26. Rész: Kutyabajok

Mikor hazaértem természetesen senki nem volt otthon. Vagyis valaki volt, mert…

-         BIIIILLLL NE CSIKIIIIIZZZ! – hallatszott Eimy visítása az emeletről.

-         Megjötteeeeem! – kiabáltam fel, mire Eimy lekukkantott a lépcsőről és visszaordított:

-         Sziaaaaa! Anyuék vásárolnak, apa pedig hívott, hogy van pénz a konyhai asztalon. Jah és a banda nálunk van – tette hozzá, mikor épp elfordultam.

-         Oké! – majd a konyhába léptem és az asztalról elvettem a pénzt. – Na, azt azért nem mondtad, hogy a „banda” az én szobámban van – csóváltam meg a fejem, mikor beléptem.

-         Az enyém messzebb van a lépcsőtől és nálad volt a laptop. Aztán leragadtunk itt – magyarázkodott Eimy, én addig sorba köszöntem mindenkinek. Gustav Eimy mellett ült és neteztek, Bill, Andreas, Georg, Tom pedig kártyáztak.

-         Tanulni is szerettem volna… - jegyeztem meg, majd leraktam a táskám és kipakoltam, elrendezgettem, hogy mi kell holnapra, a leckefüzetembe beírtam a házit és minden kicsi apró feladatot (amit 1 perc alatt elvégzek) 5 perc alatt csináltam meg. A többiek láthatólag elvoltak, senkit nem zavart, hogy ez az ÉN szobám. Letelepedtem az ágy elé a matekfüzettel a kezemben, mikor valaki megragadta a vállam.

-         Gyere, ülj fel az ágyra, van még hely – húzott Tom.

-         Ó, köszönöm, hogy a saját ágyamra akarsz leültetni – mondtam eléggé gúnyosan, amire mindenki elhalkult. – Kösz nem, de a házimat mindig a földön szoktam megcsinálni – morogtam és próbáltam az egyenletekre koncentrálni. Most vesszük a nevezetes azonosságokat, ami eléggé nagy figyelmet igényel, de cseppet sem tudtam koncentrálni.

-         Kesszy, kijössz? – szólalt meg halkan Eimy. Felpattantam és kisétáltam a szoba elé, majd bevártam Eimyt és becsuktam az ajtót (enyhén nagy hévvel). – Haragszol?

-         Ááááá nem, csak az én szobámban van egy csapat kan! – mondtam dühösen.

-         Hallottuk! – kiabált ki Tom. Megrántottam a vállam.

-         Ha szoltál volna…

-         Bocsi… - mondta és egy „boci nézés” félével próbálkozott, amin hatalmasat nevettem.

-         Semmi, de szeretnék tanulni – már nyitottam is az ajtót és visszatelepedtem az ágy elé.

-         Nem fogunk zavarni – suttogott Gustav és visszafordult a laptophoz.

-         De ha zavarunk, kimegyünk – állt fel Bill, én pedig csak leintettem.

-         Maradjatok. Úgy is csak írásbeli van – mindenki visszaült a helyére és teljes csönd borult a szobámra. Néha a laptop pötyögése hallatszott, az én ceruzám siklása a papíron és néha egy-egy kártyalap zörgése. – Nah, azért ennyire csendbe ne legyetek – szólaltam meg, miután a matek házi egyik feladatával kész lettem.

-         Oké – mondta Tom és elkezdett valamit énekelni, de totál falsul.

-         Figyelj, jól vagy? – fordultam hátra.

-         Ja – azzal lehuppant mellém. – Kész, bedobom, szarok a lapok – mondta és az ágyamra ejtette a lapjait.

-         Ja, nagyon szar! – nézte meg őket Bill.

-         Te hülye vagy? Nyertél volna! – akadt ki Georg.

