Majd Bill közelebb lépett hozzám és így szólt.
-Nagyon csinos vagy, épp, mint a múltkor. –mondta mosolyogva
-Köszönöm. –pirultam el
Még sokáig beszélgettünk, majd elköszöntünk a fiúktól, és elindultunk ki a csarnokból.  Percekig nem is beszéltünk, majd szinte egyszerre tört ki belőlünk a szóáradat.
-Várj, várj, merre van itt a buszmegálló? –kérdeztem
-Gyertek, megmutatom. –indult el az egyik irányba Sandra
Nappal is nagyon hideg volt, főleg most este. Fázósan húztam össze magamon a kabátot és zsebre dugtam a kezeimet. Mikor a megállóhoz értünk, megnéztük a menetrendet, majd megállapítottuk, hogy ma már nem jön több busz.
-Klassz, és most akkor mivel megyünk haza? –kérdeztem, miközben elindultunk a közeli parkba
-Felhívjuk keresztéket. –tanácsolta Lara
Leültünk az egyik padra, ledobáltuk a cuccainkat, majd Lara tárcsázott. Közben Sandra szólt,hogy neki megjött a busz, és megy haza.
-Azonnal indulnak. –közölte ikrem
Már egy fél órája ülhettünk a jéghideg parkban, de még mindig nem jött értünk senki. Odabújtam ikremhez, hogy ne fázzunk annyira, majd olyan jól elhelyezkedtem, hogy el is aludtam.  Kis idő múlva Lara szólítgatására ébredtem.
-Sami, Sami! Kelj fel! –rázott meg
Lassan felültem, majd az út irányába pillantottam. Mivel elég sötét volt és az a valami sem volt éppen világos színű, egy ideig erősen kellett koncentrálnom, hogy jól kivegyem mit néz annyira Lara. Már látom. Ez a Tokio Hotel turnébusza. 2 alak közelített felénk. Egy alacsony és egy magas, kissé nagydarab. Mikor közelebb értek, sikerült felismernünk, hogy David az, a manager, és Saki.
-Mit csináltok ti itt ilyen későn? –kérdezte David
-Várjuk, hogy értünk jöjjenek... –válaszolta Lara
-Igen, csak még nem jött senki. –fejeztem be a mondatot
-Értem. Hát, ha akarjátok, haza viszünk titeket. –mondta mosolyogva David
-Hát, nem is tudom... –vágott gondolkozó fejet Lara
-Gyertek, ne fagyoskodjatok itt ebben a hideg parkban. –győzködött még mindig
-Szerintem menjünk. –álltam fel
-De nem haza kell mennünk.
-Tudom, de akkor majd felhívjuk keresztéket. –mondtam
-Biztos, hogy jó lesz ez így? –kérdezte Lara
-Akkor először hívjuk fel keresztéket, azután menjünk. –tanácsoltam
-Rendben. –vette elő a telefont ikrem és tárcsázott
Közben Saki és David elvette a csomagjainkat és a busz felé indultak. Követtük őket, majd az ajtó előtt megálltunk, míg Lara befejezte a telefonálást
-Azt mondták, hogy lerobbantak, és szerintük is menjünk haza. –kommentálta
-Rendben. –léptem be a buszba, mely óriási volt
Ahogy bementünk, jobbra volt a konyha, ahol az asztal tele volt kajával, és balra a szobák. Az ajtó hirtelen kinyílt és Gustav lépett ki rajta, mögötte Tommal, majd jött utána a másik két srác is.
-Sziasztok, nem akartunk titeket felébreszteni. –mondtam
-Ne aggódj, nem aludtunk még. Én láttalak meg titeket. –húzta ki magát a rasztás, mire Gustav oldalba lökte
-Na jó, Gus is ott volt. –mosolyogott
-Lányok, hova vigyünk titeket? –lépett oda hozzánk Saki
-Blume Straße 8. –közölte Lara
-Rendben. –ment vissza a sofőrhöz
-Ti komolyan ott laktok? –nézett rám álmos szemekkel Bill
-Igen, ott. Miért? –kérdeztem
-Csak mert mi a mellette lévő utcában lakunk. –mosolygott
-Az szuper. –mondtam boldogan
-Lányok, gyertek, menjünk a „nappaliba”. –indult el Tom
A „nappaliban” volt egy tv, egy videojáték, egy asztal és két kanapé. Larával leültünk az egyikre, a 4 fiú pedig velünk szembe. Pár percig kínos csönd következett, amit Georg tört meg.
-Kértek valamit inni? –kérdezte
-Nem, köszi. –mondtuk szinte egyszerre
-És Sandra? –kérdezte mosolyogva
-Neki jött busz és haza ment. Miért? –kérdezte Lara
-Csak úgy kérdeztem. –pirult el a basszeros
Végig néztem a 4 srácon, és látszott rajtuk, hogy nagyon álmosak. Gustav az ablakon át nézte az elsuhanó házakat, Georg az üdítőjét löttyintgette a poharában, Tom a fejét az arcába temette, Bill pedig... Bill hátradőlve fürkészett minket. Álmos szemeivel még utoljára rám pillantott, majd mély álomba szenderült. Mikor haza értünk, csak Gustav volt ébren, aki aranyos módon az ajtóig kísért minket.
-Köszönjük, hogy haza hoztatok.–köszöntük meg mosolyogva
-Nagyon szívesen. –adott egy-egy puszit, majd visszaszállt az óriási buszba, mely lassan eltűnt a sötét utcán
Lassan nyitottuk ki az ajtót, levettük a kabátunkat, a csizmát, majd halk léptekkel közeledtünk a lépcsőhöz, hogy felmenjünk a szobáinkba, de megláttuk anyuékat, akik a nappaliban ültek és még tv-tek. Vagyis csak azt hittük, hogy tv-nek, mert mikor közelebb mentünk, láttuk, hogy elaludtak a kanapén. Óvatosan betakartuk őket, majd felmentünk. Elköszöntem Larától, és a szobámba mentem. Gyorsan lezuhanyoztam, majd bebújtam a jó meleg ágyamba és próbáltam elaludni, ami persze nem ment. És másnak sem...