-Végre, a jó meleg ház! –mentem be a nappaliba. - Kérsz valamit inni? Vagy sütit?
-Nem, köszönöm. –ült le mellém a kanapéra
-Mondd, Mark, miért utáljátok ennyire egymást Larával? –kérdeztem
-Ez a gyűlölet csak egyirányú és a Lara javára. –ölelt át
-De csak 2 napja csinálja ezt. Történt köztetek valami? –néztem rá
-Köztünk? Dehogyis! –nevetett
-De akkor mi van? Tud rólad valamit, amit én nem? –faggattam tovább
-Fogalmam sincs, hogy mi történt vele. –mentegetőzött
-Mark, ugye nincs másik barátnőd? –kérdeztem félve
-Nem, nincs. Tudod, hogy téged szeretlek. –adott egy puszit az arcomra
-Igen, tudom. –mosolyogtam –De biztos?
-Mondd, miért nem bízol bennem? –csattant fel Mark
-Én bízok, csak…- mondtam, de nem néztem rá
-…csak Lara utál és te már egyből azt hiszed, hogy megcsallak. Sami, én bízok benned, de ha te bennem nem, akkor ez a kapcsolat nem lesz jó. –mondta, majd felállt
-Ne haragudj. –mentem oda hozzá
-Most hagyj! –mondta, majd bevágta maga mögött az ajtót
Nem mentem utána, csak sírva leborultam a kanapéra és zokogtam.

-Mark! Mark! –kiabált Lara Mark után
-Mi van? –fordult hátra
-Történt valami? –kérdezte Lara
-Igen, történt, köszönhetően neked! –kiabált Mark
-Összevesztetek? –nézett Lara Markra
-Talált, süllyedt. –felelte
-Miért nem mondod el neki végre? –kérdezte ikrem
-Ugyan mit? –tárta szét a karjait Mark
-Tudod te azt jól. –mondta
-Majd elmondom, de nem most. –jött a válasz
-Igen? És mikor? Majd, ha kibékültetek? Újra össze akarsz vele veszni? –tette fel kérdéseit Lara
-Ne törődj ezzel, ez csak a mi dolgunk. –flegmázott Mark
-Szerintem az enyém is, mivel én is tudok róla. –ment közelebb Lara
-Ja, tudsz róla, mert újdonsült hobbyd a leskelődés. –mondta Mark, azzal megfordult és tovább ment.
Lara szemforgatva utána nézett, majd bejött a házba. Mikor meglátott ledobta a kabátját, majd hozzám sietett.
-Sami, mi történt? –kérdezte szinte suttogva
-Remélem most boldog vagy! –mondtam, azzal felfutottam a lépcsőn
Tudta ikrem, hogy tennie kéne valamit, de nem akart sem fecsegni, sem még nagyobb bajt kelteni Mark, köztem és ő közötte. Így csak kitörölt egy könnycseppet a szeme sarkából, majd ledőlt a kanapéra. Miközben csendesen zokogtam, lassan elaludtam.
Egy erdőben voltam, tele züllött, kóborló emberekkel. Néhányan odajöttek hozzám, kéregettek, húzogatták a ruhám, és szólítgattak. Próbáltam elszaladni, de nem volt erő a lábamban. Nem adtam fel, így kisebb-nagyobb botlásokkal, de kiértem az erdőből… Hirtelen egy hegy tetején álltam, és a sziklák szélén két ember állt. Közelebb mentem, így már kezdett kiéleződni az alakjuk. De hisz… őt felismertem, ő Lara. De, aki mellette áll nem ismerem. Egy férfi volt, olyan középkorú, kissé szakadt ruhát hordott és idegesítően vigyorgott. Még közelebb mentem és ekkor láttam meg, hogy erősen szorítja Larát. Kiáltani akartam, de nem volt hangom. Megijedtem és rohanni kezdtem. Erő még mindig nem volt a lábamban, így későn értem oda. Hiába kaptam Lara után, már késő volt. Hosszú haja lebegett a szélben, és ő csak zuhant a mélybe. A férfi most még erősebben vigyorgott, sőt ez már ördögi kacaj volt. Ekkor hirtelen erősen szédülni kezdtem, majd forgott velem a világ. Először csak lassan forogtam, majd egyre gyorsabban. Sikításokat hallottam, és azt, hogy Lara a nevemet kiáltja. Kinyújtottam a karom, de csak a levegőt kaptam el. Még utoljára láttam a zuhanó Larát, majd lassan ő is eltűnt és vakító fehérség töltötte be a teret.
Ekkor hirtelen felébredtem. A szívem rohanó tempóban dobogott és kivert a víz. Levegő után kapkodtam, de kevéske jutott a tüdőmbe. Hiányérzetem támadt, de először nem értettem meg, hogy mi lehet az. Csak értetlenül ültem az ágyon a falnak dőlve, újra és újra lepörgetve az álom képeit. Majd megértettem. Ezt az űrt csak az töltheti ki újra, ha kibékülök Larával. Az álom is ezt akarta üzenni: ha nem teszek valamit, elveszítem őt. Gyorsan felpattantam az ágyról, lerohantam a lépcsőn és a konyhában álló Lara nyakába ugrottam.
-Héé, megfolytassz. –nevetett
-Volt egy álmom… -kezdtem bele
-Tudom, nekem is. –mosolygott
A szemébe néztem, majd elmosolyodtam és újra megöleltem.
-Ne haragudj! –suttogtam
-Te ne haragudj! –mondta ő is suttogva
-Szóval ugyanazt álmodtuk. –mondtam, miközben helyet foglaltunk a nappaliban
-Hát, úgy tűnik. –vette kezébe a távirányítót
-Ne haragudj, hogy nem kaptalak el. –néztem rá
- Nem te tehetsz róla. –mosolygott
-Gondolom nem mondod el, hogy miért utáltad meg Markot. –álltam fel, majd tettem fát a kandallóba, mert a tűz már kialvóban volt
-Nem fogok nagyobb bajt okozni. Majd Mark elmondja. –végig nem nézett rám, csak a tv-t kapcsolgatta
-Lara! Ha elmondod, én nem mondom el Marknak, hogy elmondtad. –vettem el tőle a távkapcsolót, majd visszaültem a helyemre
-Majd Mark elmondja. Ne haragudj! –ismételte
-Hát, ha egyáltalán kibékülünk. –halkultam el
-Mi történt? –fordult felém
-Rákérdeztem, hogy másik barátnője van-e. Erre azzal támadt, hogy nem bízok benne és így nincs jövője a kapcsolatunknak. Aztán elment. –mondtam halkan, a könnyeimmel küszködve
-Legjobb védekezés a támadás. –mondta monoton hangon Lara
-Ne kezd még egyszer, kérlek! –néztem rá
-Jó, bocs. Ne aggódj, biztos kibékültök majd. –próbált vigasztalni
-Hát, remélem. –kezdtem el kapcsolgatni a tv-t, mire Lara felnevetett