Varázspálca ki a zsebből és az ajtó zára kattant. Hatalmas csomagokkal megrakottan estem be az ajtón.

-         Megjöttem! – rikkantottam hatalmasat, aminek következtében sok dolog történt egymás után. Csörömpölés hangzott a konyhában, majd felborult valami (talán egy szék?), az ajtó kicsapódott, majd mindent eltakart egy sötétbarna hajzuhatag.

-         Jaj! Kislányom! Drága egyetlen…

-         Anyu… megfojtasz – mosolyogtam a kötött pulcsijába. Eltolt magától, hogy alaposan szemügyre vegyen. Ajaj, ebből nem sül ki jó.

-         Hogy te mennyit fogytál! Sovány vagy nagyon!

-         Anya, ez így pont jó – néztem a falon függő, földig érő tükörbe, és magam is megcsodáltam magam – Most már jól érzem magam a bőrömben.

-         De hát nem etettek az iskolában, vagy mi? Hány kilót fogytál te?

Az égre emeltem a tekintetem (ez esetben a plafonra), majd sóhajtottam.

-         15 kilót.

-         15-öt? – hüledezett. Pedig szerintem az egyáltalán nem sok. És az ember lánya, 16 évesen (nemsokára 17) nem akar 65 kilósan kinézni. Így is 5 kilótól még megválhatnék, de anya mellett ez kész lehetetlenségnek bizonyul. Vártam, amíg kicsit leenyhült. Rosszallóan megcsóválta a fejét, majd visszament a konyhába. Az utazóládámat a folyosón hagytam.

-         Haragszol? – ültem le a konyhaasztal mellé (mármint a székre). Csak mormogott valamit arról, hogy figyeljem meg, milyen egészségtelen csontsoványnak lenni.

-         Csontsovány?! – rajtam volt a hüledezés sora. – Anya így is még 5 kilót le kéne adnom!

-         Eszednél vagy te?

-         Nem hánytattam magam, nem edzettem halálra magam, ettem rendesen! Sőt most végre egészségesebbnek érzem magam, erre te még értékelni se tudod! Pont te, mikor neked olyan fontos az egészség, meg… - elharaptam a mondatot, és inkább hallgattam. Lehet, hogy messzire mentem, de dühösen pattantam fel, szemeim szikrákat szórtak. Kicsörtettem, vissza a ládámhoz, majd nehézkesen felcipeltem az ágyamhoz. Hiába voltam dühös, a szobám látványa mosolyt csalt az arcomra. Az a finom kókusz-fahéj és szerecsendió illat, ami eredetileg a parfümöm illata, a szobában is érződött. Falamon a poszterek ugyanúgy álltak, az asztalomon hagyott fényképek is. Az én szobámban is volt egy tükör, csak az a sarokban állt. Közelebb léptem és kicsit feljebb fordítottam, hogy lássam benne rendesen magam. Szerintem egyáltalán nem vagyok csontsovány (tekintve, hogy a csípőmön van egy kis felesleg, és a hasam is nagy). Amint így forgolódtam, anya jött be.

-         Sajnálom. Megértelek, én is ilyen voltam. Csak nem akarom, hogy úgy végezd, mint azok a szerencsétlen lányok… Csak csont és bőr –beleborzongott a gondolatba és kicsit én is.

-         Nyugi, olyan sose leszek.

-         Ha úgy érzed, van még mit leadni, akkor tedd, amit jónak látsz. De tényleg ne vidd túlzásba.

-         Nem fogom. Már csak egy pici a hasamról és a csípőről és kész.

-         Rendben. Hétvégente fitness edzésekre járok, te is jöhetnél velem. De enni azért rendesen fogsz!

-         Köszönöm! – majd megöleltem – Remus hol van? – érdeklődtem, miután feltűnt egyetlen bátyóm hiánya.

-         Itt vannak az évfolyam társai és elment velük csavarogni egyet.

-         Rendben – bólintottam, majd az utazóládámra siklott a tekintetem (ugyanis anya mellette állt).

-         Jobb lesz így, hidd el – simogatta meg anya az arcom, mintha tudta volna, hogy mire gondolok.

