21. Rész: Durch den Monsun (2.)

Hétkor indultam el otthonról. Teljesen rendbe szedtem magam, nyoma se látszott a felszín alatt rejlő problémáimnak. Elsétáltam a közeli buszmegállóba, mely teljesen néptelen volt. A fejem felett fényesen világítottak a csillagok, az ég felhőtlen volt. Viszonylag hamar megérkezett a busz és én lepecsételtem a jegyem*, majd a leghátsó ülésre beültem. Nem fáztam, de a fejembe húztam a kapucnim és úgy pillantottam ki a tájra. Rengeteg fa mellett suhantuk el, az utak dugig voltak kocsikkal.

-         Szabad? – kérdezte egy srác a mellettem ülő helyre mutatva.

-         Szabad – feleltem, majd visszapillantottam a tájra. Éreztem, ahogy a srác mozgolódik mellettem, majd mikor kikukucskáltam a hatalmas kapucni alól láttam, hogy a mobilját piszkálja, majd fülébe teszi a hallgatót és elmélyül a zenében. Ahogy a fiún végignéztem… Komolyan mondom Németország tele van rapperekkel! Vagyis a srác valami hasonló műfaj szerint öltözködhetett, ugyanis a FUBU gatyája eléggé lógott rajta és a pulcsia is minimum XL-es volt (ha nem XXL-es). Bár kapucniban ült le mellém, azóta már levette, gondolom, a felzselézett haja miatt (ó, hogy oda ne rohanjak, meg vissza!). Szőkés-barnás haja volt és hozzá két gyönyörű kék szempár társult. A srác irtóhelyes volt, keze pedig ott dobolt a combján. Mikor felpillantott (túl sokáig bámultam :P), gyorsan elkaptam róla a tekintetem, de még láttam, ahogy elmosolyodik. Ismerős volt nekem, mintha már láttam volna valahol, de inkább csöndben maradtam, nem akartam beégni. A busz útja során nem gazdagodott sok utassal, azok viszonylag hamar leszálltak. A most következő megálló a végállomás, de a fiú még mindig nem szállt le.

-         Nem tudod, hogy hol van a Spiegel Straße (utca)?

-         De, pont én is oda tartok. Gyere és megmutatom – mosolyogtam rá.

-         Csak nem az énekversenyre mész? – nyomta meg a gombot.

-         De, te is?

-         Igen, barátom fellép és mindenkép meghallgatom. És te hallgatsz, vagy énekelsz?

-         Hallgatok. Barátom megkért rá, hogy legyek ott. Szerintem a rokonság fele legalább ott lesz – válaszoltam, majd leszálltam a járműről, nyomomban a fiúval.

-         Hmmm megkérdezhetem, hogy ki a barátod? – pillantott rám azzal a gyönyörű szemével (érdekes, hogy Kriszt már rég elfelejtettem).

-         Bill Kaulitz – feleltem és a hatás nem maradt el. A szöszke annyira megdöbbent, hogy nem fordult előre és nekiment egy nőnek, aki elejtette a bevásárlószatyrát. Annyit hallottam, hogy a nő visítozni kezd, a fiú meg futásnak ered és húz magával. Két utcával arrébb állt le, mindketten ott lihegtünk a sarkon. – Ez… most… mire… volt jó? – fogtam a szívem.

-         Ismerem a nőt. Anyám jó barátnője és amilyen flúgos, már biztos kitalált volna valamit, hogy milyen vandál gyerek vagyok, meg ilyesmi. Anyám nem bízik mostanában bennem. Bocsi.

-         Semmi – szusszantottam egy hatalmasat, majd körbepillantottam. – De mehetünk vissza, mert túlszaladtunk.

-         Akkor menjünk – indult el és a zsebébe csúsztatta a kezét. – Szóval te vagy Bill Kaulitz barátnője… - kezdte, de a szavába vágtam.

-         Nem járok vele, összekeversz a testvéremmel. Én csak a barátja vagyok.

