3.) Két lélek eggyé olvad

A friss, ropogós hó besüllyedt csizmája alatt, amint a roxforti birtokon sétált. Nesztelenül suhant végig a sötétben, csak a felhők mögül előbukkanó Hold csillant meg szőke tincsein. Fázósan összehúzta magát és a befagyott tó jegére pillantott. Tekintete megakadt egy sötét alakon, aki épp a tó előtt állt és szemlátomást őt bámulta. Nagini szíve hevesebben kezdett verni és szinte lebegve átsietett a gyönyörű, csillámló havon.

Tom elbűvölten nézett az előtte álló lányra és bátortalanul ujjai közé fogott egy a sapka alól kikandikáló, hosszú tincset. Megforgatta, majd elengedte és szótlanul, bambán a szőke hajszálakra meredt, amivel a hűvös szellő játszani kezdett. Majd újra felemelte a kezét és végigsimított Nagini bársonyos és hófehér arcán. Kézfeje követte arca gömbölyded formáját, le egészen az álláig, majd ott megállt és állánál foga feljebb emelte a lány fejét. Hosszan a sárga, csillogó íriszekbe nézett és próbálta kivenni, mit gondolhat most szerelme. Keze enyhén megremegett, majd ujjaival finoman körberajzolta a piros ajkakat.

Nagini közelebb lépett Tomhoz és szinte reszketve várta, mi lesz a következő lépés. De úgy tűnt, hogy Tom nem mer, vagy nem akar többet tenni, ezért Nagini megfogta a fiú kezét és gyönge puszit lehelt rá.

- Jössz? – kérdezte hirtelen Tom, hangja harsánynak hangzott a sötét éjszakában.

- Hova? – Tom felelet helyett a lábánál heverő két pár korcsolyára mutatott. – Ez most… ugye csak vicc?

- Nem – mosolyodott el Tom. – Nyugi, korcsolyázni mindenki tud.

- Ehh – suhant át egy fájdalmas fintor Nagini arcán.

De mégis lehajolt a kisebb korcsolyáért, és már csatolta is ki a csizmáját.

- Na azért! – dorgálta meg kedvesen a lányt mutató ujjával Tom.

Fürgén kibújt bakancsából, felhúzta a korcsolyát és megkötötte jó szorosra. Majd magabiztos léptekkel elindult a befagyott tó felé. Nagini pár lépéssel lemaradva botladozott utána.

A jégen egy gyönyörű, sötét angyal korcsolyázott, épp csak a fekete szárnya hiányzott. A zöld sál, amit lazán a nyaka köré tekert, most kiszabadult és talárjával együtt úgy lobogott utána, mintha tényleg repülne. Egyre sebesebben és sebesebben száguldott, kecses kanyarokat és kisebb ugrásokat téve, majd pontosan a tó közepén megállt. Kezét kinyújtotta a még mindig hóban toporgó szőke démoni angyal felé, de az megrázta a fejét. Pár perccel később kéz a kézben siklott a két tünemény, lassan, esetlenül, de magabiztosan. A Hold fénye meg-megcsillámlott a sima felületen és nem lehetett más zajt hallani, csak a két pár korcsolya élének siklását.

Nagini óvatosan leült Tom mellé, a klubhelyiség egyik kényelmes foteljába. A fiú látszólag aludt, mellkasa nyugodtan és lassan ereszkedett fel, s alá. Feje a fotel támláján hátradöntve, ajka néha meg-megremegett. Nagini elbűvölten nézte a gyönyörű arcot, majd óvatosan, ne hogy megijessze őt, ujjával megsimította az arcát. Tom nem reagált, Nagini ujja pedig könnyedén siklott le az állig, majd a nyakra, s egy kidudorodó éren megállt. Körbecirógatta a finom bőrt, majd nem bírva tovább a kísértésnek ajkát a fiúénak nyomta.

Tom szeme hirtelen pattant fel, de már húzta is magához közelebb Naginit és ujjait a szőke hajzuhatagba mélyesztette.

- Kérdezni szeretnék valamit – suttogta Nagini és Tom mellkasára döntötte fejét.

- Akkor kérdezz!

- Mit csinálsz karácsonykor? – Nagini nem azt a reakciót várta, amit Tom tett.

