Mikor beértünk, már mindenki a teremben volt. Tom és Lara elment a másik helységbe, Billel pedig besétáltunk a már tornázó táncosokhoz. Az énekes leült az egyik padra, én pedig odasétáltam Markhoz, aki egy csókkal köszöntött.
-Ki ez a csaj? –kérdezte, majd fejével Bill felé bökött
-Mark, fejezd be! –állítottam le
-Jól van na, csak vicc volt. –adott egy puszit
-Nagyon rossz vicc. –álltam arrébb, hogy én is bemelegítsek
Pár tornagyakorlat után elindították a zenét és belekezdtünk a táncba. Mindketten ritmusra mozogtunk, néhányszor annyira magához rántott, hogy az arcunk vészes közelségbe került. Ilyenkor csak mosolyogtunk, majd folytattuk tovább a koreográfiát. Az egyik lépésnél Marknak meg kell fognia a csípőmnél és a magasba emelnie, de rosszul fogott meg, így erősen meginogtam ott fent és kis híján a földön kötöttem ki. Bill arcára kiült a rémület, de mikor látta, hogy semmi bajom, megnyugodva küldött felém egy mosolyt. Jó néhányszor el kellett próbálnunk a táncot, ugyanis az egyik lépés sohasem jött ki. Mark az idegtől dühöngve kért szünetet, majd leültem Bill mellé. Ittam az ásványvizemből, majd fáradtan dőltem hátra.
-Hogy tetszik? Vagy nagyon unatkozol? –kérdeztem levegő után kapkodva
-Neem, nem unatkozok. És nagyon tetszik. –mondta
-Jah, biztos azért nyomta el a horkolásod a zenét. –mosolyogtam
-Nem is horkoltam hangosan…vagyis…úgy értem…- dadogott
-Ezt már nem magyarázod ki. –nevettem
-Ne haragudj. –mosolygott ő is
-Semmi baj. El tudom képzelni, hogy milyen unalmas lehet annak, aki csak nézi a próbát. De láttam, hogy Tom is átkukkantott néhányszor. –mondtam
-Hát igen, ő is unatkozik egy pöppet. –mutatta az ujjaival, hogy mennyire
-Sami, gyere! –szólt Mark
-Már csak pár perc és vége. –álltam fel, majd lassan és fáradtan mentem vissza
-Utoljára elpróbáljuk, aztán megyünk. Oké, kicsim? –ölelt át Mark
-Rendben. –kapott tőlem egy puszit
A zene ismét felcsendült, minden lépés tökéletesen ment, még az emelés is, majd elérkeztünk ahhoz a bizonyos lépéshez. Mark magabiztosan rám mosolygott, majd érdekes módon ez a lépés is sikerült. Mikor a zene elhalkult Mark boldogan kapott az ölébe és adott egy hosszú csókot.
-Sikerült! –suttogtam a fülébe
Visszamentem a padhoz, ahol Bill dicsérő szavai fogadtak, majd bementem az öltözőbe, hogy átvegyem a ruhám. A folyosón Lara hangját hallottam, de nem mentem ki, folytattam az öltözést. Ikrem lassan, dudorászva lépdelt a folyosó csempéin, mikor az egyik fordulónál nem várt esemény tárult a szeme elé. Hirtelen megtorpant, egy pillanatig figyelte őket, majd elfutott. Mikor észrevették, hogy meglátták őket, az egyikőjük utána futott, de már nem érte utol a meglepődött lányt. Zihálva csukta be maga mögött az öltözőajtót Lara, mire odakaptam a fejem.
-Hát te hol jártál? –kérdeztem
-Sehol. –válaszolta, majd pakolni kezdett
-Úgy nézel ki, mint aki szellemet látott. –mondtam, miközben a vállamra kaptam a táskám
-Hát, majd nem. –szinte suttogta
-Mondd már el, hogy mit láttál. –mondtam, már hangosabban
-Semmit, felejtsd el. –azzal kiment az ajtón
Értetlenül néztem utána, majd követtem. A bejáratnál találkoztunk a Kaulitzokkal és Markkal.
-El sem hiszem, hogy sikerült az a lépés. –mondta Mark, már útközben
-Sikerült egy lépés? Ez szuper! Szerintem írd fel valahova. –mondta ikrem flegmán
-Lara! –szóltam rá
Az út további részében nem igazán beszélgettünk, senki nem mert megszólalni. Mark inkább nem kísért haza, a feléjük vezető úton haza is ment. Ezután is csak szótlanul haladtunk, majd elköszöntünk a fiúktól és mi is haza értünk. Este már nem is szóltam Larához, ha nem képes elmondani, hogy mi baja van, akkor nem is érdekel.

