Este 10 volt, megfürödve, lázasan és köhögve ültem a szobámban, miközben a tv-m kapcsolgattam. Hirtelen zajt hallottam Lara szobájában, majd nyílt az ajtóm.
-Hello, hát te? –néztem rá
-Tom elkísért a próbára, aztán meg elmentünk nyűni a pályát. –huppant le mellém az ágyra
-Te tudtad, hogy…Billnek…barátnője van? –kérdeztem halkan
-Tudtam. –ikrem hangja halál nyugodt volt, ami rögtön felhúzott
-Te tudtál róla és nem szóltál? Hát ezt nem hiszem el…. tessék, ilyen a jó testvér! Te tudtad? Komolyan tudtad? –hitetlenkedtem
-Igen, tudtam, mit kell ezen úgy felhúzni magad? –fordult felém, majd kikapta a kezemből a távirányítót
-Napokig agyaltam rajta, hogy hogyan magyarázzam el neki, amiket a fejéhez vágtam és, hogy ne haragudjon rám. Erre ma idejön tök ártatlanul, és a film közben kinyögi, hogy van valakije. Én meg csak ültem ott megsemmisülten és bólogattam.
-De, hát nem szereted, vagy igen? –nézett rém kérdőn
-Nem, nem szeretem. Most már valóban nem… -folytatni akartam, de hirtelen kis színes csillagokhoz hasonló fények jelentek meg előttem. Kivert a víz és forogni kezdett velem a világ. A szekrény hirtelen a feje tetejére állt és Lara szavai is csak elmosódva jutottak a fülembe.

-Jól van? Mi történt? Ugye nincs baja? –ezeket és hasonló ijedt kérdéseket hallottam elsuhanni a fülem mellett
Óvatosan nyitottam ki a szemeim. Először csak homályosan láttam, de ennek ellenére próbáltam megfejteni, hogy kik ülnek mellettem. A hely ismerős volt, tehát a szobámban vagyok. Jobb oldalt, a fejemnél ült anya és a hajam simogatta, mellette apa ült, mögöttük Lara, Bill és Tom állt. Ahogy tisztult a látásom, egyre jobban láttam őket.
-Mi történt? –kérdeztem alig hallhatóan
-Larával veszekedtetek, amikor elájultál. Lehívtuk az orvost, és írt ki gyógyszereket. –magyarázta apa
-Menjünk ki, hagyjuk őt pihenni. Nincs szükséged valamire? –kérdezte anya
Billre pillantottam.
-Nincs. –majd ismét anya szemeibe néztem
-Én még maradnék egy percet, ha nem baj. Utána megyek én is le. –mondta Tom, majd az ágyamhoz lépett
-Hogy vagy, prücsök? –mosolygott
-Hát…majd’ meggyulladok, a torkom fáj, de köszönöm remekül.
-Látom a humorérzéked még megmaradt.
-Persze, annak semmi baja. –mosolyogtam most már én is
-Lara mondta, hogy miről veszekedtetek, mielőtt elájultál. –mondta komolyan
Nem néztem a szemeibe, nem mertem. Helyette inkább a falon lévő posztert fürkésztem.
-Engem nem zavar, ha van barátnője, csak nyugodtan. És azt kívánom, hogy nagyon boldogok legyenek. –mondtam, s nagyon vigyáztam, hogy könnyeimet visszafojtsam
-Ezt komolyan így gondolod?
-Igen, így. Nem fogok senkit sem közel engedni magamhoz, főleg egy srácot nem. Mi amúgy sem lettünk volna boldogok, mert mindketten csak barátként tekintünk a másikra. –mondtam betanult hangon, de még mindig nem néztem rá
Ekkor megfogta az állam és maga felé fordított.
-Tényleg ezt hiszed? –kérdezte, s egy percre sem vette le rólam a pillantását
-Ezt. –mondtam, s gyorsan elkaptam a fejem, mert éreztem, hogy a könnycseppek kitörni készülnek
-Jól van, hagylak pihenni. Majd holnap meglátogatunk. –azzal nyomott egy puszit az arcomra és már csak azt hallottam, hogy csukódik mögötte az ajtó
Pár pillanattal később a fal felé fordultam és lassan megjelentek az arcomon lefolyó könnycseppek.
Reggel nyűgösen és nyomottan ébredtem. A fejem és a torkom fájt, közben pedig nagyon melegem volt. Felálltam, ám megszédültem, ezért inkább visszaültem. Mikor már nem forgott a szoba ismét megpróbáltam kijutni a nappaliba.
