha mellém állsz, hatalmas erőt adhatok neked, s testvéreddel közösen harcolhattok majd Itachival szemben.

Kezeit lassan maga mellé engedte, majd az egyikkel óvatosan a harci eszközeivel teli táskája felé nyúlt.

- Sajnálatos, ami történt. De együtt képesek lennétek bosszút állni a családotokért. A klánotokért... - Közelebb lépett a fekete hajúhoz és vállára tette a kezét. - És kérlek, ne ringasd magad abban a hittben, hogy a bátyád egy nemes cél érdekében végzett édes szüleitekkel! Mégis mi vezérelhette volna? Senki nem lenne képes ilyen borzalmas dolgot véghezvinni... Őt egy dolog hajszolta... Be kell látnod Saname, csak az erőt akarta megszerezni, mellyel hatalomra tud törni! Ez a valóság.

- Nem... NEM! - Ezt a hazugságot már nem tudta lenyelni.

Emlékei elöntötték, s bátyja képe olyan élesen rajzolódott ki szemei előtt, mintha csak ő állt volna előtte és nem pedig ez a fekete hajú kígyó. Bátyja is pont épp ilyesmit mondott neki... Csak az erő...

Kizárt! Ő nem hitt eben, nem tudta elképzelni testvéréről, hogy pusztán az erő megszerzése érdekében megölte volna a saját édesanyját és édesapját. Fellobbanó dühe elöntötte őt, minden porcikájában izzott a gyűlölet és érezte, hogy a nagy mennyiségű chakrája, melyet eddig elrejteni kívánt a fura személy előtt, kitörni készül. Meggondolatlanul a nála jóval erősebb férfinak rontott egy kunaijal a kezében. Tudta, hogy még talán nagyobb chakrával sem ér semmit, hisz a Sharinganja elvesztése óta, új harci formájának kidolgozásával még nem végzett.

- Ne légy gyerekes Saname, mert még megharagszom. - Tért ki előle Orochimaru és a lány háta mögé kerülve hátracsavarta kezét, akinek ujjai közül kicsusszant a kis kés és az amúgy csöndes szobában hatalmas koppanással ért földet. - Megbocsájtok, mert te még tudatlan vagy. Sasuke mellém állt és én hatalmas erővel látom őt el. Állj te is közénk, s közös erővel le tudjátok majd győzni a családotok meggyilkolóját!

Csak egy régi olajlámpa égett a sarokban, melynek lángja halványan derengett a sötét szobában. Az alkohol, ami táplálta a kis tüzet elfogyni látszott, s az égő egy utolsó lobbanás kíséretében kialudt. Füstje vékony csíkban szálingózott felfelé, néha meg-megfodrozódott, csípős, maró szaga átjárta a szobát. Sanaménak fintorognia kellett, de nem csak a szúrós szag, hanem a férfi szavai miatt is.

- Erőt kapunk... Miért cserébe? - Orochimaru arcán döbbenet futott át.

Ő más volt, mint az eddigiek. Rengeteg olyan gyermekkel és felnőttel találkozott már útja során, akiktől a sors megtagadta a jobb életet. Ők mind áhítattal és bizalommal fordultak felé, azonnal jöttek hívó szavára, nem haboztak. Ez a lány még náluk is szörnyűbb emlékek tudatában nőtt fel, még se hajtja a bosszúvágy... Vagy esetleg nem tudná?

- Tudsz te egyáltalán valamit az Uchihák féltve őrzött titkaikról? A Sharingan igazi erejéről?!

- Mit akarsz ezzel? Természetes ismerem...

- Akkor bizonyára azt is tudod, milyen árat fizet valaki azért, hogy előhívja a Mangekyo Sharingant.

- A legjobb barátod megölése szükséges ezért - suttogta a lány megkövülten. Nem értette, miért van szükség erre.

- Igen. Na és azt tudod-e, hogy ha sokat használod ezt a képességet, mi történik veled?

- Megromlik a látásod. - Saname ajkai kiszáradtak. - Elveszted a fényt... Megvakulsz.

- Pontosan. - Orochimaru végigmérte a lányt. Talán mégis tudja? - És szerinted van erre gyógymód?

- Nem. Semmilyen gyógyító jutsu, vagy főzet nem segít egy megvakult Uchihán. A látásromlás kezdetekor talán van még némi esély, de olyan erő, ami visszahozhatná az újbóli éles látást... Olyan nincs.

- Nos... Ebben tévedsz. - Saname felkapta a fejét és döbbenten az előtte álló férfira meredt.

Itt van hát a válasz... Az ő látása borzalmassá vált az évek során, jobb szemére erős homály borult. De küzdött ez ellen. Mindenféle gyógymódot kipróbált már, de egyik sem hozott hatalmas javulást. Azt már elérte, hogy lássa a közeli tárgyakat, de a távollátás még mindig igen nehezen ment a számára.

- Van gyógymód?!

