Miután lezuhanyoztam, visszamentem a szobánkba és lefeküdtem aludni. Lara a piros szemeim látván nem kérdezett semmit, tudta, hogyha el szeretném mondani mi bánt, úgyis megteszem. Először csak forgolódtam és próbáltam leküzdeni Bill arcképének folytonos megjelenését, majd végre elaludtam. Hajnalban arra ébredtem, hogy szomjas vagyok, ezért felkeltem és óvatosan lelépdeltem a korom sötét lépcsőn. Mikor a konyhához értem, megijedtem. Az ajtó résnyire nyitva volt és csak a hűtő fénye szűrődött ki, na meg halk suttogások.
-Mikor mondjuk el nekik? –fedeztem fel Lara hangját
-Nem tudom, hogy fogadnák, szerintem várjunk még vele. –suttogott Tom
-De meddig? Én már nem sokáig tudom eltitkolni Sami előtt. Olyan rossz, hogy titkolóznom kell ellőtte.
-Szerinted nekem nem? Billel mi is mindent megbeszélünk. Várunk még 2 napot és akkor elmondjuk nekik. –szinte láttam magam előtt, hogy Tom szája mosolyra húzódik
Mivel halk lépteket hallottam, inkább visszamentem a szobánkba. Kb. 5 perc múlva nyílt az ajtó és Lara lépett be rajta. Halkan jött oda és feküdt le mellém, azt gondolva, hogy alszom.
-Mit szeretnél elmondani? –kérdeztem váratlanul
-Sami, a frászt hozod rám! –ült fel hirtelen
-Bocsi, nem akartam. Szóval? –ültem fel én is
-Hallottál minket az előbb?
-Igen. Szomjas volt, ezért lementem inni, és ekkor meghallottalak titeket.
-És ahelyett, hogy visszajöttél volna, hallgatóztál!
-Most miért, te is ezt csináltad volna. –mosolyogtam
-Ez igaz.
-Naaaa, mondd hát. –ráztam meg a karját
-Jól van, de ígérd meg, hogy senkinek egy árva szót sem szólsz!
-Megígérem. –tartottam fel a bal kezem
-Tehát… Tom és én… szóval mi…
-Ti mi? –kérdeztem kíváncsian
-Tom és én… járunk! –mondta boldogan
-És képes voltál eltitkolni előlem?? –kérdeztem mérgesen –Na ezt majd megbeszéljük. És mióta? Hogy jöttetek össze? Volt már csók? Vagy esetleg több is?
-Ahjj, Sami, te hajnalok hajnalán is képes vagy kifaggatni az embert. –nevetett –Szóval, egy hete jöttünk össze, mikor elkísért a próbára. A végén bementem átöltözni és bejött utánam. Mögém állt, átkarolt és elmondta, hogy többet érez irántam, mint puszta barátság. És megcsókolt. –mesélte boldogan
-Áááh, ez tök jóóó! –öleltem meg
-És veled mi van? Sírtál…
-Nem tudom… annyira akarom szeretni Markot és régen sikerült is, akkor most miért nem megy? Átölelem, megcsókolom, de semmit nem érzek, semmit. De Bill… ahogy rám néz, tiszta libabőrös leszek és, ha véletlenül hozzám ér, végig fut rajtam a hideg. És van barátnője…
-De nem szereti!
-És ezt te miből gondolod?
-Tudom. Nem szereti és csak a lány miatt van vele. A múltkor már el akarta őt hagyni, de… bocsi, nem mondhatom el.
-Miért?
-Megígértem Billnek.
-Olyan jó, hogy te mindig mindent tudsz, engem meg mindenből kihagytok. –mondtam sértődötten, majd a fal felé fordultam és úgy tettem, mintha aludnék.
Másnap lassan nyitottam ki a szemem, és a másik oldalamra fordultam. Először Lara hűlt helyére esett pillantásom, majd az órára.