-Sami, miért jöttél le? Menj vissza és feküdj le! –jött oda hozzám anya és belém karolt
-Inkább idelent maradnék, mert ott halálra unom magam. Itt legalább zajlik az élet. –mondtam, s leültem a kanapéra, anya pedig jól betakart
-Elmegyek a boltba, neked hozzak valamit? –hallatszódott pár perc múlva a konyhából
-Igen, egy kis csoki jól esne. –mondtam valahonnan a paplan alól
-Rendben, hozom. Amíg haza nem érek, addig fel ne kelj az ágyból. Na meg persze utána sem. –azzal mosolyogva nyomott egy puszit a homlokomra és az ajtó csukódásával eltűnt
Mielőtt elnyomott volna az unalom, gyorsan a kezembe kaptam a távirányítót és bekapcsoltam a tv-t. Szokásosan semmi érdekes nem ment benne, hát persze, miért is menne? Mikor már nagyon szomjas voltam, rászántam magam, hogy kimásszak a kényelmes ágyból. A konyhába mentem és öntöttem ki egy pohár forró teát. A szekrénynek támaszkodtam és a számhoz emeltem a poharam. Lassan kortyoltam bele, ám ekkor megakadt a szemem egy odakint andalgó páron. A srác háttal állt az ablaknak, így karolta át a lány derekát, aki a fiú nyaka köré fonta kezeit. Hiába háttal volt nekem, ígyis simán kivettem belőle, hogy az Bill. Egy percet sem gondolkodva indultam el az előszobába, s így, ahogy voltam, betegen, lázasan és pizsamában léptem ki a jéghideg utcára. Lassú léptekkel közeledtem feléjük, és mivel magas lázam volt, így egyáltalán nem fáztam. Pár méterre jártam tőlük, amikor mindketten felém néztek. Bill kikerekedett szemekkel fürkészett szemeimben, a lány pedig csak csodálkozó pillantást vetett rám.
-Sami…menj vissza a házba, ígyis nagyon beteg vagy. –jött oda hozzám
-Be sem mutatsz a barátnődnek? –kérdeztem, mint aki meg sem hallotta az előző utasítást
-Szia, Susanna vagyok, de mindenki csak Susi-nak  hív. –nyújtotta felém a kezét
-Szia, Samantha, de csak Sami. –nyújtottam én is a kezem
Pár másodpercig csak néztük egymást, méregettük a másikat, mire megállapítottam, hogy nem rossz csaj. Sőt, igenis szép. Hosszú, szőke haja óvatosan omlott vállára és kék szemeiben megcsillant a Nap gyenge sugara. Arca kedves, mosolygós, testvonulatai pedig csinosak. Majd váratlanul Bill mellett termett és szorosan hozzá bújt. Billre néztem, akinek nem igazán tetszett a helyzet, ezért úgy gondoltam, hogy jobb, ha visszamegyek és megiszom a teám.
-Na jól van, én megyek,mert eléggé lázas vagyok és hőhullámaim vannak. Jók legyetek, sziasztok! –majd megfordultam és visszasiettem a házba
Miután beértem becsuktam magam mögött az ajtót, neki dőltem és sóhajtottam egy hatalmasat. Újra lepörgettem magam előtt az imént történteket, majd a konyhába mentem és megittam a teám.
Délután 5 óra volt, anyáék a nappaliban beszélgettek és tv-tek, nővérem próbán, én pedig a neten lógtam. Épp az egyik barátnőmmel vitattuk meg, hogy megbocsásson-e a barátjának, amikor halk kopogás hallatszódott az ajtóm felöl.
-Gyere! –szóltam ki rekedten
Az ajtó lassan kinyílt és Mark lépett be rajta. Kilincsre visszacsukta, majd óvatos léptekkel az ágyamhoz sétált.
-Szia, ülj le! –húzódtam arrébb, hogy mellém férjen
-Hogy vagy? Bocs, tudom, hogy hülye kérdés. Hallottam, hogy beteg vagy. –mondta, de nem nézett rám, helyette inkább a szőnyegem piszkálta a lábával
-Igen, a lázam az 38, fáj a torkom, és hőhullámaim vannak. Szóval egyszer fázom, másszor meg melegem van. –mondtam miközben bepötyögtem egy gyors „mennem kell, majd beszélünk, szija”-t
-Szegénykém, jobbulást kívánok. –mondta lágy hangon
-Köszönöm. Na, és te hogy vagy?
-Hát…megvagyok, köszönöm. Bár mióta elhagyott a lány, akit szeretek, eléggé rosszul viselem a mindennapokat. –hangjában a szomorúság csengett
-Ne felejtsd el, hogy miért végződött így.
-Végződött? De hát csak időt kértél, hogy átgondold, hogy mi lesz ezután. Én végig abban hittem, hogy mi ketten újra együtt leszünk. –nézett rám, s szemei csillogtak
-Igen…ez tényleg így volt. –emlékeztem vissza –Figyelj, jelenleg nem vagyok biztos az érzéseimben, és… -de Mark nem hagyta, hogy befejezzem, bármit is akartam mondani, mert ajkait az enyémre tapasztotta és percekig csókolt
Kezét a derekamra tette és közben nyelvével játszadozott. Mikor elengedett lehajtottam a fejem és ő közelebb bújt hozzám.
-Szeretlek! –suttogta
A hideg kirázott ettől az egyetlen szótól és totál elgyengített. Abban a pillanatban minden vágyam az volt, hogy szorosan magához öleljen, és ne menjen haza, hanem maradjon velem. Nem tudtam mit mondani, csak felnéztem rá és mosolyogtam. Nem volt szükség szavakra, rögtön tudta, hogy mi a válaszom. Újra közeledett, de eltoltam magamtól.
-Lázas vagyok és a torkom is fáj. El fogod kapni.
-Nem érdekel. –azzal mosolyogva újra megcsókolt