22. Rész: Durch den Monsun (3.):

Irtózatosan fájt a fejem, azt hittem, majd szétreped. Körülöttem többen is ültek, de csukott szemmel természetesen nem láthattam, hogy kik. Nem nyitottam még ki a szemem, de tudtam, hogy nem otthon vagyok, se pedig a kórházban. Valahol máshol… A szobát egy ismerős illat töltötte be, és picit elmosolyodtam.

-         Ha Ann nem szól, hogy jöjjek, mert Krisz elvitte Kesszyt, akkor valószínűleg még nagyobb baj történt volna – halottam Tom halk suttogását.

-         De mégis mi történt? – szorította meg egy ismerős kéz a kezem. Eimy remegett, én pedig szólni akartam, hogy nyugodjon meg, minden rendben van.

-         Kesszy szakított Krisszel, a srác meg nem bírta. Leordította a fejét. Az a tapló! – sziszegte Tom, majd óvatosan kinyitottam a szemem. Szívesen hallgatóztam volna még, de sajnos Tomnak nem volt igaza…

-         Ne hibáztasd Kriszt – mondtam halkan és megpróbáltam felülni.

-         KESSZY! – sikított fel húgom és a nyakamba borult. – Úgy aggódtunk! – nem sírt, de könnyes szeme azt jelezte, hogy nemrég igen.

-         Megfojtasz – mosolyogtam.

-         Jól vagy? – kérdezte Bill. – Hozzak valamit?

-         Kis vizet léci – feleltem és miután Eimy visszaült az ágy szélére felültem rendesen. – Anyáéknak szóltatok?

-         Igen – nézett komolyan a szemembe Eimy. – Nagyon izgultak, mint mi. Azt hittük, hogy megint kómában kell majd lenned. Elmentek orvosért, mert hogy a doktornőnek elromlott a kocsija, vagy mi.

-         Aha.

-         Mi történt? – kérdezte kedvesen Ann.

-         Az előbb Tom elmondta. Ott voltatok? – néztem a szemébe, mire lehajtotta a fejét. Ezt igennek vettem. – Akkor meg minek kérded?

-         Nem arra értette a kérdést – dobolt ujjaival a térdén Tom. – Mi történt, mikor rohamod volt? – szinte szemrebbenés nélkül nézett a szemembe, ami nagyon zavart.

-         Nem emlékszem… - feleltem és elgondolkodtam azon, vajon mi történhetett akkor.

-         Sikítoztál és könyörögtél, hogy ne haragudjak. Mikor megittad a gyógyszert, valamivel jobban lettél, de nem volt az igazi.

-         Te tartottál? – kérdeztem döbbenten. – Én Krisz arcára emlékszem…

-         Na szép! Ne hasonlítgass egy akkora szemétládával! Csak úgy otthagyott! És akkor az én hibám, hogy ti szétmentetek!

-         Tom nyughass – emeltem fel a kezem, mire elhallgatott. – Nincs igazad. Én voltam a szemét – sóhajtottam egy hatalmasat, majd elfordítottam a tekintetem. – Minden egyes szava igaz volt. Nem szerettem – suttogtam, de inkább magamnak. A többiek csendben ültek és meredten figyeltek. Mikor felpillantottam Tom furcsa tekintettel nézett rám. Nem értettem az üzenetét…

*

Csütörtökön nem mehettem iskolába, vissza kellett menni a kórházba, hogy ki tudjanak alaposabban vizsgálni. Már este volt, mire hazaértünk, viszont Eimy sehol. Én az ágyban feküdtem, mikor újra felvillantak a kórházi képek és jelenetek, amik azt hiszem sose fognak kitörlődni az emlékezetemből.

-         Hallucinációi vannak – magyarázta a doktor. – Nem emlékszik arra, hogy a rohamokkor mit mondott, vagy mit csinált, de mindig valamit odaképzel.

-         Ezt korrigálni lehet? Mármint a hallucinációkat – kérdezte nagy komolyan apa.