- Van. És Itachi ezt pontosan ismeri. Tudod... A bátyád képes a Mangekyo Sharingant használni. Bizonyára erről már te is hallottál. Megölte a legkedvesebb barátját és szert tett az erőre. De mint mindenki, aki kifejlesztette magában ezt a képességet, így ő is megtapasztalhatta ennek sötét oldalát. A szó szoros értelmében. Itachi nem puszta véletlenből hagyott élve titeket. Ó, nem... Az egyetlen lehetséges megoldás a vakság ellen az nem más... Mint hogy a testvéred szemét átülteted a sajátodba!

A szürke és koszos kis ablakon keresztül halvány résen át derengeni kezdett a felkelő Nap sápatag pírja. A horizont lassan világosodni kezdett, s a sötétkék felhők rózsaszínbe váltottak át.

Fogyott az ideje, vészesen fogyott. A lány nem volt számára olyan kecsegtető, mint ahogy várta. Ha nem siet, még a végén váratlan vendégekre is számíthat. Gyorsan végeznie kell hát.

- Érted már? - Vigyorgott álnokul a kígyó és lassan körbenyalta ajkait. - Itachi a szemeteket akarja! Kiirtotta a családot, mellyel még hatalmasabb erőre tett szert és élve hagyott titeket, hogy majd ti nyújtsatok fényt, mikor ő már a sötétségben veszett el.

- Ez... lehetetlen - habogta kitágult pupillákkal Saname. A hűvös kis szobában páraként felderengett a gyorsan kilélegzett levegő, mely ajkait hagyta el. Halkan lihegett, mintha több ezer métert futott volna, agya eltompult, szíve erősen lüktetett. - Tehát igaz?! - kérdezte, de inkább csak magától.

A gondolat, melyben eddig hitt, most fájdalmas tőrként szúrt szívébe és félelem járta át minden porcikáját.

Lehetséges ez? Itachi tényleg az erő miatt ölt? Nem... az nem lehet... Egyszerűen nem... Hinni akart abban, hogy a bátyja tökéletes. Hinni akart benne és bízni, hogy minden okkal történt, még az is, hogy az ő szeme le lett pecsételve. Erőt merített a tudatból, hogy testvére mennyire nagyszerű, s felnézhet rá, öccse pedig tökéletes és követheti a példáját. De ez a férfi idepofátlankodott és felborította az eddigi életét, mely reményből épült erős vár volt. És most egy ilyen kis pitiáner információ beszivárgott a falak rései között és belülről bomlasztotta szét azt. Köveire hullott, szertefoszlott álom volt az, amit egykor erősnek hitt. Egy jobb élet reményét vesztette el. Egy jobb életét, melyben öccse és bátyja újra kibékülnek és hárman új életet kezdhetnek.

Ez már sok volt neki.

- ELÉG! FEJEZD BE! HAZUDSZ! - Könnyek törtek elő szeméből és ismét Orochimarunak rontott.

Kezében megvillant a shuriken és a férfi felé hajított azt. Ő egy gyors mozdulattal kitért előle és döbbenten, lassan gerjedő haraggal az előtte zokogó lányra meredt.

Nem ér vele semmit. Ez egy selejt. Csak egy dolgot tehet vele. Évek óta vágyott már rá, itt az alkalom. Most kell megszereznie, míg a lány kiléte homályban marad, míg rajta kívül senki nem fog tudni a létezéséről. Hatalmas hiba lenne, ha Sasuke megtudná... De talán nem érdekelné... Hisz ő egy senki, egy korcs...

- Ha nem, hát nem. - Erőteljesen maga felé fordította a lányt, aki a hirtelen testhelyzet változtatástól a férfi mellkasának eset. Rántott még egyet rajta, és fejét hátra hajtotta. Saname erőtlenül nyöszörgött.

- Mit akarsz...

- Ha más hasznom nem lehet belőled, megelégszem a Sharinganoddal is - suttogta Orochimaru és kezével a lány jobb szeme felé közelített.

Szája gúnyos vigyorba húzódott, nyelvével ismét végigszánkázott ajkain, majd döbbenten alábbhagyott a mozdulattal. Egy pillanat erejéig egyenesen Saname sötét íriszébe meredt, melyet két aprócska villám szelt át. Aztán teljes erővel ellökte magától a szerencsétlen fekete hajút, aki tehetetlenül nekicsapódott a szemközti falnak. Orochimaru pedig hátravetette a fejét és nevetett. Eszelős kacagása megrémítette Sanamét, aki bénultan figyelte, ahogy egyre felé közeledik. Mozdulni sem bírt, egész testében remegett és úgy érezte, minden porcikája ólomból van, a karját sem tudta volna felemelni.

- Tehát találkoztál már vele... Igen, ez az ő műve lesz. Milyen figyelmes... Örülhetsz, korcs! - Leguggolt közvetlenül a még mindig remegő Saname előtt és egy kunait közelített a lány arcához. - Itachi lepecsételte az egyetlen Sharinganod. Tudta, hogy eljövök majd érted, de mint mindig, keresztbe tett nekem. Érdekes, úgy tűnt, hogy nem találkoztál még vele... Na se baj, Sasuke még ott van nekem. De hogy a találkozásunk ne maradjon nyomtalan, kapsz egy ajándékot tőlem. Persze az emlékeidet ki fogom törölni... - Az éles tőr felhasította a puha bőrt és mélyen elmerült benne.

