23. Rész: Megtörtént volna…

Már egy jó ideje a kanapén ültem, mondanom sem kell, a buli egyáltalán nem volt olyan szórakoztató (főleg nem úgy, ha az a fiú, aki nagyon tetszik, előtted smárol a csajával).

-         Iszol valamit? – ülte le mellém (megint) Andreas.

-         Adj valami erőset – morogtam, mire elvigyorodott.

-         Anyukádék mit fognak hozzá szólni? – csóválta a fejét és felpattant, magával húzva.

-         Neked ez jól esik? – kérdeztem a konyhában, ahova a zene kevésbé hallatszódott be.

-         Mi? – mosolyogta, majd kitöltötte az italt.

-         Mindig ráncigálsz – vettem kezembe a poharat. – Nem gondoltál még rá, hogy nem esik jól, ha kitépik a karom?

-         Ó, ne haragudj, azt hittem élvezed – vigyorgott rám, majd meghúzta a kis feles poharát. Én óvatosan beleszaglásztam az enyémbe, majd miután eléggé orrfacsarónak éreztem hirtelen belekortyoltam. Még szerencse, hogy Andi félre ugrott, ugyanis egyből kiköptem. – Ennyire nem szereted? – röhögte, miközben egy szalvétát nyújtott.

-         Mi volt ez? – köhögtem, majd ittam gyorsan egy pohár vizet.

-         Vodka – felelte egyszerűen, majd nekidőlt a konyhaasztalnak és karba tette a kezét. – Miért van olyan szar kedved?

-         Nem lehet? – kérdeztem vissza.

-         Féltékeny vagy Annra? – ellökte magát az asztaltól és elém lépett.

-         Miért lennék?

-         Miért kérdezel folyton vissza?

-         Miért ne? – mosolyogtam rá, majd mikor el akartam menni visszatolt. Mivel én a falnál álltam totál sarokba szorítottnak éreztem magam. Kezeit a fejem mellé helyezte, majd közel hajolt.

-         Nem érdemes egy ilyen szép csajnak egy olyan tuskó miatt búsulnia – mondta, majd mélyen a szemembe nézett. Mondanom sem kell, eléggé megijedtem, attól féltem, hogy Andi nekem esik, vagy nem tudom… Ráadásul most lett vége Krisszel, meg amúgy se akarom jobban összekutyulni az érzéseim. Elmosolyodott, majd rámkacsintott. Elvette a kezét, majd leült az asztalra. – Nem kell beijedni – mondta és megindult a tömegbe. – Ha nem akarod, akkor nem. Kár, hogy Tom nem veszi észre magát – megcsóválta a fejét, majd az ajtóból visszafordult. – Én azért itt leszek, ha bármi van… megtalálsz – mosolyogta olyan „menősen” és kilépett a tömegbe. Egyből utána Tom jött be. Mikor meglátott eltűnt az arcáról a mosoly és szó nélkül elhaladt mellettem, hogy töltsön magának inni.

-         Jó fej ez az Andreas – jegyeztem meg, kíváncsi voltam a reakciójára. Nem szólt semmit, csak kitöltötte a Colát, majd szembefordult velem.

-         Megismerkedtetek? – kérdezte.

-         Aha, van egy kis lökete, de aranyos – mosolyogtam rá.

-         Krisszel most szakítottál és már is pasizol? – enyhe gúnyt véltem felfedezni a hangjában. Csak megrántottam a vállam és én is kiléptem a tömegbe. Mikor a telómra pillantottam, csak akkor vettem észre, hogy lassan fél három… aj-aj. Eimyt kerestem a tömegben, de sehol nem találtam. Tomtól nem akartam megkérdezni, helyette Andit vettem célba, aki egy szőke cicababával táncolt.

-         Szeva kedves! – kacsintott rám. Enyhén be volt rúgva…

-         Nem láttad Eimyt? – pillantottam körbe.

-         Nem. Ja, de! Billel felmentek beszélgetni az emeletre – mondta és én már ott sem voltam. Hirtelen nem is gondoltam arra, hogy mit fogok találni, ha felmegyek, csak rohantam a lépcsőn. Hát… rohanni azt éppen nem nagyon tudtam (a smároló párocskák eléggé megakadályoztak ebben), de viszonylag hamar felértem. Igaz még Bill szobájában nem voltam, de Toméban igen. Kikövetkeztettem, hogy melyik lehet, majd mikor szó nélkül benyitottam, hatalmas sikítás fogadott.

