Dühösen bevágtam a táskámba a fellépő ruhám, a cipőm, ásványvizet és lementem a földszintre.  Elköszöntem anyáéktól, kivéve Larát, aki a szobájában volt. Felvettem a csizmám, a kabátom, majd kiléptem a hideg utcára. Mivel ősz van, és már hamarabb sötétedik, már égtek a lámpák, megvilágítva az út göröngyeit. A szemembe húztam a kapucnit, zsebre dugtam a kezem, bekapcsoltam az MP3 lejátszóm, majd dudorászva közeledtem a verseny helyszíne felé. Mikor odaértem, kikapcsoltam a zenét, majd lassan benyitottam. Tudjátok, mondtam a múltkor, hogy mennyi emberke sürgölődött, hogy minden rendben menjen. Hát, most a kétszeresük készülődött. Körülnéztem, majd megpillantottam az öltözők irányában Markot és odamentem hozzá.
-Szia, hát megérkeztél! És Larát hol hagytad? –nézett körbe
-Ne is emlegesd! Csúnyán összevesztünk és külön jöttünk. –néztem rá
-Értem. Gyere, menjünk készülődni. –fogta meg a kezem
Elsétáltunk néhány öltöző előtt, mielőtt a miénkhez értünk. Kinyitottam az ajtót és bementem, de Mark jött utánam.
-Hé, ez lányöltöző! –nevettem
-Na és? Nincs itt senki, csak te és én. –mosolygott, majd felém közeledett
-Ez igaz. –mondtam, majd megcsókolt
-És mikor érkezik az együttes? –kérdeztem, miután elengedett
-Már szerintem itt vannak. –mondta Mark
-Akkor megyek és köszönök nekik. –indultam el
-Hé, engem meg csak így itt hagysz? – jött utánam Mark
-Menj öltözni! –toltam be az öltözőjükbe
Kis mormogás közepette, de beleegyezett. Kopogtam, majd mikor kiszóltak, hogy bemehetek, benyitottam. A fiúk a kanapén ültek és cigiztek. Pulcsik hevertek szana-szét, és pizzamaradékok voltak a dobozban.
-Sziasztok! –csuktam be mosolyogva az ajtót
-Hello! –köszöntek kórusban
-Mi járatban itt? –kérdezte Bill mosolyogva
-Csak köszönni jöttem és sok szerencsét kívánni a fellépéshez. –mondtam
-Gyere, ülj le. –mutatott Georg a kanapé egy üres helyére
-Köszi! –mondtam, miután leültem
-Figyelj, Sami! Ez a fellépés nekünk már semmi a teltházas koncertekhez képest.  –mondta Tom, majd beleszívott a cigijébe
-De úgy hallottam, hogy még mindig nagyon szoktatok izgulni. –néztem rá
-A többiek igen, de én nem. –mosolygott sunyin a rasztás
-Hagyd rá! Ő is annyira izgul, mint mi. – legyintett Bill
-Jah, értem. –mondtam –Na, nekem menni kell készülődni. Még egyszer sok sikert! Sziasztok! –álltam fel, majd megindultam az ajtó felé
-Sami! Nektek is sok szerencsét! –szólt utánam Bill
Nem mondtam semmit, csak rámosolyogtam
Átmentem az öltözőbe, gyorsan felvettem a ruhám, megcsináltam a hajam, a sminkem, majd vártam. 
Már a 7. pár állt a színpadon, mi pedig a színpad mögött álltunk, szorosan fogtam Mark kezét és a szívem hevesen dobogott.
-Már csak egy pár és mi jövünk. –mondtam izgatottan
-Ne félj, menni fog, tudjuk a táncot! –simogatta meg Mark az arcom
-Igen, tudom, de akkor is nagyon izgulok. – mondtam, s még mindig nem engedtem el a kezét
-Sam, ezután ti jöttök. Ügyesek legyetek! –szólt Marie, miután felment a 8. pár
-Rendben! –mondta Mark, mert én megszólalni sem tudtam
A tenyerem izzadt, a szívem őrült tempoban rohant és a térdeim remegtek. Az előttünk lévő pár már az utolsó lépéseket tette meg.
-Mi jövünk, készülj! –szorította meg a kezem Mark
Odakint elhalkult a zene és hangos tapsvihar tört ki. Lassan lépdeltünk fel a lépcsőn. Minden egyes lépés egyre közelebb vitt a hangos tapssal váró közönséghez. Felléptünk, a fények a szemembe világítottak, de még így is láttam az óriási közönséget, akik mind minket néztek. Elkezdődött a zene, Mark magához húzott és megtettük az első lépéseket. A szívem még mindig őrült sebességben zakatolt. A tánc felénél nem tudom mi történt velem. Egyszerűen elfelejtettem, hol vagyunk, és hogy mennyi ember néz minket. Csak táncoltam és semmire sem gondoltam. A szám végénél közösen meghajoltunk, majd lassan lejöttünk az előbb még a világot jelentő színpadról. A folyosón Mark nyakába ugrottam, és megcsókoltam. Még magam sem tudom miért. Mikor elengedtem, akkor láttam meg, hogy Lara áll mellettünk.