-         Úgy gondolom, hogy lehet. A gyógyszerén kicsit változtattunk, új anyagokat adtunk hozzá, ami egy alvó embernél ébredéssel jár. Tehát a szervezetet kényszeríti az ébrenlétre.

-         De ebből nem lehet baj? – aggodalmaskodott anya.

-         Nem. De lehet, hogy nem válik be. Erős rohamokkor nem sokra vezet, ezért gondolkoztunk még azon, hogy talán más módszerrel is el lehet érni a kívánt hatást.

-         És hogyan? Képzeljek valami hülyeséget magam elé, hogy lenyugodjak? – kérdeztem tök flegmán.

-         Nagyjából. Nem kell hülyeségnek lennie, de szerintünk, ha valaki a közelben van és beszél önhöz, akkor az agya reagál rá.

-         De akkor is roham! Nem mindegy, hogy épp mire gondol? – vetette ellen anya.

-         Nem. Mert ha valami számára rosszabb, vagy fájdalmasabb emlék, vagy hallucináció játszódik le előtte, akkor a roham hevesebb. Enyhülést viszont talán el lehet érni azzal, hogy kényszerítjük, hogy azt képzelje be magának, amit mi akarunk.

-         És ez Ön szerint működik? – hitetlenkedett apa.

-         Szerintem igen.

-         De majd a legközelebbi rohamomkor megtudjuk, nem igaz?!  - förmedtem rá az orvosra. – Addig is függjek valakitől, aki kísérget minden hová. Ne nézzenek engem kísérleti nyúlnak!   

- Kesszy! – kopogott valaki az ajtómon. – Alszol?

- Nem – mondtam, mire Eimy belépett és letelepedett az ágyra. Olyan fájdalmas képet vágott, hogy akaratlanul is felnevettem. – Nem vagyok halálos beteg, nem kell úgy kezelni.

- Rendben, csak… Istenem, ez is az én hibám! – sopánkodott és elfordult tőlem.

- Te hülye vagy? – kérdeztem megütközve. – Már miért lenne a tiéd?

- Mindig egyedül hagylak… - kezdte, de a szavába vágtam.

- Ezentúl pisilni is el fogsz kísérni? Meg zuhanyozni is? Eimy ne legyél már ennyire gyagya!

- Köszi szépen! Próbállak védeni, tökre izgultam miattad és én vagyok a hülye, meg a gyagya!

- Úgy van! Sértődj meg! Több bajom is van annál, mint hogy ezt hallgassam – dühöngtem.

- Ó, igen? Akkor jobb, ha nem is zavarlak! – felpattant és kiviharzott a szobából.

- Úgy van! Menny is! – kiáltottam utána, de már csak a becsukódó ajtónak. Dühöngve kikászálódtam az ágyból és Tom ajándékára siklott a tekintetem. Egy üvegrózsa volt, ami úgy illatozott, mint az igazi. Bill ajándéka egy parfüm volt, míg Ann egy aranyos plüsskutyát vett nekem (anya és apa még nem adták oda az ajándékokat, azt mondták, majd hétvégén megkapjuk). Elmosolyodtam és kicsit megenyhültem. Volt még egy ajándék, amit még ki sem bontottam. Hát persze! Eimy ajándéka. Miután a csomagoló papírtól megszabadítottam a dobozt, abban papírokat találtam. Nem is akármilyeneket! Mind Eimy hatalmas betűivel íródtak, még is az állt a lapon: MÁSOLAT. Óvatosan kezembe vettem az első lapot és elolvastam.

„Kedves Naplóm!

Ikrem teljesen ki van borulva. Két lányt szeret egyszerre és fogalma sincs, hogy melyiket válassza. Kesszynek éjszaka rohama volt, Tom pedig magát okolja a történtek miatt (amit nem csodálok). Mostanában kevesebbet beszél velem, de érzem rajta, hogy valami nem stimmel. Hazudozik, mikor pontosan tudja, hogy nekem nem tud. Valami megváltozott benne, de fogalmam sincs, hogy mi.” 

„Kedves Naplóm!