-         Ja, vagy úgy. Én is őt fogom meghallgatni – és most először rámmosolygott. Fú, hogy mennyire helyes ez a srác! – Andreas – nyújtotta a kezét és félve megfogtam.

-         Keszedie, de csak Kesszy – ráztam meg, majd folytattuk utunkat.

*

A verseny után Billt a mamája karjai között találtam, aki zokogott. Billnek is könnyes volt a szeme, de viszonylag tartotta magát. A versenyen pedig Ő sokkal jobb volt, mint az a kis rapper gyerek, sokkal mozgékonyabb volt, a másik meg csak ott állt és és… Mindegy. Természetes, hogy Bill oldalán állok, a fiúnak pedig gratulálok (ugyanis nem Bill nyert). Tom furakodott Billék közé és ő is megszorította testvérét. Eimy is ott volt, én pedig valahogy kívülállónak éreztem magam.

- Azért ennyire nem vészes – lépett mellém egy számomra ismeretlen srác. Olyan 15-16 éves lehetett és kedvesen mosolygott rám. – Ha nem tévedek, te Eimy vagy, Bill barátnője. Én Georg Listing vagyok – nyújtotta a kezét és mosolyogva megráztam.

- Hát… ez nem igazán jött be. Az ikrem áll Bill mellett, én Kesszy vagyok.

- Ne haragudj, csak annyira hasonlóak vagytok…

- Már megszoktam – vigyorogtam, mikor mellénk lépett Andreas, kíséretében egy szőke sráccal.

- Hadd mutassam be Keszedie-t, vagyis Kesszy-t – szólt Andreas a szöszihez. – Ő pedig Gustav Schäfer.

És újból kézfogás következett. Nah odáig meg van, hogy ez a gyerek valami Gustav, a másik szőke Andreas de… a harmadik Garg? Girg? ÁÁ meg van! Georg! Aha, mostmár nem lesz probléma - gondoltam, majd csak mosolyogtam egyet. A többiek még Billnél tolongtak, én pedig ott várakoztam a fiúkkal. Mikor Bill felénk fordult semmi nyoma nem látszott a vereségnek, vidáman mosolygott.  

*

A napok totál eseménytelenül zajlottak. Ma van október tizenkettedike, vagyis A SZÜLINAPUNK EIMYVEEEEEEEL! El sem hiszem! Tizenöt évesek lettünk, ami nagy szó… Bár a reggel eléggé nehezen indult…

- Kesszy kelj már fel! – rázogatott egyetlen húgom, miközben én még durmoltam.

- Hagyj békén! – mondtam és a fejemre húztam a takarót.

- El fogunk késni a suliból! – pattogott, én meg gúnyosan felhorkantottam.

- Szombat van. Nyughass!

- Szombat?! Hol élsz te? Ma péntek van! – mondta, majd leráncigálta rólam a takarót és kihúzta a fejem alól a párnát.

- Péntek?! Hány óra van?! – ültem fel és a naptárra néztem. Igaza volt…

- Fél nyolc. Siess! – kiabálta, majd elszaladt a szobájába. Nekem se kellett több, megcéloztam a fürdőszobát, beálltam a zuhany alá, rekordsebességgel megmosdottam, meg minden. Tíz perc kellett, hogy elkészüljek, majd kiléptünk a hidegbe.

- Ha miattad fogunk elkésni, én kinyírlak! – hisztizett.

- Jól van, na! – duzzogtam, majd menet közben hátrapillantottam Kriszék házára.

- Mi a baj? – enyhült meg Eimy, majd átkarolt. Fáradtan rápillantottam és megcsóváltam a fejem.

- Ne haragudj, de nem tudom még elmondani. A tegnap annyira összefolyt… Valahogy minden olyan tömör, mégis csak képek villannak be – majd mikor Eimy riadt pillantását észrevettem, hozzátettem – Ez nem a betegség miatt van. Csak… túl sok történt. Inkább te mesélj, hogy van Bill?