A fiú hirtelen felült, szemében fellángolt a gyűlölet, majd kifújta a levegőt és visszadőlt a fotelbe. Nem szólt, szemét lehunyta és ujjai ökölbe szorultak. – Megbántottalak? – Nagini értetlenül figyelte Tom arcát, akinek vonásai megfeszültek, majd elernyedtek.

- Nem. Ne haragudj – de szemét még mindig szorosan becsukta.

- Tudod… a szüleim rendeznek egy kisebb bált. És… arra gondoltam, hogy eljöhetnél hozzánk, ha… ha megengedik az… tudod.

- Elmegyek – Tom hangja érdes volt.

- Majd nálunk töltöd az ünnepeket. Anya és apa alig várják, hogy megismerhessenek – Nagini kezébe vette a hosszú, pókszerű ujjakat és cirógatni kezdte.

- Értem.

*

Türelmetlenül állt lenn a tánctérnek kialakított szalonban és sűrűn a lépcső felé pillantott. Majd szeme sorban végighaladt a megjelenteken és érdeklődve figyelte az arcokat.

Nagini édesanyja, akárcsak a lánya, gyönyörű volt. Szőke, ezüstösen csillogó haja a derekát verdeste, olyan fényes és sima volt, hogy jóformán megláthattuk benne a tükörképünk. A szeme a zöld és a sárga árnyalatok között játszott. Apja magas, határozott férfi volt, még is megértő és hihetetlenül jó humorral áldotta meg a sors. Fekete szeme mindig mosolygott, megnyerő külseje sokakat elkápráztatott. Tulajdonképp a gyönyörű házaspár igazán fiatalnak tűnt, olyan fiatalnak, hogy az már ebben a korban bűnnek számított.

Nagini nem volt egyke. Húga, a maga tíz éves korával szintén szemet kápráztatóan gyönyörű volt, éjfekete haja selymesnek tűnt és laza hullámokban omlott vállára. Úgy látszott, hogy ezt az apjától örökölte. Szeme hihetetlenül világoskék volt, természetellenesen vékony és hosszúkás pupillákkal. Egy kishúg mellett öcs is jutott Nagininek, aki az előbb említett lány ikertestvére volt. A fiú szintén éjfekete hajú, világoskék szemű, bár jóval csendesebb és visszahúzódóbb volt, mint testvérei.

Ahogy ő ott állt a lépcső lábánál, kezével megsimította a finom fából faragott, díszes kapaszkodót. Most a szalon bútorjait próbálta memorizálni, minden egyes itt töltött pillanatot fel akart vésni emlékezetébe.

A gyönyörű kígyót ábrázoló márványszobor a sarokban; a hatalmas földet söprő aranyos függöny; a gyémántként csillogó hatalmas csillár, melyen több száz kis világító fény sorakozott, amelyeket nem tudjuk hasonlítani az égőkhöz, sem a gyertyákhoz. Sok, apró, tömény fényből állt, s ezeknek kellemes ringatózásuk meghitt nyugalmat árasztott. A fényesre súrolt padló, mely középen, egy hatalmas körben márványból készült; a vastag márvány oszlopok, melyeken itt-ott aranyszínű motívum csillant meg; a hosszú, bársonykanapé az ablakok előtt; a széles üvegasztal, amin puncsok és alkoholos italok sorakoztak; egy hosszabb fekete asztal, arany lábakkal és lapjának szegélyén arany vonalakkal, amin hidegtálak, különböző sütemények foglaltak helyet...

Ekkor azonban egy halk cipő koppanására kapta fel a fejét. Felpillantott a lépcsőre, ahol ott állt Nagini. Szőke haja, mint mindig, szál egyenesen omlott vállára, arca pedig ki volt pirosodva. Ruhája fekete volt, szépen dekoltált, felül passzos, testhez simuló, combfelénél magasabban pedig hullámokban folytatódott. Itt-ott ezüstös szálak szőtték át a finom anyagot, a vékony csuklókon ezüst karperecek sorakoztak.

És Tom ott állt, földbe gyökerezett lábbal, majd hirtelen észbe kapva karját nyújtotta a lánynak és odavezette a táncparkettre. Keze a vékony derékra csusszant, másikat a lány kezébe tette, majd lassú keringőbe kezdtek.

