31. Rész: Ordíts!

Hatalmas tömeg, dübörgő zene, mindenütt fiatalok, pia, cigifüst fogadott, mikor beléptünk Andreasék ajtaján.

-         Kemény a buli! – ordította vigyorogva a fülembe, majd lesegítette a kabátom és a fogasra rakta. Mögöttem Eimy is belépett, őróla Bill segítette le a felesleges ruhát (ehh… xD), majd beléptünk a buli fő színhelyére, a nappaliba.

-         A szüleid megengedik ezt? – kiabáltam a fülébe, ugyanis a kemény zene mindent elnyomott.

-         Tulajdonképp ez nem is a szüleim háza – vigyorgott még mindig. – De majd megtudjátok.

-         De… - néztem körbe és észrevettem, hogy a sarokban kamerák állnak és a DJ asztal mellett egy dobszerkó, egy mikrofon és két gitár árválkodik.

-         Nem baj, ha én meg Bill táncolni megyünk? – hajolt közel hozzám Eimy.

-         Mennyetek nyugodtan – mosolyogtam. Tom és Ann is bevetette magát a táncolók közé, valahogy megint egyedül éreztem magam. Szokásomhoz híven letelepedtem a kanapéra és levettem a pulóverem.

-         Hát te? – állt elém Gustav kezében egy doboz sörrel.

-         A többiek táncolni, én meg punnyadok – próbáltam nem megsértődöttnek tűnni, Gus csak bólintott, majd hirtelen eltűnt mellőlem. A népet bámultam és csak csodálkoztam, hogy hogyan tudják ennyire élvezni a zenét (egyesek falták egymást, mások vadul rázták magukat).

-         Gondoltam hozok neked is – ült le mellém hirtelen egy pohár felismerhetetlen itallal.

-         Mi ez? – szaglásztam meg.

-         Semmi erős – vigyorgott. – Tudom, hogy nem szereted az alkoholt.

-         Öhh… köszi – majd a számhoz emeltem és lassan belekóstoltam.

-         Nem mérgeztem meg – szólt, mikor látta határozatlan arcom.

-         Egész finom – mondtam és gyorsan lehúztam.

-         Még aztán szomjas vagy – Gustav közelebb csusszant, ugyanis egy pár eléggé öhömm… Szóval a kanapé egy nagyobb és terjedelmes részét elfoglalták.

-         Ez van. Nem tudok magammal mit kezdeni – rántottam meg a vállam. – Ezért nem szeretek buliba járni. Pasi nélkül nem jó – tettem keresztbe a lábam és közben ritmusosan doboltam az ujjaimmal.

-         Most hogy mondod – tűnődött el. – Nem is látok szabad pasit a közeledben – mosolyogva megcsóváltam a fejem.

-         Barátnőd hogy van?

-         Jól, bár ő a szüleivel tölti a szilvesztert. Nem engedték – vágott fancsali képet. – Jössz táncolni?

-         Mennyünk – sóhajtva felálltam és mi is bevetettük magunkat az őrjöngő tömegbe.

*

-         És akkor felveszik az egészet, ez lesz az új klip – mutogatott lelkesen Tom, mikor rákérdeztem a konyhában, minek vannak a szobában kamerák.

-         És mikor? – néztem a faliórára, ami tizenegyet mutatott.

-         Majd éjfélkor – vigyorgott és kevert magának egy eléggé ütőset. – Megkóstolod?

-         Fúj – fintorogtam, miközben felültem a konyhapultra. A dübörgő zene ide is eléggé beszűrődött, de valamelyest jobban lehetett hallani egymást. – Ann?

-         Felkérte Georg táncolni – halászott elő egy cigisdobozt a zsebéből. Megütközve pillantottam rá.

-         Most nem mondod komolyan, hogy te cigizel?! – talán kicsit túlreagáltam a dolgot…

-         Hát… - rántotta meg a vállát és kinyitotta az ablakot. Elővette az öngyújtóját, majd miután meggyújtotta, mélyen beleszívott a cigibe.

-         Sose értettem, hogy mi a jó abban, hogy tönkrevágjátok a tüdőtöket – csóváltam meg a fejem, de azért melléálltam az ablakba. Hirtelen már nem is haragudtam rá Ann miatt és különösebben az se nagyon érdekelt, amit Eimy mondott…

-         Jó az idegességre. Beleszívsz és totál lenyugtat – magyarázta. – Nem kínállak meg, ha nem baj.