- Ó, már jobban! Azt mondta, hogy nem fog panaszkodni és tényleg a kissrác volt a jobb. Elhatározta, hogy rengeteget fog gyakorolni. Már a második számuk is kész van és már elkezdtek egy másikat is.

- Igen? És mi a címük? – álltunk meg egy zebránál.

- Schönes Mädchen, de a másikat nem tudom – mosolyogta és mikor a lámpa zöldre váltott elindult.

- Hú-ha! Vajon kiről szólhat… - vigyorogtam.

- Jó kérdés, ugyanis ezt a számot nem Bill találta ki, hanem Tom – pillantott rám én pedig totál megdöbbentem.

- Tom?!

- Igen. Bill nem mondott el mindent, de valami olyasmi volt, hogy Tom elmesélt neki valamit, amitől Billnek ihlete támadt.

- Értem. Hát Ann legalább boldog lesz – erőltettem arcomra egy mosolyt. Eimy válaszra nyitotta a száját, majd becsukta. Az út további részében nem is szóltunk egymáshoz…

-         Még három perc – suttogta osztályfőnöki órán a fülembe Tom. Kicsit kirázott a hideg és visszasuttogtam neki egy „Tudom”-ot, mire Krisz szúrós szemmel rápillantott. A tanár kiselőadást tartott a nyílt napról és a táblára írta azt, amit az ellenőrzőbe kellett bemásolnunk. Már pont a dátumnál tartottam, mikor Bill és Tom egyszerre szólalt meg:

-         Három… Kettő… Egy! SOK BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT IKREEEEEEK! – üvöltötték végül, majd az egész osztály éljenzésben tört ki. Krisz csak vágott egy fintort, majd visszafordult a tábla felé. Még a tanár is odajött gratulálni, én pedig arra eszméltem fel, hogy Tom előttem ül, gitárral a kezében (reggel még el sem tudtam képzelni, minek az neki), majd Bill énekel az asztal tetején. A „Happy Brithday”-t énekelte, amihez a többi osztálytársunk is szívesen csatlakozott. Ann odajött és nyomott mindkettőnk arcára egy hatalmas puszit, majd odaadta az ajándékát. Mikor vége lett a dalnak, mindenki füttyült, vagy épp sikítozott. Csodálatos volt! Bill is odajött hozzám, adott két puszit és mosolyogva átadott egy kis csomagot. Mögötte Tom állt és vigyorogva megpuszilt (Krisz dühös tekintetét még elkaptam, mielőtt a raszták eltakartak volna mindent), majd Eimy következett. Egymás nyakába borultunk és zokogtunk.

-         Ne legyetek már hülyék! – hallottam Tom hangját. – Ilyenen bőgni!

-         Ti vagytok a hülyék – törölgettem vigyorogva a könnyeim. – Köszönjük mindenkinek! Ajj imádlak titeket – zokogtam fel, majd egymás nyakába borultunk...

Épp a suli előtt álltam a négy csomaggal a kezemben és Annt vártam, aki elszaladt a mosdóba.

-         Kesszy beszélni szeretnék veled – jött oda komoly tekintettel Krisz, majd behúzott egy üres folyosóra. – Mi van velünk? Mi ez az egész? – kérdezte kétségbeesetten, majd körbenézett, de a folyosó még mindig üres volt. Nem válaszoltam, csak lehajtottam a fejem. Számítottam erre, de a csodálatos utolsó óra után el is felejtettem. – Kesszy kérlek! – majd felemelte a fejem. Könnyes szemmel rápillantottam, majd kipréseltem magamból:

-         Ne haragudj…

-         Ne bomolj már Kesszy! Miért haragudnék… - nem válaszoltam, ő pedig letörölte a könnyeim. – Megértem, hogy még nem akarod. Neked kéne haragudni – suttogta kedvesen, majd át akart ölelni, de ellöktem.

