- Lehet, de te is – végül csak enyém lett az utolsó szó. Visszatértem a francia házihoz, leírtam az utolsó mondatokat, majd becsuktam a munkafüzetet. – Neked mi van még?
- Matek… és kémia.
- Csak ennyi?! – szörnyülködtem. – Nekem még kémia, történelem, földrajz… Áhhhh – fogtam meg a fejem. – Nem akarok tanulni! Neeeeeem!
- Hagyd már abba a hisztit! Mit csinálsz egész nap?
- Suliban vagyok – másztam le az ágyról és a történelem füzettel, meg könyvvel tértem vissza.
- Utána? – faggatott tovább, miközben lázasan számolt egy végtelen hosszú egyenletet.
- Hazajövök, eszek, netezek…
- Látod! Itt a baj! – bökött egyet a ceruzájával a levegőbe. – Ha nem neteznél ennyit, akkor lehet, hogy több időd maradna a házi feladatokra.
- Nem várhatod el, hogy hazajövök és egyből tanulok! – hápogtam.
- Nem ezt mondtam. Csak mondjuk öt óra helyett, elég lenne három órát ülni a gép előtt – felelte, s nem szólt többet. Én mondani akartam volna valamit, de nem tudtam semmi jó észérvet és ez feldühített. Általában mindenre volt valami mondanivalóm, magyarázatom, ez a jó képességem most cserbenhagyott. – ELEGEM VAN! – üvöltött fel Eimy, aminek következtében újra leszédültem az ágyról. Egy hangos „sercegés”, majd egy papírcsomót találtam az arcomban. Ezek szerint kitépte a füzetéből a lapot… - Ne… ne haragudj! – röhögött végül fel és felhúzott az ágyra.
- Semmi… - feleltem döbbenten és a gombóc után nyúltam. – Mi a baj?
- Nem megy! – vicsorgott, majd összefirkált egy üres lapot és azt is kitépte.
- Nyugi-nyugi! – állítottam le újból. – Na mutasd csak!
…
- Vacsora! – kiabált fel hétkörül anya.
- Én már ettem – sétáltam le a lépcsőn.
- Mikor? – kérdezte döbbenten, miközben elővette a vajat és a felvágottat.
- Még ötkor… Tudod, hogy öt után már nem eszem… - mondtam, de azért egy almát megmostam magamnak.
- És akkor mi az ott a kezedben? – kérdezte apa.
- Egy alma – lóbáltam meg a szeme előtt.
- De ez is evésnek számít.
- Lehet, de ez kevésbé hizlal – az asztalnál senki nem válaszolt, mindenki csak megforgatta a szemét. Én megvontam a vállam és felrohantam a lépcsőn, hogy a kémiának kezdhessek neki. Épp képleteket magoltam be és számításokat gyakoroltam, mikor Eimy benyitott és ő is hozzáfogott a kémiának. Mikor épp a könyvért nyúltam, lentről hangos csengőszó hangzott fel, majd egymásra pillantottunk. Andi mindig telefonál, mielőtt jön… Krisz tuti nem, Ann meg Billékkel van. Hangok szűrődtek fel és mivel anyu nem szólt, úgy gondoltuk, hogy hozzájuk jöhetett valaki.
- Ezt érted? – tolta elém a füzetét Eimy.
- A képletet?
- Igen, hogy az miért két mol.
- Azért, mert a másik oldalon is kettő van – mutattam neki. Épp a kisszámok magyarázásánál jártam, mikor valaki halkan kopogott. – Szabad! – kiáltottam fel sem pillantva, mivel Eimyvel nagyon a kémiára koncentráltunk. Nyílt az ajtó én pedig még mindig a képletet magyaráztam. Arra vártam, hogy majd anyu mond valamit, de ehelyett… Ehelyett csak egy tekintetet éreztem a hátamon. Eimy még számolt, én pedig hátrafordultam és a látványtól majdnem megint leestem… Először csak az ugrott be, hogy mondani kéne valamit. Visítva az ajtóhoz rohantam és a nyakába ugrattam, Eimy csak másodpercekkel utánam maradt le… Miután elhúzódtam, mosolyogva figyeltem, ahogy Eimy Bill mellkasába fúrja fejét.
- Te szemét – dünnyögte, majd hirtelen eltolta magától a fiút.
- Ne haragudj rám – hajtotta le a fejét
- Hiányoztál, rengeteg ideig voltatok el – szipogta Eimy. – Tom merre van?