-         Nem is kértem volna – felhúztam a szemöldököm. Válaszul rámnevetett, majd így szólt:

-         Túl kicsi vagy még ehhez.

-         Kicsi?! – löktem arrébb. – Te beszélsz, aki alig idősebb nálam pár hónappal?

-         Na, hát most az is számít – mosolygott, majd zavaróan bámulni kezdett. Pontosabban a szemembe nézett, majd lepillantott az ajkaimra. Gyorsan újra az ablakba fordultam és kibámultam a havas tájra. Pár percig nem is szóltuk egymáshoz, csak szorosan álltunk egymás mellett. – Amúgy megérte ennyit várni rátok – csóválta meg a fejét és elnyomta a cigiét.

-         Miért? – „Ne nézz így… ne nézz így kérlek!” – gondoltam miközben tekintetünk hosszan összekapcsolódott.

-         Jól nézel ki – megint rámmosolygott, majd az ajtó felé lépett. – Jössz táncolni? Már mindenkivel voltál, ha jól tudom még Billel és Andreasszal is, én ne hogy kimaradjak – vigyorogva melléléptem, bár arcomról nem tűnt el egyhamar a pír.

-         Mehetünk – kiléptünk a tömegbe, és ahogy a tömegben elvesztünk… Nos, tánc közben úgy vesztem el én is az ő szemében.

*

-         Schrei! Bis du selbst bist, Schrei! Auch wenn es das letze ist, Schrei! Auch wenn es weh tut, Schrei! so laut du kannst! – énekelte együtt a tömeg. Tom hevesen rázta a fejét, a kamera lámpája a szemünkbe világított, de mi eszeveszettül tomboltunk a lázadó számra. Gustavon már az izzadtságcseppek gyöngyöztek, Georg is vadul dobálta a haját, Bill pedig mindent bele adott. Olyan fenomenálisak voltak, hogy az leírhatatlan. A tömeg extázisba jött, mindenki ugrált, rázta magát és a refrént énekelte (mert hogy csak ezt jegyeztük meg). Egyesek olyan állapotba jöttek (a sok alkohol után nem csodálom), hogy már nem csak fiú-lány párosokat lehetett látni, hanem lány-lányt is. De a rendezőket ez nem zavarta. A forgatás előtt elmondták, hogy mit várnak tőlünk, mire számítanak. Nos szerintem mi ezt túlteljesítettük. Mindenütt kaja, piamaradék, őrjöngő tinik… Bíztató. Kívülálló szemmel, talán tényleg borzalmas, mint valami drogtanya, de ha te is a tömegben vagy, az ilyen apróságok már nem is számítanak. Egyesek a kádban rázták (vizes) hajukat, a másodikon is szép számmal táncoltak tinik, hirtelen a ház túlzsúfoltnak tűnt. Valahol a tömeg közepén állhattam, ugráltam, teljesen beleéltem magam az egészbe. Eimy mellettem táncolt, s a refrént olyan hangosan énekelte, ahogy a torkán kifért.

-         SCHREIIIIII! – ordítottuk együtt, a fiúk pedig földhöz vágták a hangszereiket (vagy épp a falhoz), ez a tömeget még jobban lázba hozta. A rendezők nagy nehezen lecsitították a tömeget, felvettek még egy-két részletet, megbeszéltünk még néhány részletet, majd összepakoltak és tömérdek pezsgővel tértek vissza.

-         Igyunk a Tokio Hotelre! – állt fel Andreas az egyik asztalra.

-         Sikerekben gazdag, Boldog Új Évet kívánunk mindenkinek! – zúgtuk együtt, majd – A Tokio Hotelre! – ittunk, pár emberrel koccintottam is. Eimy felé fordultam, de ő eltűnt mellőlem, még épp láttam eltűnni a lépcső tetején Billel. Mosolyogva megcsóváltam a fejem és Ann mellé léptem. Miután újra sötétség honolt a szobában és a DJ-k visszatértek a nép újra felébredt, s a buli folytatódott.

Folyt. köv ;)