-         Nem baj. Én mindig nyerek. Vegyétek úgy, hogy nem akartalak titeket lealázni – és elvigyorodott. A matekot hamar befejeztem, közben Tom minden egyes mozdulatomat figyelte. Matek után a fizika jött, az után pedig a francia. Na ez az egy, ami nem ment. Szerencsére Tom és Georg tudott jól franciául a csapatból, így (miután Georgot leszavazta Tom) a kis rasztás kezdte nekem magyarázni a kiejtést.

-         Nekem ez nem megy – nevettem fel, mert majd kettéállt a nyelvem egy szótól.

-         Nem, figyelj – mondta és megfogta az arcom. – Mondd utánam…

-         Mondd utánam – szólaltam meg ugyan úgy, ahogy Tom és kitört a röhögés. Miután Andreas legurult az ágyról, ő is odatelepedett mellénk. – Amúgy nem vagyok rossz franciából, csak ez a kiejtés nem nagyon megy.

-         Órán észrevettük – fordult oda Bill, miután abbamaradt a nevetés.

-         Köszi – vágtam egy fintort, majd a könyv felé fordultunk.

-         Szerintem a francia nyelv eléggé izgalmas – szólalt meg Eimy. Belőlem meg újból előtört a nevetés, amihez Georg és Andreas is csatlakozott. Kis fáziskéséssel, de Tom és Bill is a hasukat fogták, Gustav pedig már majdnem leszédült a székről. – Én nem… szóval… Értsétek félre! Szép nyelv, na!

-         Jól van Eimy! Legalább kiderült, hogy mit szoktatok kettesben Billel csinálni – jegyezte meg Andi. Ettől pedig nem csak Eimy pirult el, hanem Bill is.

-         Le lehet szállni a magánéletünkről – dünnyögte Bill.

-         Nem úgy akartad mondani öcsi, hogy a szexuális életetekről? – veregette meg Bill hátát Tom.

-         Nem! – vágta rá Eimy. Szegényen annyira látszott már, hogy kínos neki ez, így gyorsan magam mellé rántottam Tomot és a könyvre mutattam.

-         Segítesz, vagy nem? Én így nem megyek veled sehova – Eimy hálás pillantását még azért elkaptam és mindenki visszafordult az eredeti elfoglaltságához.

-         Ja, de. Szóval… - kezdte, de Andi közbevágott.

-         Hé, Tom! Hol van Ann?

-         Tanárnál, utána pedig megy a mamájához – válaszolta, majd az ölébe vette a könyvet és elkezdte szótagolni az „anticonstitutionellement” (alkotmányellenes) szót*.

*

Kint hűvös és sötét volt. Tiszta, felhőtlen volt az ég és a szél sem fújt. Tulajdonképpen az egész park csöndes volt, csak a kutyák ugatása törte meg ezt néha. Majd végül ő fordult hozzám.

- Nem ülünk le? – mutatott egy padra.

- De, persze, üljünk.

- Miért nem mentél el vásárolni? – mosolygott rám a kapucnia alól.

- Nem tudom, majd hétvégén elmegyek. Nem volt kedvem – mondtam, de az igazság kicsit más volt… Hogy néz ki az már, hogy Tommal megyek mindenfelé, miközben ő Annal jár?

- Bill is jól elrohant – jegyezte meg, miközben a kutyaláncot dobálta.

- Jah, fodrászhoz – pillantottam a futkározó Maszatra.

- Már egy ideje ígérgeti a fodrászunknak, hogy megy, csak tudod, annyira elfoglaltak vagyunk – vigyorodott el.

- Ajj, hogy oda ne rohanjak, meg vissza – löktem meg.

- Ha iderohansz, akkor vissza sem engedlek – jegyezte meg, majd olyan furán elmosolyodott. Sose láttam még ezt a mosolyát, s valahol Andreaséra emlékeztetett. Az a tipikus „csajozós, menős” mosoly volt.

- Tudsz róla, hogy úgy mosolyogsz, mint Andi? – nevettem rá, ellenben ő nem tűnt olyan vidámnak.

- Örülök, hogy Andreast juttatom eszedbe – duzzogott.