- Nem akart átjönni… - felelte Bill kicsit szégyenlősen. – De Ann majd átjön… - rámpillantott, én viszont üres tekintettel viszonoztam. Miért nem jött át…? Miért…
*
Hajnali fél tizenegykor csörgött az órám, bár erre nem lett volna szükség, ugyanis az ablakon beáradó Napfény is felébresztett volna. Frissen és vidáman keltem fel, majd elszaladtam zuhanyozni. Először is annak örültem, hogy ma, csütörtökön nem kell suliba menni, amit anyunak köszönhetünk. Másodszor meg az jutott eszembe, hogy a péntek és a szombat is tök jó lesz, mert ugye akkor lesz osztálykirándulás. Mikor a fürdőbe értem, gyorsan lekaptam magamról a rövidgatyát és a topot, amiben aludtam, majd a fülkébe léptem és megengedtem a forró vizet. Hajat is mostam, így viszonylag sokáig voltam benn, de ez idő alatt végig tudtam gondolni mindent. Tegnap Billék hazaértek, ma pedig sátorozni megyünk, vagyis… pontosabban fogalmam sincs, hogy hova megyünk. Mindebben a szép, hogy Tommal, de Ann nélkül. Jó-jó… bármennyire is szemét vagyok, egy kicsit kettesben akarok lenni vele. Biztos, hogy több ez az egész barátságnál, én pedig elhatároztam, hogy mindent megteszek, hogy az enyém legyen. Ez a hónap ráébresztett arra, hogy mennyire fontos nekem és arra, hogy iszonyú, ha nincs velem. Bár nem sokáig maradnak itthon, akkor is kihasználom ezt a pici időt. Elzártam a csapot, kicsavartam a hajam és felkaptam a kikészített ruhám, majd megszárítottam a hajam. Egy fél óra múlva készen is lettem.
- Azt hittem, már sose jössz ki – morgott anya és bement a fürdőszobába. Én vigyorogva indultam el Eimy szobája felé. Először csak bekukucskáltam az ajtón, majd mikor láttam, hogy „tiszta a helyzet” mellé léptem és finoman lökdösni kezdtem.
- Hugica, kelljél – suttogtam, mivel az alvó Billt nem akartam felkelteni.
- Hm? – nyitotta ki az egyik szemét, majd mikor megpillantott becsukta. – Mi van?
- Pakolni kéne, ha délután el akarunk indulni…
- Jó-jó… - ásított egy hatalmasat, majd megfordult és átölelte Billt, aki erre fészkelődi kezdett.
- Ha egy tíz perc múlva nem lesztek ébren, hideg vízzel fogok visszatérni.
- Hagyj már! – hessegetett el drága testvérem. Megcsóváltam a fejem és átsétáltam a saját szobámba. Előhúztam egy hátizsákot és a szekrényhez léptem, épp ekkor kopogtak.
- Gyere!
- Kicsim – nyitott be anya -, hoztam rovarirtót. És meleg ruhákat pakolj be!
- Rendben – guggoltam le és jó mélyen kotorászni kezdtem a ruhák között. – Hol van a hálózsák?
- A garázsba, mindjárt hozom. Csináltam nektek ennivalót, bár tudom, hogy kempinghelyre mentek, egy kisebb hotel közelébe.
- Rendben, köszi – mosolyogtam rá és elkezdtem kihajigálni azokat a ruhákat, amelyek esélyesek lehettek az elvitelre.
- Már pakolsz? – most Eimy jött be kómásan.
- Te ötleted volt, hogy mennyünk, tehát igen – folytattam a ruhák hajtogatását.
- Igen, de amúgy a Fekete-erdőbe megyünk, oda, ahol az osztálykirándulás lesz. Felhívtam a tanárnőt és megbeszéltem vele, hogy ma találkozunk.
- Akkor mindenkinek elmaradt a tanítás? – fintorogtam.
- Nem. Helyettesítés lesz… De amúgy majd nekünk kel tesztelni a dolgot, vagy mi a fene… Meg segíteni kell az erdőben elrejteni cuccokat, meg minden hülyeség.
- Akkor minek viszünk sátort, meg hálózsákot?
- Mert az osztállyal sátorozni fogunk – leült és nyújtózkodott egyet. – Jajj – mondta, mikor értetlen arcomra pillantott. – Anya is érti, csak te nem?
- Engem valahogy máshogy avattatok be…
- Tehát – kezdett neki -, elmegyünk a Fekete-erdőbe, oda, ahol a Duna ered. Ott van egy kis panzió a turisták számára, meg ilyen kiránduló osztályoknak. Étterem, gyönyörű kilátás, otthonos szobák, stb. Bill bement a suliba anyuval együtt és megbeszélték az osztályfőnökkel a helyzetet. Azt mondta, elenged minket, de akkor oda mennyünk és segítenünk kell neki. Engem tegnap este hívott, hogy mit pakoljunk össze, és hogy mikor vár.
- Aha… értem.
- Na, megyek én is pakolni, már Bill is ébren van. Úgy készülj, hogy egy másfél óra és indulunk – azzal kiment a szobából. Még jó, hogy én vagyok kész a pakolással és nem ő…
AJÁNLOM AZ OLDALT
Hát... :D nem tudok mit mondani... :) Jó olvasást! >>