*

A mai nap nagyon gyorsan elrepült. Rövidített órák voltak, közben beiktatva egy ünnepi műsor. Larával nem nagyon beszélgettünk, az egyik szünetben láttam, hogy Markkal beszél, de hiába kérdeztem rá, hogy mi a bajuk, egyikőjük sem mondott semmit. Én meg inkább rájuk hagytam. Így ülünk most itt péntek este tök egyedül, ugyanis anyáéknak Berlinbe kellett utazniuk.  Épp valami dög unalmas műsort néztem popcorn rágcsálás közben, mikor eszembe jutott egy ötlet.
-Lara, mi lenne, ha áthívnánk a fiúkat? –ültem fel az ágyon
-Milyen fiúkat? –kérdezte
-Hát, a három testőrre gondoltam, de mivel ők most nem elérhetők, gondoltam beérjük a Kaulitzokkal is. –mosolyogtam
-Miért nem hívod át Markot? –nézett rám
-Azért, mert nem tud átjönni. Vigyázni kell a húgára. –mondtam
-Jah, persze… - sóhajtott ikrem
-Neked mi bajod van Markkal? Tegnap óta olyan ellenséges vagy vele! –kérdeztem kissé hangosan
-Nekem? Nekem aztán semmi bajom a te Markoddal. –mondta Lara
-Hát, szerintem nem így van, de hagyjuk. Megyek, telefonálok Billéknek. –álltam fel, majd tárcsáztam a számot
-5 perc és jönnek. Megyek, csinálok még egy adag popcornt és hozok colát. –mentem ki a konyhába
Ahogy kipakoltam, meg is érkeztek a srácok.
-Hello! –nyitottam ajtót
-Szia! –jöttek be, majd levették a kabátot
-Sziasztok! –köszönt a nappaliból Lara
-Hello! –vágódott az ágyra Tom
-Mit szóltok egy dvd-s estéhez? Hoztam colát és popcornt. –ültem le Bill mellé a kanapéra
-Szerintem ez tök jó ötlet. És mit nézzünk? –kérdezte az énekes
-Ma este lesz a Supernatural következő része. Nézzük azt. –foglalt helyett Lara a rasztás mellett
-Oké, akkor átkapcsolok oda. –vettem kezembe a távkapcsolót
A film már javában ment, amit persze tök sötétben néztünk, ugyanis Tom lekapcsoltatta az összes lámpát a házban, mondván, „úgy az izgi”. Az egyik jelenetben a csaj egy sötét, kihalt erdőben sétált, a háta mögött reccsenéseket hallott, mikor valaki megjelent előtte és elkapta. Ekkor az ijedségtől közelebb húzódtam Billhez, mire ő csak elmosolyodott. A film végére az izgalomtól összes popcorn elfogyott.
-Hát…izgalmas egy film volt. –mondtam a végén
-Izgalmas? Nekem meg sem kottyant. –mosolygott sunyin a rasztás
-Persze-persze. –legyintettem
-Na, és most mit csinálunk?- kérdezte Bill
Ahogy befejezte a mondatot, vak sötétség telepedett a házra.
-Mi történt? –kérdeztem félve
-Elment az áram. –állapította meg Tom
-Csak megemlítem, hogy egy csöppet félek a sötétben. –mondtam
-Én is. –hallatszódott a kanapé másik végéről Lara hangja
-Vannak elemlámpáitok? –kérdezte Bill
-Asszem vannak. De hogy fogjuk most megtalálni? –tettem fel a kérdésem
-Azt majd még kitaláljuk. –mondta Bill
-Hol vannak a lámpák? –érdeklődött Tom
-A konyhában, a szekrény tetején. –mondtam
-Akkor ti menjetek a lámpákért, mi pedig lemegyünk és megpróbáljuk visszakapcsolni az áramot. –mondta Tom
-Rendben. –egyezett bele Bill, majd a hangjáról állapítottam meg, hogy felállt
-Akkor menjünk. –álltam fel én is
Billt magam elé toltam, majd szorosan mögötte lassan lépdeltem előre. Már a folyosó közepén jártunk, mikor valami hangot hallottam a hátam mögül.
-Mi volt ez? –bújtam oda Billhez
-Én nem hallottam semmit. Gyere. –mondta, majd megfogta a kezem
A konyhába érve Bill megpróbált a felnyúlni a szekrény tetejére, de megbotlott, és nekem esett. Ettől én a falnak nyomódtam, és a lélegzetét az arcomon érezve tudatosultam azzal, hogy vészesen közel van hozzám. Ekkor a konyhába lépett valaki és felkapcsolta a lámpát. Én pedig egy gyönyörű, barna szempárral találtam szembe magamat.