-         Hoppá, bocsika! Rossz ajtó… - mondtam, majd becsaptam az ajtót. Mivel nem volt sok lehetőség, a szemköztit vettem célba, de msotmár bekopogtam. Nem érkezett válasz. – Eimy, mennünk kell! – ordítottam be. – Eimy, benn vagy? – majd óvatosan benyitottam. Hát… ide se kellett volna. Igaz, hogy ez már jó ajtó volt, de… Bill félreérthetetlen pózban feküdt Eimyn (még volt rajtuk ruha), de mikor benyitottam szétrebbentek. Gyorsan megfordultam és az ajtónak folytattam: - Fél három van. Mennünk kell. Bocsika – mondtam, majd már bent sem voltam. A folyosón álldogáltam, az ajtóval szemben, majd először Bill jött ki.

-         Eimy benn van, azt mondta, összepakolja a cuccait és… - szegény srác tökre zavart volt. Hát még én!

-         Figyu Bill… ne haragudj – mondtam, mire elmosolyodott.

-         Semmi – mondta, majd megborzolta a hajam és leszaladt a lépcsőn. Lassan már öt perce álldogáltam a folyosón, mikor meguntam a várakozást és beléptem a sötét szobába.

-         Eimy – suttogtam, majd lámpát kapcsoltam. Húgom ott ült az ágyon, felhúzott térdekkel és kezével takarta el arcát. – Eimy mi a baj? – el akartam venni a kezét, de felmordult.

-         Semmi.

-         Ne hazudj!

-         Nem hazudok! Nincs semmi – duzzogta, majd átkaroltam.

-         Örülnék, ha leszoknál erről. Mi a baj? – húzogattam meg kedvesen a tincseit. Felemelte a fejét, szemei könnytől csillogtak.

-         Ha… ha nem jössz be, - nyelt egy nagyot – akkor talán már rég… - nem fejezte be, de így is tudtam, mire gondol. Szorosan átöleltem, mire ő csak a nyakamhoz bújt.

-         Ne sírj – suttogtam, mire csak megrázta a fejét. – Azt hittem, szereted.

-         Igen, de… Kesszy még csak 15 vagyok! – pillantott rám és megtörölte a szemét. Egy zsepit nyomtam a kezébe, mire hangosan kitrombitálta magát.

-         Bill biztos megérti.

-         Persze – bólogatott. – De olyan fura… Akartam és…

-         Figyelj Eimy! – majd kezembe vettem az arcát. – Az ilyesmi nem bűn. Ha szereted és ő is téged, akkor meg végkép nem az! Ha úgy érzed, ő az, akivel megtörténhet a dolog, ne zavarjon semmi.

-         Igazad van – dünnyögte, majd feltápászkodott az ágyról. – Siessünk, mert anyuék le fogják szedni a fejünk.

*

-         Beszélj vele – ültem fel a konyhapultra, egy kiflivel a kezemben.

-         De mit mondjak? – idegeskedett Bill.

-         Amit érzel – feleltem és beleharaptam a pékáruba. – Kérsz? – lóbáltam meg előtte.

-         Nem. Alszik?

-         Normális vagy? A tegnap este után? Épeszű ember délután se kel fel – mondtam, majd lekászálódtam és elővettem a tejet.

-         Te még is fenn vagy – vigyorogta.

-         Talán, mert hülye vagyok. De amúgy is te ébresztettél fel – rántottam meg a vállam és a mikróba raktam a poharat (amiben a tej volt :P).

-         Szüleid?

-         Stuttgartban – feleltem, miközben a kakóport is előbányásztam a szekrényből. – Elmentek mamáékhoz, de mi ilyen kómásan nem voltunk hajlandóak menni.

-         Értem – vigyorogta, majd a konyhai órára pillantott. – Ja, el felejtettem mondani, hogy Gustav jön ide.

-         Aha, mikor? – kérdeztem és belekortyoltam a kész italba.

-         Fél óra.

-         Addig még van időm átöltözni – vigyorogtam, mert még pizsamában voltam.

-         Nagyon szexi vagy így is. A hajad új divatstílus lesz – mondta, mire hozzávágtam a kifli végét.

-         Tessék, az volt a kedvenc részem! – dühöngtem, majd felvettem a csempéről.

-         Mondtam én, hogy vágd hozzám? – nevetett, majd beült a nappaliba.

-         Mivel engeszteled ki? – telepedtem mellé.

-         Van ötletem, de titok. Amúgy ma megyek fodrászhoz – bólogatott.

-         Milyen hajad lesz?

-         Cool – húzta ki magát, én pedig csak nekidőltem. – Tommal mi van?

-         Mi lenne? Tudtommal te vagy a testvére – válaszoltam és a haját kezdtem el birizgálni.

-         Valami baja van. Fogalmam sincs, hogy mi.

-         Akkor talán kérdezd meg.

-         Nagyon vicces vagy – morogta és megfogta a kezem. – Ezt csak Eimynek szabad.

-         Hülye! Nem vagyok beléd esve. Mániám, hogy mások haját piszkáljam.

-         Nem baj. Amúgy meg Tom nem olyan… Meg mostanában egyáltalán nem beszél velem. Annal van.