-         Hiányozni fog – rándítottam meg a vállam, nem akartam törékenynek mutatkozni – Csak a barátok…

-         Hidd el, találsz itt is. Ráadásul Samantha itt lakik a szomszédban – próbált nyugtatni anya. Na igen, Samantha a legjobb barátnőm, kicsi korom óta ismerem. Együtt nőttünk fel.

-         Mármint csak nyáron lakik itt. Aztán megy vissza a Beauxbatons-ba.

Anya picit elmosolyodott (amit nem értem, miért tett), majd kiment. Tudta, hogy ilyenkor nem érdekes feszengetni a témát, hisz előbb-utóbb elsírom magam.

Talán illenék bemutatkoznom, a nagy mesélésben teljesen elfelejtettem. A nevem Rebeka Lupin. De röviden csak Bekka, vagy Beki. 16 éves vagyok (egy hónap és 17) és van egy bátyám, aki csak 3 perccel idősebb nálam. Remus Lupin. Nos igen… Állítólag, amikor anyu megtudta, hogy ikreket fog szülni, sírógörcsöt kapott (nem tudni, hogy az örömtől-e, vagy a bánattól). Világosbarna a (egy picit talán szőkésbarna) hajam, világosabb, mondhatni falfehér bőröm van. Továbbá élénken csillogó kék szemeim. Bár igaz, hogy ikrek vagyunk Remusszal, nem sokban egyezünk. Ő talán egy árnyalattal sötétebb hajszínnel rendelkezik, szemei gesztenyebarna színűek. Hát igen, ő anyutól, én pedig aputól örököltem a szemem színét. Magasságban Remus talán csak egy fél fejjel magasabb, súlyunk se egyező. Ugyanis mindig én voltam a ducibb… 6 éven át koptattam a Beauxbatons palotának a padjait, s most ott tartok, hogy a Roxfortba kell mennem. De csss! Ez még titok!

A London környéki Northampton-ban lakunk, egy kertes házban, mely egy kisebb birtokkal rendelkezik. Talán először ennyi infó elég is lesz.

Első dolgom a zuhanyzás volt. Lemostam magamról az utazás fáradtságát, majd újult erővel léptem ki a fürdőszoba ajtaján. Felvettem egy rövid farmernadrágot, hozzá egy kényelmes és sportos topot, majd szépen kipakoltam a ládámból. Rápillantottam a karórámra, amely este 7-et mutatott. Már alig vártam, hogy Remust láthassam és barátait (akiket ez idáig csak kétszer láttam). Ekkor hatalmas robajjal kicsapódott a bejárati ajtó, majd lent hangos kacagás tört fel.

-         Remus! Ne mondd már, hogy nem tetszett! –fuldoklott valaki a nevetéstől.

-         Hagyjatok! –morogta durcásan az én bátyám.

-         Nocsak Holdsáp, te is a jobb külsővel bíró hölgyemények társaságát élvezed?

-         Tipikus Tekergő – ez az én számon csusszant ki. Lefelé menet a lépcsőn nem tudtam nem elmosolyodni, azon a döbbent arcokon, amiket bizonyára a látványom váltott ki – Rémiiiiiiii! – szaladtam le a maradék lépcsőfokon, majd a nyakába ugrottam. Nem hiszem, hogy számított rám, ugyanis hangos puffanással hanyatt vágódott, én meg szépen dőltem utána. A padlón fetrengtünk, majd elfojtott nevetésre lettem figyelmes a hátunk mögül – Jaj, ne haragudj – szabadkoztam vigyorogva, bár eléggé rákvörös lett az arcom. Micsoda égés!

-         Szia húgi – mondta mosolyogva Remus, miután sikerült feltápászkodnia a földről. Újra nekipróbálkoztunk egy kevésbé hevesebb mozdulatnak, így finoman átölelt.

-         Öööö Rebeka? –törte meg a csendet egy hosszabb, fekete hajú, kék szemű srác. Ha emlékezetem nem csal, ő itt Sirius Black.

-         Röviden Bekka – mosolyodtam rá és kis zavar állt be. James már a nyakamban volt, ehhez társul kis fáziskéséssel Sirius is. Kaptam 1-1 puszit, majd miután ők is gazdagabbak lettek, kiültünk a teraszra. Sirius egy varázslósakkot varázsolt elő a semmiből és vigyorogva Jamesre nézett. James elfogadta a kihívást, közben elkezdtünk beszélgetni.