Bevallom, kutakodtam nála… Igen, de véletlen volt. Mármint… Rendet raktam, mert ő épp Kesszynél volt benn a korházban és rábukkantam egy kis versre. Teljesen megdöbbentem, de szerelmes vers volt. Azt hiszem, tudom, hogy kit szeret, de ő még nem jött rá…”

„Soha nem írtam naplót és soha nem is fogok! Csak egy sort szeretnék leírni: MEGVÁLTOZOK! A dátumot fentebb találod. Mostantól nem érdekelnek a csajok!”

„Ha azt mondom, hogy már nem vagyok szűz, te mit szólsz hozzá? Nem volt nagy élmény, de már valahogy semmi nem a régi bennem…”

Döbbenten nézegettem a lapokat… Az első kettőt Bill írta, de az utolsó kettőt meg Tom. Nem értem, hogy Eimy mit akart ezzel, de sajnos most duzzog, én meg makacs vagyok, tehát majd legközelebb csak holnap tudom kiszedni belőle… TE JÓ ÉG! Ő kutakodott a fiúk cuccai között?

*

Péntek este van és Eimyvel lázasan készülünk egy házibuliba. Mondanom sem kell, hogy az ikrek rendezték, de hogy miért, az még rejtély. Rajtam egy sötétkék farmer volt, felülre meg egy csőtopot vettem fel (ami zöld alapon fekete pöttyös, de ilyen nagyobb pöttyök vannak rajta), majd a hajamat behullámosítottam, kihúztam a szemem, kis parfüm, rúzs és már a csizmámnál jártam, mikor Eimy lemászott a lépcsőn.

-         Ha miattad fogunk elkésni, én kinyírlak! – vigyorogtam, miközben ő is a csizmáját húzta.

-         Lejárt szöveg – legyintett. Rajta egy fekete mélykivágású kötős top és egy fekete répafarmer volt. Ő is kihúzta a szemét, de hogy még jobban kiemelje azt, zöld sminket tett fel.

-         Elmentüüüünk! – kiabáltam be a konyhába. Anya még utánunk kiáltott, hogy vigyázzunk magunkra és hogy legkésőbb kettőre legyünk itthon, de mi már a kapuhoz vezető úton jártunk. Eimy gyorsan összehúzta a kabátját, én még sálat is raktam fel, majd kisétáltunk a kapunkon.

-         Mmmm Kesszy… Ma kérdezni akartál valamit – emlékeztetett az órán történtekre.

-         Ja, igen! Te, honnan szerezted azokat a naplóbeírásokat?

-         Óóó, hát… - majd rámmosolygott.

-         Igen? – kérdeztem.

-         Az ne érdekeljen.

-         De én nem értem, mit akartál ezekkel – majd újra felidéztem a sorokat.

-         Majd rájössz – kacsintott és továbbindultunk a szeles őszben.

Mikor még csak az utca elején jártunk, már láttuk, hogy nagy banzáj van a Kaulitz házban. Emberek álldogáltak kinn, benn villogtak a fények és dübörgött a zene. Izgatottan beléptünk a házba és egyből Billel találtuk szembe magunkat.

-         Jókor jöttetek, nemsokára tartjuk a beszédet – mondta, majd lesegítette a kabátunkat és a fogasra akasztotta.

-         Vannak páran – kukkantottam be a nappaliba.

-         Ó és még jönnek is – jelent meg mögöttem Tom, kezében egy pohárral. – Kértek valamit inni?

-         Attól függ, hogy mi van – pillantottam gyanúsan a poharára, mire csak elmosolyodott. Eimy Billel ment tovább, én pedig Tomot követtem a konyhába.

-         Minden van – mutatott a konyhaasztalra, ami dugig volt piával (főképp alkoholos italokkal).

-         Csak egy Colát – mondtam, mire megcsóválta a fejét.

-         Jegyezd meg, ha buliban vagy, piálni kell – bólogatott és egy sört nyomott a kezembe.

-         Te meg azt jegyezd meg, hogy nem bírom az italt és ráadásul még rossz íze is van – leraktam az asztalra.

