2.  Furcsaságok

- Shizune! - csattant egy éles hang a feszült levegőben.

- I...igen Tsunade-sama? - Az említett összerezzent és gyorsan letette a kezében tartott könyvet, majd a Hokage asztala elé lépett.

- Szeretném, ha átnéznél valamit - váltott finomabb hangnemre a nő, látva, hogy társa mennyire megijedt.

- Történt valami?

- Éppenséggel csak megakadt egy érdekes dolgon a szemem - felelte és kezére támasztotta a fejét. Barna íriszeiben egy pillanatra megcsillant valami különös fény, amitől Shizunénak igen csak rossz érzése támadt. - Látod ezt itt? - Tolt közelebb egy kis naplószerűséget a sötéthajú felé.

*

Lassan lépett be a lakás ajtaján, óvatosan becsukta azt, majd nekidőlt a kemény, sötét felületnek. Mohón beszívta a kellemesen ismerős illatot és elmosolyodott. Bár pár napja már itthon van, még is minden egyes alkalommal, mint valami fura szertartásnak a részeként elmereng egy pillanatra.

Két évvel ezelőtti emlékei nagy kuszaságban bukkantak fel előtte. Egyes részletek homályosan derengtek neki, de amik fontosak voltak a számára, azok teljes egészében, minden egyes mozzanatot lejátszva peregtek le előtte.

Ellökte magát az ajtótól, levette cipőjét és besétált a hálószobájába. Táskáját ledobta a válláról, majd hátára feküdve elnyúlt az ágyon és hatalmasat sóhajtott.

A lemenő Nap fénye bekúszott az ablakon, ahogy a fák lombkoronái fölött lassan ereszkedni kezdett. Sugarainak melege kellemesen végigfutott az immár férfiasabb vonásokon, a szőke tincseken meg-megcsillant.

Hirtelen nyitotta ki gyönyörű, tengerkék szemeit, majd egy ásítás közepette felült és elindult a fürdőszoba irányába. Menet közben sorban vette le magáról a ruhadarabokat, csak úgy hátralökve azokat. Kezével lenyomta a kilincset, belökte az ajtót és egy pár másodperc múlva már a fülkeszerűen kialakított, falba épített zuhanyzóban állt. A talpát csiklandozta a tálca hűvössége, majd behajtotta maga után a könnyű, fából készült lengőajtót és kinyitotta a csapot.

A víz hideg sugara hirtelen érte széles vállait és izmos mellkasát, minek következtében borzongás futott végig nyakától a gerince mentén egészen a lábujjáig. Beállította a kellő fokot, majd jóleső morgással hátravetette szemébe lógó haját és átadta magát a víz kellemes simogatásának.

Búcsúzóul legszebb színeivel köszönt el Konoha falujától a Nap. A rózsaszín-narancssárga ég összhangban volt az őszre járó idővel. A Szél kissé megerősödött, pajkosan körbetáncolta a fák laza és vékony lombkoronáját, majd kacagva tovább szaladt és végigsöpört az utcákon, maga mögött némi porfelhőt hagyva. A szemcsék között felcsillantak a Nap utolsó nyalábjai, majd melegen végigsimított a tájon és végleg eltűnt.

A csillagok, melyek előbújtak a fekete égen, meghunyászkodtak a Hold fényes nagysága előtt. Gyönyörű volt ma ez az égitest. Fénye erősebb volt a megszokottnál, s egy lágy, ezüstös karima fogta körbe gömbölyded alakját.

Naruto körvonalai lassan kirajzolódtak a sötétségben, amit csak az utcalámpa fénye tört meg. A testén lecsorgó vízcseppek, mint gyémántok ragyogtak, s folytak végig tökéletes alakján. Egy igen kis pimasz csepp alaposan meg is borzongtatta őt. Lassan futott végig mellkasától derekáig, több társával csatlakozva, kidomborodó medencecsontján végigszánkázva belső combján folyt szét.