-         Bekka, te megváltoztál – nézett fel rám James. Kérdő tekintetemre Sirius hozzátette:

-         Mármint James úgy érti, hogy nőiesebb lettél – miután észbe kapott, így szólt – Ömm úgy értem, hogy csinosabb vagy és… hát… - zavartan elhallgatott. Remus küldött felé egy gyilkos pillantást. Már pedig ha a pillantással lehetne ölni, akkor szegény Sirius már nem lenne az élők sorában. Végül sejtelmesen elmosolyodott és hátradőlt a székben.

-         Sakk matt –mondta James egy fél óra múlva és vigyorogva a barátjára pillantott.

-         Mi?! –hüledezett a másik. Mi Remusszal vigyorogva figyeltük az eseményeket. –Te levertél engem? ENGEM?

-         Kibírod – mosolyogtam rá, amitől kihúzta magát és kezet fogott Jamesszel.

-         Gumicukrot? – kérdezte a győztes és elővarázsolt egy hatalmas tál mugli édességet –Tudtommal Bekka ez a kedvenced.

-         Hát igen, de… Nem szabad ennem – mondtam kelletlenül, és ellenállhatatlan kísértést éreztem a gumicukor iránt.

-         Hát, te tudod – mondta gonoszul Remus, és bekapott egy marékkal.

-         Több jut nekünk – vigyorgott Sirius is. Majd ő is kivett egy szemet és lassan bekapta. Meg kellett fékeznem magam… Ha most nekiesem a cukorkáknak... Egy szem… egy szem az még nem a világ vége. Kétségbeesetten gondolkoztam, majd végül a tál felé kaptam és kedvenc epres gumicukromat majszolni kezdtem. A fiúk arcán elégedettség lett úrrá.

-         Fogytál – állapítja meg Remus síri hangon. Istenem, tisztára, mint anya! Nem szóltam semmit, csak megrándítottam a vállam. Ellenben Sirius rámkacsintott.

-         És mi jó történt veletek az iskolában? – kérdeztem, miután a többiek szótlanul néztek rám.

-         Semmi – adta meg a választ James és beletúrt a hajába. Kirázott a hideg, bár jól állt neki a felborzolt haj, az a kézmozdulat, ahogy csinálta… Tisztára, mint egy b*uzi.

-         Az jó – kaptam be még egy cukrot – Kihívhatlak? – kérdeztem Siriustól.

-         Te? Engem?! – vigyorgott.

-         Beki te nem is tudsz sakkozni… - mondta megrökönyödve Remus.

-         Mugli sakk – adtam meg a választ, amire a fiúk ingatni kezdték a fejüket. Miért, most mi különbség van? Csak annyi, hogy mondod a bábunak, hogy hova lépjen és, hogy mit csináljon.

-         Lassan ez az egész francia élet és a sok muglik között eltöltött élet* elveszi az agyad – vigyorogta James, de azért varázsolt nekünk új és ép bábukat. Felállítottam szépen sorba a bábukat, miközben Sirius csak intett egyet a kezével és a bábuk felugrottak a helyükre. Ahogy felpillantottam a sakktábláról, tekintetem találkozott Siriusszal. Egy ideig farkasszemet néztünk, majd elmosolyodott (az a tipikus Sirius-James mosoly, ami engem mindig megnevettet).

* A francia iskolában nem szokás az aranyvérűséget nézni, ami meglepő de igaz. Itt nem az a fontos, hogy milyen a családod, hanem a tudás minden téren, ezáltal a művészetek, a kultúra roppant fontos. Továbbá célszerű a jó kapcsolatok és viszonyok fenntartása. Gyakran „tanulmányi kirándulásra” mentünk, ahol a mugli, hétköznapi emberek életét vizsgáltuk, s azoknak művészetét, találmányait. Néha több héten át kellett varázspálca nélkül élni, egy átlag iskolába tanórákra bejárni (csak nézelődés szempontjából). Nálunk a más iskolákban nevezet „mugliismeret” című tantárgy mindenkinek kötelező volt. Csak nálunk szebb nevet viselt, mégpedig: „Embertan”. Ami tartalmazta a lélek elemzését, a test megismerését, a különböző kultúrák kialakulását és a többi.