Lassan magamra húztam a fekete ruháimat, megfésülködtem, kortyoltam egyet az ásványvizemből és kiléptem az öltöző ajtaján. A két srác a falnak dőlve beszélgettek, de mikor megláttak csendben maradtak.
-Figyelj, Sami, ne haragudj, de nem tudlak haza kísérni, mert még kosáredzésem is lesz. –jött oda Mark
-Semmi baj, Bill ott lesz velem. –mondtam
-Rendben, vigyázz rá! Sziasztok! –azzal eltűnt a folyosó végén
-Kivel jöttél? –kérdezte Bill már úton hazafelé
-Egyedül. –válaszoltam, s végig szorosan Bill mellett mentem
-Olyan rossz belegondolni, hogy nem voltam veled és bármi történhetett volna. –mondta lehajtott fejjel
-De semmi nem történt és ez a lényeg. –mosolyogtam
-Ne félj, én vigyázok rád. Bárhova mész, nyugodtan hívj magaddal. –érintette meg óvatosan hideg kezem
-Köszönöm. –adtam egy puszit az arcára
-Nem fázol, kiscsillag? –kérdezte
-Nem, most nem.
-Add, viszem a táskád. –emelte le a vállamról
-Nem nehéz, elbírom. –próbáltam visszavenni tőle
-Ragaszkodom hozzá. –kacsintott
Az egész utat végig beszélgettük, nevetgéltünk, és észre sem vettük, hogy haza értünk. A kapu előtt megálltunk és szembe fordultam vele.
-Köszönöm, Bill! –mosolyogtam, majd a szokásos 2 puszival elköszöntünk
Felnéztem a házra, de teljes sötétség honolt mindenhol. Tehát még senki nincs itthon. Kattant a zár, majd lassan a nappaliba mentem. Lámpát nem kapcsoltam, csak ledőltem a kanapéra. Majd váratlanul éreztem, hogy valaki leült mellém. Ijedten ugrottam fel, majd a kislámpa után kaptam, de ez a valaki elkapta a csuklóm.
-Mondtam, hogy az enyém vagy! –most már tudtam, hogy ki az
-Chris??? Engedj el! –kiáltottam
Nem szólt, csak fölém hajolt és megcsókolt. Próbáltam eltolni magamtól, de erősebb volt nálam. Rám dőlt és a nyakam kezdte csókolgatni. Kitört belőlem a zokogás és már védekezni sem volt erőm. Ismét csókolni kezdett, majd a keze a csípőmre került.
-Engedj el vagy sikítok! –préseltem ki magamból a szavakat
-Csak nyugodtan, úgysem hallja senki! –nevetett fel gúnyosan
Már épp a blúzom alá próbált benyúlni, mikor váratlanul belépett valaki.
-Sami, nálam felejtetted a táskád. –kapcsolta fel a villanyt Bill
-Bill, segíts! –kiáltottam
-Szállj le róla, te szemét! –üvöltötte Bill, majd neki ugrott Chrisnek és a földre lökte
Zokogva ültem fel, s felhúztam lábaim. A fiúk a földön verekedtek és üvöltöztek. Pár perccel később Tom és Lara jelentek meg az ajtóban. Tom hívta a rendőröket, Lara pedig mellettem termett és vigasztalni próbált, de én még mindig zokogtam. Annyira a történtek hatása alá kerültem, hogy azt sem tudom, hogy mikor vitték el a rendőrök Christ. Lara segített felmenni a szobába, majd ledőltem.
-Maradjak veled? –kérdezte miközben rám terítette a plédet
-Nem, úgyis alszom egyet. –mondtam, a könnyeim nyelve
-Rendben, a szobámban leszek, ha kell valami. –azzal lassan kisétált
A fiúk már elmentek, sőt a rendőrök is. Zokogva fordultam a fal felé, s összeszorítottam a szemem, hogy legyen már vége az előttem lejátszódó eseménykockáknak. De a jelenetek nem szűntek meg. Újra és újra megjelentek előttem a pár pillanattal ezelőtt történtek. Hallottam, hogy haza jöttek anyáék és Larát faggatják, hogy mit kerestek itt a rendőrök és milyen pasit vittek el bilincsbe zárva. Gondolom a szomszédok már elújságolták, amit láttak. Hozzám is fel akartak jönni, de szólt Lara, hogy végre sikerült elaludnom, és majd beszélünk, ha felkeltem. Szerencsére ezt a beszélgetést megúsztam. Még mindig zokogtam és magamon éreztem annak a szemétnek az érintéseit, így úgy döntöttem, ha már aludni nem tudok, hát lezuhanyozom. Egy félórán át folyattam magamra a vizet és el nem múló sírás gyötört. Zuhany után ismét az alvással próbálkoztam, de ismételten cserbenhagyott, így úgy döntöttem, hogy átmegyek ikremhez. Lassan nyitottam be, hátha már alszik. Szinte gondolhattam volna. Mi mást is nyűhetne, ha nem a laptopot.
-Zavarok? –kérdeztem halkan
-Dehogyis, gyere be! –ült fel az ágyán –De azt hittem, hogy alszol.
-Aludtam volna, ha sikerül elaludnom. De így csak lezuhanyoztam. Figyu…nagy kérés lenne, ha ma itt aludhatnék? –néztem rá könnyes szemeimmel
-Egyáltalán nem, ez csak természetes. –húzódott összébb az ágyán, hogy én is odaférjek
-Zavar a fény, vagy maradhat? –mutatott a laptopra
-Nem zavar, nyugodtan hagyhatod. –azzal a fal felé fordultam
-A fiúk nagyon aggódtak érted, főleg Bill. El sem akart menni. –mondta mosolyogva
-Ez aranyos, de kérlek ne emlékeztess a történtekre.
-Jól van, bocsi.
Nem tudom, hogy sikerült, de Lara mellett végre elaludtam.