-1 óra?! –ugrottam ki az ágyból, majd megcéloztam a fürdőt
Megmosdottam, a hajam megigazítottam, majd most már tűrhető kinézettel indultam el megkeresni a többieket. Bejártam az egész lakást, de nem találtam sehol senkit. Mivel már csak Bill szobájába nem néztem be, úgy döntöttem, itt az idő. Lassan oda sétáltam és megálltam az ajtó előtt. Mély lélegzetet vettem és benyitottam. Az egész szobában sötétség honolt, így beljebb merészkedtem. Ekkor láttam csak meg, hogy Bill milyen békésen szuszog az ágyában. Elmosolyodtam és melléléptem. Lassan leguggoltam, majd óvatosan megsimogattam az arcát. Olyan édesen aludt, hogy percekig néztem őt, ám ekkor hirtelen kinyitotta a szemét.
-Sami.. –lepődött meg
-Bocsi, hogy felkeltettelek, nem akartam. Csak azért jöttem, mert sehol nem találom Tomot és Larát. –mondtam, miközben felálltam
-Tényleg? –állt fel álmosan és nyújtózott egyet
Olyan aranyos volt, haja kócos, szemei álmosak, és ott állt előttem egy szál boxerban.
-Öltözz fel gyorsan és utánuk nézünk. –jöttem ki gyorsan a szobájából
Én is felöltöztem, még egyszer átfésültem a hajam, és lementem a konyhába. Bill az asztalnál ült és telefonált. Majd mikor már harmadjára hívott valakit, aki nem vette fel, mérgesen csapta le a telefont.
-Tom nem veszi fel. –öntötte ki a reggeli kávéját
-Ahogy Lara sem.
-Figyelj, Sami, beszélnünk kéne. –állt meg előttem és az arca túl közel volt hozzám
-Hagyj.. –suttogtam erőtlenül
-Kérlek.. –suttogott ő is
Az ajka vészesen közel volt az enyémhez és ez az a távolság, amikor az ember már nem képes gondolkozni. Ám hirtelen bevillant Mark arca és gyorsan elhúzódtam tőle.
-Nem lehet, engedj.
-Miért kerülsz ennyire? –kérdezte, mikor már a nappaliban voltam
-Nem kerüllek! –mondtam, de vissza sem fordultam
-Dehogynem, csak azt nem értem, hogy miért. Azóta vagy velem ilyen, mióta a pályán közelebb kerültünk egymáshoz. És félsz az érzéseidtől, félsz bevallani, hogy mit érzel irántam, mert azt hiszed, hogy csalódni fogsz majd.
Nem mondtam semmit, meg sem álltam, csak mentem fel a lépcsőn, miközben fejemben ezer gondolat cikázott. Tudtam, hogy Billnek igaza van és idegesített. Idegesített, hogy olyannal vagyok együtt, akit nem szeretek és becsapom őt. Annyira tanácstalan voltam, és nem tudtam mit tenni, hogy ismét könnyek szöktek a szemembe. Felmentem a szobába, és csak sírtam. Igen, már megint… Én sem értem, hogy mostanában miért tör rám ilyen sokszor. Egyszerűen fájt minden. Fájt, hogy becsapom Markot, hogy eltitkolom Bill elől az érzéseimet, és ezzel neki is fájdalmat okozok. Csak sírtam és sírtam. Kis idő múlva nyílt a szoba ajtaja és Bill lépkedett be lassan, óvatosan.
-Sami, ne haragudj az előbbiért, nem tudom mi ütött belém. –mondta halkan
Mikor felnéztem rá, meglátta könnyes szemeim és hozzám rohant.
-Mi a baj? Hm? –kérdezte szomorúan
-Semmi… - préseltem ki magamból a szavakat
-Csss, ne sírj! –suttogta, s erősen magához ölelt
Ahh, ne kérjétek, hogy leírjam milyen érzés volt, egyszerűen felülmúlhatatlan. Úgy ölelt magához, mintha tudnánk, hogy ez lenne az utolsó nap, pillanat, hogy együtt legyünk, érezzük a másikat. Éreztem az illatát, hallottam, ahogy szuszog és ez teljesen megnyugtatott. Csak pár perc kellett, és a sírásom véget ért.
-Ne haragudj, összekönnyeztem a pulcsid. –nevettem
-Semmi baj. –mosolygott –Elmondod mi baj?
-Igazad volt. –ennyit mondtam, s átmentem a fürdőbe, hogy megmossam az arcom