Bill addig integetett, amíg a gépünk el nem tűnt a felhők között. Mikor megfordult, hogy haza induljon, egy fiút látott meg a székre roskadva. Ebben a fiúban az ő drága ikertestvérét vélte felfedezni. Odament hozzá és leült mellé a székre.

-Miért nem beszéltél vele?- kérdezte Bill

Tom nem felelt, csak arcát a tenyerébe temette.

-Tom, nem biztos, hogy visszajönnek.- mondta halkan Bill

-És ezt te csak ilyen nyugodtan mondod?- csattant fel a rasztás

-Nekem is nagyon fáj, hidd el. Szeretem Nikit.- Bill

-Én is szeretem Enikőt, nagyon szeretem. De miért nem mondtad, hogy nem jönnek vissza?- szinte már kiabált

-Én el akartam mondani, de ahányszor beszélni akartam veled, bevágtad előttem az ajtót.- Bill

-Nehogy már én legyek a hibás!- mondta Tom, majd felállt és elviharzott

Bill még utoljára vágyakozva az eltűnt repülőnk után nézett, majd elindult haza.

A repülőn még potyogtak a könnyeim, majd lassan elaludtam. Majd Enikő szólítgatására ébredtem. Kinéztem az ablakon és megpillantottam a hazai hegyeket és folyókat. Elfogott a vágy és minden kívánságom az volt, hogy visszamenjünk németbe, a fiúkhoz. De sajnos nem lehetett és ebbe bele kellett törődnöm. Leszálltunk, beültünk a taxiba és robogtunk haza. Újra láttam az ismerős utcákat, házakat és embereket. Majd megérkeztünk a rég nem látott házunkhoz. Ugyanolyan volt, semmit nem változott. A kerítés ismét adott ki egy halk nyikorgást, mikor kinyitottam. A tetőn békésen galambok ültek és hallottam a szomszédok halk zsörtölődését, amire kelletlenül is elmosolyodtam. Nyílt az ajtó és megcsapott az otthon melege és az a jól megszokott almás, fahéjas illat, melyet a nappaliba állított frissítő szórt a ház minden részébe. Felmentem a szobámba. Ahogy benyitottam, ismét mosolyogtam. A falakon ott álltak a gondosan kiragasztott Tokio Hotel-es poszterek, rajzok a fiúkról, körbevéve kis szívecskékkel. Az íróasztalomon ott állt az a kis rendezetlenség, ami okot adott rá, hogy egy kis összezördüléssel induljon az utazás. Az ágyamon ott feküdt a kedvenc párnám, mely oly sok estén segített az elalvásban, mikor szomorú voltam. Kihúztam a fiókom, melyben ott hevert a naplóm. Milyen rég írtam már bele. Elővettem és kinyitottam. Kezembe vettem egy tollat, majd formálni kezdtem az első betűket, de sajnos nem ment. Egyszerűen annyira hiányzott Bill és az együtt töltött idők, hogy szinte nem is akartam rá emlékezni, hogy ne fájjon. Inkább végig nyújtóztam az ágyon, magamhoz öleltem a párnám és álomba szenderültem.

-Niki! Niki!- szólongatott Enci

-Hmm?- próbáltam megszólalni, de még mindig nagyon álmos voltam

-Kész a vacsi, keljél!- Enci

-Már vacsoraidő?- fordultam hirtelen felé

-Igen, nagyon sokat aludtál. De azt mondták apáék, hogy ne keltselek fel, aludd ki magad.- Enci

-Köszönöm!- mosolyogtam, majd lassan felálltam

Lesétáltunk a konyhába, majd jóízűen elfogyasztottuk a vacsit. Jó volt érezni ismét a finom, magyar ízeket, nem mondom, hogy nem volt jó, de még mindig nagyon hiányoztak a fiúk.

-Ne szomorkodjatok lányok, pár nap és nem fognak ennyire hiányozni.- próbált apa vigasztalni

-Reméljük…- bólogattam –Köszönöm a vacsit, finom volt.- álltam fel az asztaltól

-Én is köszönöm.- állt fel Enci is

Felmentünk a szobába, majd én belemerültem a jó meleg vízzel töltött kádba. Nem tudom, mi van velem, de még mindig eléggé álmos voltam. Már majdnem el is aludtam, de megszólalt a telefonom. Az ijedségtől felugrottam, majd a telefonomért nyúltam. Nem is néztem a kijelzőre, csak felvettem.

-Tessék?- szóltam bele álmosan

-Szia kicsim!- mondta boldogan Bill

-Szia!!- ültem fel a kádban

-Már nagyon hiányzol! Mit csinálsz?- Bill

-Te is hiányzol nekem! Am éppen fürdöm. És te mit csinálsz?- kérdeztem

-Kapcsolgatom a tv-t. Már kb.10x mentem végig az összes csatornán. De nélküled semmi nem olyan, mint volt. Tom pedig…- Bill

-Mi van Tommal?- én

-Nagyon ki van borulva. Otthagyott a reptéren és azóta még nem jött haza. Nagyon aggódom.- Bill

-Ő is ott volt??- kérdeztem meglepődve

-Igen, ott. Akkor láttam meg, mikor elmentetek. Ott ült az egyik széken magába roskadva. Mikor mondtam neki, hogy lehet, hogy nem jöttök vissza, felállt és elrobogott. Nem tudom, hogy hova.- Bill

-Ne aggódj, biztos nincs semmi baja. Csak kell neki egy kis idő, amíg lenyugszik.- nyugtattam

-Nagyon remélem. Jött valaki, remélem ő az. Most leteszem, szeretlek!- Bill

-Én is szeretlek!- mondtam és a sípszó jelezte, hogy Bill letette

Úgy éreztem, ezt el kell mondanom Enikőnek. Gyorsan megfürödtem, megtörölköztem, magamra kaptam a pizsim és kirobbantam a fürdőből. Enci nem volt a szobában. Halkan lelépdeltem a lépcsőn (ugyanis már este 11 óra felé járt az idő és anyuék velük együtt tesónk is aludni mentek) és befordultam a nappaliba. Enci ott ült a kanapén, egy pohár meleg tej kíséretében. Leültem mellé, majd átöleltem. Ekkor rázkódni kezdett a sírástól.

-Már vártam, hogy mikor tör ki belőled.- mondtam halkan

-Annyira hiányzik! Hülye voltam, mikor hívott és nem vettem fel. Most biztos gyűlöl és soha nem fog megbocsátani.- Enci

-Biztos vagyok benne, hogy nem gyűlöl.- én

-És miért vagy ebben olyan biztos?- kérdezte

-Most beszéltem Billel telefonon. Ő mondta, hogy Tom ott volt a reptéren, mikor mi eljöttünk. És totál kiakadt, amikor megtudta, hogy lehet, hogy nem megyünk vissza.- én

- Ezt biztos csak azért mondod, hogy megvigasztalj.- Enci

-Dehogyis! Miért nem hiszel nekem?- kérdeztem

-Nem tudom. Talán azért, mert Tom helyében én utálnám magam.- Enci

-De látod, ő nem utál téged.- én

Enikő nem mondott semmit. Lassan abbahagyta a sírást, majd elaludt.