-         És ez baj? – kérdeztem.

-         Nekem nem – sandított rám.

-         Mi van? – ültem fel.

-         Tetszik neked.

-         Nekeeeem?

-         Nem, nekem! Nah! Andreas tegnap mesélte, hogy megpróbált összejönni veled, de neked Tom tetszik.

-         Hülyeség – válaszoltam.

-         Szerintem nem. De amúgy Tom megtiltotta Andinak, hogy rádszálljon.

-         Mi? Hogy jön ő ahhoz…? Mit képzel? – pattantam fel.

-         Nyugi – húzott vissza. – Féltékeny. De viszont szereti Annt. Figyelj Kesszy… nem akarlak megbántani, meg barátom vagy, de ne játszadozz Tommal!

-         Én nem…

-         Kesszy! Kérlek! Most Annal jól megvan, ne avatkozz bele a kettejük kapcsolatába. Nem szeretném, ha bánatos lenne… Kérlek – bólintottam és felálltam.

-         Nem szokásom kapcsolatokat feltúrni. Na megyek zuhanyozni, te meg keltsd fel Csipkerózsikát – mosolyt erőltettem az arcomra és a fürdőszobába zárkóztam. Kibontottam a hajam, majd a zuhany alá álltam. Megengedtem a vizet és csak hagytam, hogy arcomon végigfolyjanak a meleg cseppek. De sajnos nem csak a víz folyt le arcomról, vele együtt sok ezer sós könnycsepp is…

*

A fiúk koncertjei hatalmas sikert értek el, annyira, hogy…

- KAPTUNK MENEDZSEEEERT! – ölelt át szorosan Tom. Csak szorított és szorított, majd végül enyhült az ölelése, de nem engedett el. Beleszuszogott a fülembe és egy hatalmas puszit nyomott az arcomra. Majd szuszogott még párat a nyakamba (tiszta libabőrös lettem) és elengedett, majd lesütötte a szemét. – Ne haragudj.

- Nem haragszom – mosolyogtam rá, eközben a többiek csendben figyeltek. Ann lépett Tom mellé és megfogta a kezét.

- Gratulálunk Baba – majd megcsókolta. Billhez fordultam és megpusziltam, majd gratuláltam neki. Vasárnap késődélután volt, a Devilish összes tagja nálunk tanyázott plussz még Andi is.

- Erre innunk kell – lépett be apa egy pezsgősüveggel. Mögötte anya lépett be és kiosztotta a poharakat.

- És mi puszit nem kapunk – kérdezte hatalmas szemekkel Andi.

- Eimy? – fordultam húgom mellé, aki épp Bill derekát fogta.

- Felőlem – majd megcsókolta szerelmét és Geogrhoz lépett. Én közbe Andihoz fordultam.

- Szöszi, te nem is vagy Devilish tag – csóváltam meg a fejem, majd Gushoz léptem. Megöleltem őt is és meg is pusziltam, majd mikor Georghoz akartam lépni Andi elém állt.

- Nem baj! Én is kéreeeeek – majd kiskutya szemekkel rámnézett és összekulcsolta a két kezét. A többiek közben felnevettek, Tom viszont tüntetően elfordult és Annra cuppant

- Jó, jó csak ne nézz így – enyhültem meg és megpusziltam őt is. Teljesen elöntött a forróság, majd Georghoz léptem gratulálni…

- Eimy, merre van a mosdó? – hallottam mögöttem Tom hangját, majd ők ketten el is tűntek a szobából.

- Várjuk meg őket – szólt anya és visszament a konyhába. Közben Billre siklott a tekintetem, aki megcsóválta a fejét. Most mégis mit tettem? Tom Annal jár, nem velem! 

- Igyunk eme sikeres csapatra, mely nemsokára meghódítja majd az egész világot! – emelte apa magasra a poharát (miután Tomék visszataláltak) és mi pedig együtt zúgtuk:

- A Devilishre! – gyorsan megittam a pezsgőt, vágtam egy-két fájdalmas fintort, majd Eimyre pillantottam.

- Majd gyere fel – tátogta és Billhez fordult.

- Valószínűleg meg fog változni a nevünk – huppant le a kanapéra Gustav.

- Hogy-hogy? – fordult felé Andi.

- A menedzser szerint egy új bombanév kell – rántotta meg a vállát Tom.

- És megvan már? – érdeklődtem.

- Meg… de még nem tudjuk, hogy jó-e – felelte Bill.

- Ráadásul még meg kell maradnunk Devilishnek. Legfeljebb két hónap múlva változtathatunk – tette hozzá Georg.

- Esetleg elmondanátok a nevet? – pillantott rá Eimy. Feszült csönd következett, majd Tom kinyögte:

- Tokio Hotel.

Folyt.köv. :)