A penge nyomán vér csordult le a fehér arcon, a lány szája pedig megremegett. Egy torz vigyor kíséretében a homlokára tette a kezét és mielőtt még Saname bármit tehetett volna ellene kikeresve a megfelelő emléket, elvágta az ideget. Az utolsó csatlakozás elvágása előtt azonban hirtelen fel kellett pattannia. A falu ninja csapatai körbevették őket. Felegyenesedett az ájult lány mellől és eltűnt.

***

Arra kelt, hogy valami égeti a nyelőcsövét. Nem kapott levegőt, nyelni akart, de erősen fulladozott. Hirtelen kinyitotta a szemét és a szájához kapott.

- Várj! - szólt rá valaki és lefogta a kezét. Majd érezte, hogy valami elkezd kifele jönni a torkán és ő öklendezett. Egy pillanat múlva már zihálva ült az ágyon és az első dolog, amire ráeszmélt az a jellegzetesen kórházi szag volt. Tehát benn fekszik...

A feje lüktetett, belülről húzódott, két kezét odakapta és erősen szorítani kezdte. Emlékezett valamire... Képsorok foszlányai sejlettek fel lehunyt pillái előtt és ő nem tudta eldönteni, hogy álom, vagy valós képek játszadoznak előtte.

- Saname, hallasz?! - Ismét megfogták a kezét, majd finoman hátradöntötték.

Bár szeme nyitva volt, még is csak most kezdte felfogni, amit látott maga körül. Kezébe infúzió cső tekergett az ágy melletti állványon függő üvegből, melyből folyamatosan csepegett valami. Érezte a különböző tappancsokat mellkasán, testét csak egy vékony takaró és egy kórházi köntös fedte. Aztán körbenézett és maga mellett megpillantott egy szőke nőt. Biztos volt benne, hogy ismeri a gyönyörű barna íriszek gazdáját, melyek most az ő arcát fürkészték aggódva. Majd egy perc kellett, mire minden helyre állt benne.

- Tsunade-sama... - nyöszörögte Saname és megpróbált felülni, de feje olyan erősen lüktetett, hogy visszahanyatlott a puha párnák közé.

- Maradj most nyugton Saname... Nem vagy még a legjobb állapotban - sóhajtotta a nő.

- Mi történt velem?

- Egy méreg terjedt szét a testedben. Feltehetőleg Sasuke nem csak a palotába való belépést nehezítette meg. Egy igen erős mérget permetezett szét a házban, ami az évek során nem tűnt el, hanem leülepedett a porban. Te beszívtad ezt és összeestél egy belső szobában. Az egyik ninjánk épp arra járt és mivel még nem értesült a jöttedről, azt hitte betörők vannak a házban, bement hát és rád talált. Ez volt a szerencséd. Idejében észrevette, hogy megmérgeződtél és azonnal behozott ide. Neki nem lett baja, a házat pedig, ha nem veszed zokon, épp most tisztíttatom.

- Mmm. - Rázta meg a fejét válaszul és már meg is bánta tettét. Felszisszenve fejéhez kapott és szeme káprázni kezdett, le kellett hunynia pilláit. - És miért fáj ennyire a fejem? Bevertem a tarkómat esés közben?

- Fáj a fejed? - Húzta össze szemöldökét a Hokage és a lány fölé hajolt, homlokára tette kézfejét, majd elkapta onnan. Az forró volt. - A méregnek nincs semmilyen mellékhatása. Egyszerű, de alattomos méreg volt, ami fulladást okoz. Sima szén-dioxidmérgezéshez hasonlatos, mely azonnal megszűnik, ha az illetőt friss levegőre visszük. Persze azért itt kicsit több volt, de… ez valószínűleg más lesz. Lázas vagy

- Ér...tem - nyögte Saname és ismét a fejére szorította a kezét. - Tsunade-hercegnő... - szűrte halkan a szavakat összeszorított fogai között. - Mi történik? Nem látok sem... Áááá! - felsikított.

A feje erőteljesen lüktetett és húzódott, agya szinte lángolt a koponyájában. Minden elsötétült előtte, majd egy szoba képe látszott szemei előtt halványan kirajzolódni, de nem tudta, hogy emlék-e vagy a valóság. Egy sarokban álló olajlámpa, mely elaludt. Szúrós szagát szinte a szájában érezte és öklendezni kezdett.

Körülötte a nővérek a Hokagével az élen sürögtek-forogtak, két segéd a vergődő lányt fogta, míg másik kettő a hányadéktócsát törölte fel a padlóról. Saname néha fel-felkiáltott, miközben értelmetlenül feltehetőleg magának beszélt.

- Nem! Hazudsz!... Ő nem ölte meg! - A hercegnő leállította a nővéreket, akik egy adag nyugtatót készültek beadni a még mindig rángatózó betegnek. - Itachi... Sasuke... Nem látlak titeket... Mi történik?! - Majd felismerte a tünetet.

De hisz a lány emlékezetkieséstől szenved! De miért ennyire? Talány egy idegszál... Meg kell róla bizonyosodnia...