- Menny már! Egyáltalán nem! Csak neki van ilyen mosolya – próbáltam menteni a menthetőt.

- Látom ennyire jól megfigyelted…

- Neked most mi a bajod, Tom?

- Semmi… - mondta és a kezére meredt.

- Tudod mit? Ha ennyire hülye kedvedben vagy, jobb lesz, ha megyek – fel is pattantam, de megfogta a kezem és visszarántott.

- Ne menj – kérte, s ami fura volt, hogy kiáltásnak tűnt számomra. Persze nem kiabált, de még is úgy csengett a fülemben…

- Rendben – ültem vissza és keresztbe tettem a lábam.

- Tudod, lehet, hogy kiadják az első lemezünk… - szólalt meg feszengve.

- MI? És ezt csak most mondod?!

- Nyugi… Nem biztos! A menedzser próbál elsimítani mindent, meg beajánlani jó helyekre. Mindenkinek bizonygatja, hogy érdemes velünk foglalkozni.

- Jó fej lehet – jegyeztem meg, miközben felpillantottam az égre.

- Igen, az, de nagyon sok mindent elvár tőlünk. De nem baj, most semmi nem érdekel minket, csak az álmunk.

- Értelek – átraktam a lábam a padon és Tom vállának dőltem. Így a csillagokra is jobb kilátás nyílt, meg… Valahogy olyan biztonságban éreztem magam…

- Te eddig csak három számról tudsz, ugye? - kérdezte, miközben kezével átkarolt.

- Igen, de ha lemezetek készül, akkor biztos több is van.

- Igen – bólintott egyet. – Csak nem nagyon mondjuk senkinek, mert így se kedvelnek minket, nem akarunk zűrt.

- És nekünk sem mutatjátok meg? – kérdeztem csalódottan.

- Bill nem akarja Eimynek, mert szerinte rosszak, meg van egy szám, aminek Eimy adta a címet és amolyan „meglepetésféle” lesz.

- Eimy? Mit?

- Na jó, neked elmondom és megmutatom, de… Billnek ne szólj – vigyorgott, majd zsebéből előhúzta a discman-jét és bekapcsolta. A fülhallgatót a fejemre rakta, közben még nyomkodott valamit a szerkentyűn és elindult egy szám…

„Du bist das was ich nicht sein will -
Du wärst lieber tod als Bill
Leck' mich doch - danke ist nicht nötig
Keine ahnung was es ist -
Was mich anpisst wenn du da bist
Arschgesicht - nimm' das nicht persönlich…”

-         Húhh – mondtam, miután vége lett a számnak. – Ez nagyon jó volt – vigyorogtam.

-         Akkor jó – rakta el a kütyüt. - Bár a lemez nincs még teljesen kész, úgy gondoltuk, hogy előbb a Durch den Monsunt szeretnénk klippben a „Nagyközönség” elé tárni, s ha tetszik az embereknek, akkor nyert ügyünk van.

-         Értem – mosolyogtam még, majd visszadőltem a vállára.

-         Amúgy nincs olyan sok számunk – jegyezte meg.

-         Mert mennyi van? Van a DDM, ez az új, a Freunde bleiben, a Grauer Alltag és a Schönes Mädchen. Ez azért nem semmi.

-         Igen, de lehet, hogy az utolsó kettő nem lesz rajta a CD-n. Mert hát azok még nagyon kezdetlegesek. De majd meglátjuk – mondta, majd hirtelen hátrébbhajolt, aminek következtében eldőltem, egyenesen az ölébe.

-         Naaa… - próbáltam volna feltápászkodni róla, de a derekamhoz kapott, pont oda, ahol picit felcsúszott a kabátom és elkezdett csikizni.

-         Ne csináld mááár – kacagtam fel – Hideg a kezeeed! – nyűglőttem, mire vigyorogva abbahagyta. Amikor felpillantottam az arcára az öléből… Jobb lett volna, ha inkább nem rá nézek… Barna szemei csak úgy csillogtak, a szája pedig…

-         Te jó ég! – ültem fel és magam felé fordítottam. – Észre sem vettem! Mikor lövetted? – hajoltam közelebb a szájához, hogy megnézzem a piercingjét.