-Sami, ne haragudj a délutáni miatt. Én nem úgy gondoltam, csak nem akarom, hogy szomorú legyél. Ugye, nem haragszol? –nézett rám boci szemekkel
-Nem, nem haragszom! De akkor te sem! –öleltem meg
-Megbeszéltük! Amúgy fantasztikusak voltatok! –mondta boldogan
-Köszönjük! –mosolyogtam
Még jött egy pár, aztán pedig a színpadon a Tokio Hotel tombolt. Tom és Georg észvesztően tépte a húrokat, Gustav tiszta erőből verte a dobokat, Bill pedig...Úgy mozgott, mint egy született rocksztár. Csak álltam a színpad mögött és csodáltam őt.
-Igaz milyen szuperek? –kérdezte mosolyogva ikrem
-Igen, nagyon ügyesek! –mondtam, majd valaki átfonta kezeit a derekamon. Mark volt az.
-Szia, kicsim! –köszönt boldogan
-Szia! –mosolyogtam
Erre csak egy szúrós pillantást kaptam Larától, amiből egyből éreztem gondolatait. A fiúk lejöttek a színpadról, és Tom egyből megcélozta Larát, engem pedig Mark a büféhez húzott.
-Hi! Nagyon jól táncoltál! –mosolygott Tom
-Még most fogok színpadra menni. –mosolygott Lara is
-Ezt nem értem. De nem az előbb... –értetlenkedett Tom
-Ő Sami volt, az ikertestvérem. –Lara
-Jah, ne haragudj. Nagyon hasonlítotok! – mondta Tom
-Hát jah, nem úgy, mint ti. –Lara
-Az nem is olyan nagy baj. –védekezett Tom
-Szerintem sem! –vetett csábító pillantást ikrem Tomra –Ne haragudj, mindjárt én jövök. Szia!
-Szia! –köszönt el Tom
Még néhány pillanatig nézte az elsétáló lányt, majd mikor eltűnt a folyosó végén, Tom bement az öltözőjükbe.
-Mindjárt én jövök! Ezt nem hiszem el! –szorongatta a kezem Lara
-Ne izgulj! Csak az első percek a rosszak. Aztán már olyan, mintha csak próbálnál. –nyugtattam
-Én jövök! –hadarta, s már kint is volt a színpadon
Csillogó szemekkel néztem, ahogy Lara elkezdi a koreográfiát. Nagyon ügyes volt és a ruhája is hozzáillő volt: hosszú, xxl-es farmer, hozzá ugyanúgy óriási fekete póló, kezein csuklószorítók, haja összefogva. Szinte repült, nem is táncolt. A zene nagyon jó volt, mindenki ritmusra tapsolt, ikrem pedig már az izgalmat is elfelejtve táncolt. Mikor lejött, szinte a nyakamba repült.
-Ez fantasztikus volt! –mondta
-Igen, az. Zseniális voltál! –mosolyogtam
-Köszi! –engedett el
Még jött néhány pár, és aztán az eredményhirdetés. Remegő lábakkal léptünk a színpadra. Először a latin táncok győztesét mondták be. (ebben a versenyben nincs második és harmadik helyezett, csak első)
-És a nyertes:  -húzta az időt a műsorvezető. Szorítottam Mark kezét, el sem engedtem. A lábam remegett, a szívem pedig majd’ kiugrott a helyéről.  –Anna és Joseph!!!
Mindenki üdvrivalgásban tört ki, a nyertesek pedig könnyeikkel küszködtek. Csalódottan engedtem el Mark kezét, de ő újra megfogta és rámmosolygott.  Ezután a hip-hop győztesét mondták be.
-És a győztes nem más, mint.......Sandra!!! –kiáltotta a műsorvezető
Láttam Larán, hogy nagyon csalódott. Meg sem várta, hogy vége legyen, lement a színpadról. Tudtam, hogy mit érez, ezért ott hagytam Markot és utána mentem. Az öltözőjükben akadtam rá. A fal mellett guggolt és halkan sírt. Lassan odamentem, és leültem mellé.
-Csss, ne sírj! –vigasztaltam
-Ennyire rossz lettem volna? –kérdezte halkan
-Dehogyis! –mondtam
-A tánc az életem. Ez éltet. És most ez a vereség... – zokogott fel
-Jajj, ne bánkódj miatta! Majd legközelebb mindenkit lesöpörsz a színpadról. –mosolyogtam
-Nem biztos, hogy lesz legközelebb... –mondta
Még ott maradtunk egy kicsit, próbáltam vigasztalni, kisebb-nagyobb eséllyel. Majd megjelentek a többiek, én pedig átmentem öltözni.