-         Csak van amit szeretsz – pillantott rám felhúzott szemöldökkel.

-         Van – bólintottam – Boros Cola – elmosolyodott, majd kitöltötte az italt, s kérésemre több Colát öntött bele, mint bort.

-         Na gyere, mennyünk, mert Bill nemsoká beszél – majd karon ragadott és kivezetett a nappaliba. Pont jókor, mert a zene elhallgatott és Bill felállt egy asztalra.

-         Köszöntök mindenkit ezen a kis, szerény házibulin! – nagy hurrogás a közönség részéről. – Ezt a partit egy új együttes tiszteletére csináltuk, mégpedig a Devilishére.

-         Igyunk a Devilishre! – kiáltott fel Eimy, majd mindenki magasra emelte a poharát és együtt zúgta a tömeg: „A Devilishre!”.

-         Köszönjük! Nos további bejelentés, hogy három városba hívtak minket játszani, mégpedig: Potsdamba, Jenába és Hallébe – újra fütyülések és kiabálások. – És ami a legfontosabb… megvan az első közös számunk: DURCH DEN MONSUN! – kiáltotta, mire a csajok visítozni kezdtek, Tom eltűnt mellőlem, majd a DJ-sek előtt felállt a négy srác és előadták nekünk a számot. Nagyon szuper volt! Azaz átélés, ahogy Bill énekelt, egyszerűen fantasztikus volt! Tom csak bólogatott (mint egy igazi kemény gyerek), Georg is rázta a fejét, Gus pedig a dobot püfölte. Mindenki táncolt és őrjöngött, majd mikor vége lett, hatalmas tapsvihar és sikítozás hallatszott a házban.

-         Te, anyukádék mit szólnak ehhez? – léptem Bill mellé.

-         Anya Gordonnal van, vacsoráznak. Megengedték a bulit, de nem szabad szétvernünk a házat – vigyorogta, majd Eimy felé fordult és elhívta táncolni. Leültem a kanapéra az üres poharammal és a tömeget figyeltem. Egy lassú szám ment, mikor valaki lehuppant mellém.

-         Szeva Kesszy – borzolta össze a hajam Andreas.

-         Csövi Szöszi – mosolyogtam rá, mire felnevetett.

-         Na, milyen a buli? – kérdezte, mikor beleivott a sörös üvegébe.

-         Nem rossz – hazudtam, mivel pont akkor láttam meg Annt és Tomot lassúzni.

-         Aranyosak együtt, nem? – kérdezte, mivel észre vette, hogy őket nézem.

-         Ööö persze! Igen! – mondtam zavarodottan.

-         Tom állítólag most fogja rászánni magát, hogy megkérdezze Anntól, járnának-e – mesélte Andi.

-         Aha, MI? – kérdeztem megütközve. – Mármint, tessék? – váltottam nyugodtabb hangnemre, majd mosolyt erőltettem az arcomra.

-         Jól hallottad – bólogatott. – Tom már régóta szeretne Annal járni, de nem tudta eldönteni, mit tegyen.

-         Ó és miért nem? Ann is szívesen összejönne vele – próbáltam csak „úgy” kérdezni, és szerintem Andreasnak nem tűnt fel semmi.

-         Egy másik lány is volt a képben, de mindegy. Jössz táncolni? – kérdezte és már húzott is a tömegbe. Még mindig a lassú szám ment, ő csak a derekam köré fonta a kezét, én pedig a nyaka köré az enyémet. Lágyan táncoltunk a kellemes zenére, miközben szememmel végig Tomékat figyeltem. Ann csábosan rápillantott a rasztásra, mire az nem habozott és gyengéden megcsókolta. Amint ajkuk összeért, közelebb húztam magamhoz Andreast és a vállgödrébe temettem fejem. Mélyeket szippantottam, hogy még véletlenül se sírjak és talán a kettőnk „ringatózása” elnyomta a feltörni készülő zokogást. Andi megsimogatta a hátam, én pedig teljesen elvesztem a zenében és a villódzó fényekben…