-         Tegnap. Te vagy az utolsó, aki észrevette – tettette a sértődöttet és elfordult.

-         Most megsértődtél? – kérdeztem, miközben a park felé pillantottam.

-         Most igen – mondta háttal nekem, de kivettem a hangjából a vigyorgást. Én is elmosolyodtam, de amint a parkot pásztáztam, rémülten felpattantam.

-         Tom! – sikítottam egyet, mire ő is felpattant.

-         Mi a baj? – lépett mellém. - Jól vagy? Rohamod van?

-         Nem…de Istenem! A kutyák! – kezdtem el rohanni a fák felé, arra, amerre utoljára láttam őket, Tom meg utánam. Nem voltak sehol és ettől nagyon megijedtem.

-         Kesszy ne szaladj el! Hívunk valakit és…

-         Nem Tom! Én nem fogok itt várni, amíg a kutyám valamerre csatangol!

-         De hidd el Kesszy! Hívunk segítséget! – mondta, majd a zsebébe nyúlt. – Ba…a meg! Otthon hagytam – pillantott rám idegesen, én pedig csak forgolódtam és próbáltam nem elsírni magam.

-         Nálam sincs – szólaltam meg vékony hangon. Majd elindultam be a kiserdőbe, Tom pedig követett.

-         Nem lenne bölcsebb szólni valakinek?

-         Tom! Nem érdekel! Menjél nyugodtan – kiabáltam vele dühösen és sírva fakadtam. – A… anya is mindig azt mondja, hogy… hogy ne szaladjak a kutya után, de… de nekem fontos – zokogtam és elkezdtem megint futni. Ő pedig utánam.

-         Akkor várj meg – kiáltotta, én pedig lassítottam, így beért. A szememhez kaptam, nem akartam, hogy lássa, hogy sírok. Odalépett és megölelt, én pedig még jobban felzokogtam.

-         Amióta az eszemet tudom, meg van Maszat! – bújtam a vállába, ő pedig szorosabban magához húzott. – Két éves voltam, mikor… mikor anyáék találták...

-         Ne sírj – simogatta a hátam, de nem nyugodtam le. Mi van, ha elütötte egy kocsi? Ha soha többet nem kerül vissza? Na és Scotty? Rázkódtam a zokogástól, de most már csak hangtalanul. – Kesszy… Megtaláljuk – bizonygatta, én pedig elhúzódtam tőle. Megtöröltem a szemem és magammal húzva megindultam előre.

-         Scotty is vele ment. Meg kell őket találnunk – mondtam kicsit akadozva, s az elkövetkező percekben az erdőt kutattuk. Egyre csak az ő nevüket kiabáltuk, Tom még füttyült is, de semmi hatást nem értünk el. Fáztam és remegett a gyomrom. Annyira éreztem, hogy van valami baj, hogy alig bírtam lépkedni. A szívem minden egyes lépésnél hevesebben vert és tudtam, hogy nem segíthetek rajta… Hogy baj, van, de nem tudok segíteni… Azt hiszem ekkor szorult össze a tüdőm és fordult velem egyet a világ… Összecsuklottam és amiket magam előtt láttam… Szörnyű kín járt át és én nem tudtam semmit tenni… A fájdalomtól megbénultam és olyan émelygés fogott el, hogy a délutáni csokis keksz azt hiszem viszontlátta a természetet… 

* :D Jó kis szó az a „anticonstitutionellement” mi? :D Amúgy csak megjegyzés, hogy tényleg létezik ilyen francia szó és, hogy Kesszyék azért tanulnak ilyen szavakat, mert nekik a gimi 5 éves és ez úgymond a 0. év :P, tehát jövőre mindent franciául tanulnának (és ez a szó a történelemhez kapcsolódik).