Gyorsan maga köré vonta a törölközőjét, alaposan megszárítkozott, alsónadrágjára felhúzta a pizsamagatyát is és kutyamód megrázta a fejét. Egy kis nyögéssel kiroppantotta a nyakát, majd elhúzva az erkélye ajtaját kilépett a hűvöskés, kora őszi éjszakába.

Ahogy végignézett a nyüzsgő utcán valami szokatlan, furcsa érzés kerítette hatalmába. A Szél arcába fújta a még nyirkos tincseit és akkor már tudta... A levegő valami szokatlant hordozott magában. Mintha súgni akart volna neki valamit, belefújt a fülébe és tovaszállt.

Naruto értetlenül állt még kinn egy darabig, majd megdörzsölve izmos karjait visszament a szobába, gondosan behúzta az ajtót és leült az ágyra. Kezeire meredt, miközben tudatalattija is figyelmeztette: hatalmas változások lesznek az elkövetkezőkben.

*

- Tsunade-sama - Shizune finoman megrázta az alvó nőt. - Tsunade-sama - szólította őt ismét. - ÖTÖDIK HOKAGE! - ordította végül a hangosan horkoló fülébe, mire az ijedten hátrahőkölt és felborult a székkel.

- Shizune... - morgott az asztal alól vészjóslóan a szőke hajú nő. Lassan emelkedett fel, s a barna szempárok villámokat szórtak. - Remélem, van valami nyomós indokod...

- Tsunade-sama, megtaláltam. Illetve, hogy... - Kínosan elhallgatott, majd visszaadta a kis naplószerű könyvet a felettesének. Kis lappal volt jelezve, hogy Shizune hol talált valami különöset, s annál az oldalnál ki is nyitotta.

- Ez mi?! - horkant fel a nő és levágta a könyvet. - Ki tette ezt?!

- Nem találtunk még nyomot. Viszont érdekes a következő lapon lévő dátum...

- Hm... - Tsunade közelebb hajolt a lapokhoz és megvizsgálta a gondosan elrejtett nyomokat. - Óvatosan tépték ki, tudatosan. Nem hiszem, hogy ellenfél lett volna, vagy valamilyen támadói szándék. Talán valaki a belső körökből akart eltitkolni egy fontos információt. De így... A Harmadik vajon tudott róla?... Na igen, és a dátum... Sasuke születése következik. Az előtte való fejezetek, pedig szintén lényegtelenek. Nem értem... Egy ilyen környezetből mi tűnhetett el? - töprengett hangosan, majd lerakta a könyvet és szó nélkül kiviharzott a szobából, magára hagyva a döbbent feketehajú társát.

***

Lassan és óvatosan szívta magába az erdő finom, őszi illatát. Emlékeztette valamire, s ettől a szíve gyorsabban kezdett verni, ereiben csak úgy száguldozott a vér a megemelkedett adrenalintól. Bőre szinte már izzani kezdett, ahogy nőtt benne a feszültség és ez erőt adott neki még az ilyen éjféli utazáshoz is. Egyre gyorsabban ugrált fáról-fára, majd ezt megunva a földön folytatta tovább az útját.

Lassan kibontakozott előtte a hatalmas kapu. A gyomrában megrándult valami és furcsa, kettős érzések kavarogtak benne. Lelassított, majd óvatosan, szinte félve folytatta útját.

Valami kötötte ide. Ezen a kapun hozták ki őt már két napos korában. Megállt, majd leguggolt és végigsimított a kemény, poros talajon. Bőre, mint elvesztett barátját köszöntötte a hideg földet, a puha faleveleket és a nyirkos füvet.

Vagy talán csak beleképzeli? Mert tudja, hogy mi történt vele és ennek tudatában hamis érzéseket kelt benne a táj?

Ilyen és ehhez hasonló önmarcangolások közepette emelkedett fel, majd ökölbe szorította a kezét és határozottan tovább lépdelt.

Még az ilyen késői órában is állt két őr Konoha kapujánál, őrizve a bent alvók nyugodt éjszakáját és álmát.