-         Nem, – ráztam a fejem – neked kell haragudni.

-         Nem értelek – ráncolta össze a homlokát.

-         Krisz! Én… én szakítani szeretnék – pillantottam fel rá. Jobb lett volna, ha nem teszem, ugyanis a tekintetétől összeszorult a szívem. Összeroskadtam a fal mentén és az arcomba temettem a kezem.

-         Még mindig nem értelek. Miért zokogsz? Valaki kényszerített? – kérdezte naivan, majd megfogta a kezem és gyengéden elhúzta az arcom elől.

-         Nem – nyögtem, mert már alig tudtam beszélni a sírástól. – Ne kérdezd, hogy miért, mert nem tudom. Valami megváltozott Krisz! Valami, ami emészt… úgy érzem, már nem szeretlek.

-         Mást szeretsz? – kérdezte élesen.

-         Nem tudom, mit érzek, vagy mit nem. Ez a baj! Nem értek semmit és csak jobban összezavarodna minden, ha együtt maradnánk. Fontos vagy nekem, de nem tudom mennyire – nem néztem a szemébe, a kezemre meredtem, mely Kriszében pihent, majd hirtelen ellökte azokat. Felpattant.

-         Az a Kaulitz! – mondta ökölbe szorult kézzel, majd hitetlenkedve pillantott le rám. – Azt hittem engem szeretsz, de tévedtem. Jót játszottál velem Kesszy? Mert én egyáltalán nem élveztem! Hogy lehetsz ilyen…? Én tényleg szerettelek! – ordított rám, amitől csak jobban felzokogtam. – Nesze, itt az ajándékod! Boldog Születésnapot és Tomnak üzenem, hogy gratulálok! – elcsörtetett. Utána akartam kiáltani, de hirtelen összepréselődött a tüdőm, mintha valaki erősen nyomná azokat. Fulladozni kezdtem és a csempére borultam, nem kaptam levegőt. Köhögtem és öklendeztem, miközben hirtelen minden elkezdett forogni. Észveszejtő sebességgel pörgött a folyosó, majd hangokat hallottam, de csak monoton zúgásnak észleltem őket. A zsebembe akartam nyúlni a gyógyszerért, de valaki más tette meg ezt. Hányingerem volt és rázkódtam.

-         Elég volt! – hörögtem fel, közben valaki az ölébe húzott. Nagy nehezen a számhoz emelte a kis üveget és kortyoltam egyet. A testem megrázkódott és köhögve a megmentőm mellkasába fúrtam az arcom. – Ne csináld ezt velem! – zokogtam. – Ne haragudj rám.

-         Nem haragszom – felelte valaki, de még mindig nem láttam semmit az elmosódott színek miatt.

-         Ne kérlek… hagyd abba! Érts meg engem… kérlek – könyörögtem és éreztem, hogy erővel tartanak. Mintha villám csapott volna belém, úgy rázkódtam.

-         Nyugodj meg. Nem lesz semmi baj. Itt vagyok – csitítgatott valaki.

-         Nem akarom, hogy ezt tedd. Nem akarok tovább forogni – ziháltam, majd minden kezdett elsötétülni.

-         Nem fogsz, vigyázok rád – majd minden eltűnt a szemem elől.    

*A német buszokon a jegyet nem kilyukasztani lehet, hanem lepecsételtetni. Majdnem ugyan olyan kütyük vannak a buszokon meg mindenhol, csak alul kell bedugni a jegyet és nyom rá egy számot, vagy dátumot. Már nem t’om, bocs :D.

Ó és persze tudom, hogy ez még nem a Durch den Monsun-ról szól, de utalgatok rá! Remélem, nem ugrálok túl nagy mértékekben, de nem akarok mindent részletezni! A kövi rész kapja majd utoljára a „Durch den Monsun”-t (3.). De ne szaladjunk ennyire előre J. Véleményt kérek szépen!!