Nagini Tom arcát fürkészte. Tüzetesen végigvizslatta, néha el is mosolyodott. Az ajkakat feltűnően sokáig nézte, majd végül a két tekintet összekapcsolódott és nem engedte el egymást.

***

Nagini forró lázban égett, mikor kiszökött a Tommal közös házukból. Nem érezte jól magát, folytonos hányingere volt és rémálmok gyötörték. Tom, akinek tettei olyan borzalmas mértéket öltöttek, hogy joggal szólíthatjuk Voldemortnak, most ment elrejteni a gyűrűt. S bár megparancsolta neki, hogy maradjon otthon, úgy érezte, ha nem mozdul ki egy kicsit, beleőrül az egészbe.

Már egy folyónál járt, mikor nem bírta tovább és ismét emberi alakot öltött. Teste hullámzott, szeme vadul forgott, homloka verejtékben úszott. Ivott, de szomját nem tudta csillapítani. Hanyatt feküdt a folyó partján és öklendezni kezdett. Mély, hörgő köhögéssel kevéske vér is kibuggyant a száján és elméjét elöntötték a legvadabb gondolatok, ami biztosan nem a sajátjai voltak. Úgy érezte, mintha az összes drogot a világon most egyszerre bevette volna hordónyi mennyiségben, és kísérőnek leöblítette volna a világ legerősebb alkoholjaival. Ránézet a sárgás-sápadt bőrére és hullámozni látta. Úgy érezte, mintha az a valami, ami benne lenne, folyamatosan mozogna. Hol a kezén kúszott végig, hol a lábán, hol pedig a gyomrában mocorgott. A legrosszabb volt, mikor a fejébe költözött bele, olyankor szinte az agya is lángolt. A teste küzdött ellene, próbálta kilökni, ezt ő is tudta, valószínűleg ezért volt állandó mozgásban benne a lélek. Most a lábára pillantott le, de jobb lett volna, ha nem teszi. Bőre egy kis körben felpúposodott és mintha haladt volna egyre feljebb. Óvatosan odanyúlt a kezével és undorodva elkapta onnan. Olyan volt az egész, mintha egy féreg mászkálna a testében. Újra oldalra fordult hát és hányt.

Mikor kinyitotta a szemét az első, amit megpillantott egy aggódó, vöröses-barnás szempár volt. Voldemort ott állt ágya mellett, majd kifejezéstelen arccal lepillantott Naginire.

- Szörnyen beteg vagy – suttogta. – Ennyire nem bírod elfogadni a lelkem? Ennyire undorodsz tőlem? Egy darabomtól…

- Nem vagy normális… - hörögte a nő és köhögve felült. A férfi csalódott pillantással végigmérte őt és hátatfordított neki.

- Hazudsz. Most pedig próbálj meg kényelmesen feküdni. Hozok vizes borogatást – a válsz egy mély köhögés volt. Nagininek bűntudata volt, annak ellenére, hogy nem Voldemortnak kell kínokat átélnie, hanem neki. Megpróbált a régi szerelmére gondolni, a régi férfira, akit szeretett és talán még most is, ebben a szörnyű pillanatban, s máris úgy érezte, valamelyest jobban van. Jobb kezére pillantott, ahol a kígyó gyűrű csillogott és emlékek öntötték el.

Mikor Voldemort ismét belépett, gyengéden levetkőztette őt, majd szorosan körbecsavarta vizes törölközővel. Tudta, hogy ez sima mugli kuruzslás, s bár undorodott ettől, de úgy tűnt, a bájitalok most nem hatnak. Szörnyen maró érzés volt ott ülni az egyetlen ember mellett, akit igazán szeret és tisztel. Undorodott magától, hogy ezt tette vele és legszívesebben visszacsinálta volna. De már késő…

Nagini ismét álomba szenderült, fejében a horcrux ilyenkor mindig vadabbnál vadabb és gyilkosabb álmokat hozott neki, de most üres volt az elméje. Úgy aludt el, hogy kedvese kezét fogta, s valahogy olyan volt, mintha visszakapta volna a régi szerelmét. Azt már nem érezte, mikor Voldemort fölé hajolt és megcsókolta őt. Szívét forróság öntötte el és a két lélek megtalálta a békét, egybeolvadt.