Órákon át csak egymás karjaiba bújva ültünk a tóparton. Nem akartuk elengedni egymást, szerelmes szavakat suttogtunk egymás fülébe forró csókok kíséretében.

-Mennem kell.- suttogtam, mivel Bill ajkai vészeses közel voltak

-Ne menj.- súgta ő is, majd gyengéden megcsókolt

-Muszáj, majd holnap beszélünk.- én

-De az nagyon soká lesz.- húzott vissza magához

-Kibírod.- mosolyogtam

-És, ha nem?- Bill

-Akkor majd sietek hozzád és „újraélesztelek”.- mosolyogtam

-De kérek majd elsősegélynyújtást.- Bill

-Ok.- én

-És szájonátlélegeztetést is.- vigyorgott

-Majd meglátjuk. Ha jól viselkedsz, akkor kapsz.- mosolyogtam

-Én mindig jó vagyok.- Bill

-Hát…nem is tudom- én

-Héé!- csikizett meg

Mivel nagyon csikis vagyok, felpattantam az öléből és futni kezdtem. De Bill hamar utolért és felkapott. A nagy lendülettől a földre zuhantunk, de ettől csak még jobban nevetni kezdtem.

-Megütötted magad?- kérdezte Bill

-Nem, mivel puhára estem.- mosolyogtam

Bill fordult egyet és most már ő volt felül. Elsimította az arcomból a hajszálat és közelebb hajolt. Mélyen egymás szemébe néztünk. Tudtuk, hogy mit érez a másik, szavakra nem volt szükségünk. Majd lassan, óvatosan közelebb hajolt és gyengéden megcsókolt. Pár percig tartott, de szinte óráknak tűnt. Lassan elhajolt, de még adott egy utolsó puszit.

-Most már tényleg mennem kell.- mondtam halkan

-Elkísérlek.- Bill

Miután Bill „leszállt” rólam, kézen fogva sétáltunk hazáig. A kapu előtt egy hosszú búcsúzkodás után megbeszéltük, hogy együtt töltjük az egész hetet.

(Pörgetek egy kicsit, szombat van, indulás előtt 2 nappal)

-Miért nem beszélsz vele?- kérdeztem Bill karjaiban fekve Enikőt

-Nem hiszem, hogy szóba állna velem, azok után, hogy úgy visszautasítottam.- Enci

-Na, látod, akkor kellett volna megbocsátanod neki.- én

-Bizony, azóta nagyon ki van akadva. Mindenkivel csak kiabál és csapkod össze-vissza.- Bill

-Ő is felhívhatna igazán, elvégre ő a fiú.- Enikő

-Nem várhatod, hogy mindig a fiú tegye meg az első lépést.- Bill

-Miért, ha mi összevesznék, hagynád, hogy haragudjak rád?- néztem rá

-Egyszer csak megbékélnél.- Bill

-Ezt most komolyan mondod? És, ha nagyon haragudnék?- én

-Akkor beszélnék veled.- Bill

-Na, szép! Nem is törnéd magad, hogy kibéküljünk.- ültem fel

-Jajj, tudod, hogy mindent megtennék, hogy ne haragudj rám.- ült fel ő is, és magához húzott

Már csak pár centi kellett volna, hogy az ajkunk összeérjen, de ekkor megszólalt Bill telefonja.

-Már csak ez hiányzott!- vette ki dörmögve zsebéből a „zavaró tényezőt”

Pár percet beszélt, aztán ismét visszatette telefonját a zsebébe.

-Ne haragudj kicsim, de mennem kell.- adott egy piszit

-Máris?- én

-Igen, anyu hívott, hogy most már menjek. Am reggel óta itt vagyok.- Bill

-És? Nem szeretsz velem lenni?- öleltem át a nyakát

-Dehogynem. Tudod, hogy imádlak.- adott egy puha puszit a számra

-Kikísérlek.- én

…

-Na, végre! Már azt hittem, hogy elnyelt a sötétség.- Enci

-Csak elköszöntünk egymástól.- én

-Egy negyed órán keresztül?- Enci

-Jól van na, most mit izélsz? Jobb lenne, kibékülnél Tommal, akkor legalább nem rajtam töltenéd ki a mérged.- mentem be a fürdőbe

-Hagyjál már ezzel a témával. Foglalkozz magaddal!- kiabált Enci a fürdőbe

-Nem hallak!- kiabáltam ki

Megengedtem a vizet, majd nyakig a habokba merültem. Épp a méz illatú tusfürdőmben készültem megmártózni, mikor megszólalt a telefonom. Csurom vizesen kikászálódtam a kádból, előhúztam a mobilom a nadrágom zsebéből, majd visszafeküdtem a jó meleg vízbe.

-Tessék?- én

-Szia, kicsim!- szólt bele Bill

-Szia! Mi történt?- én

-Semmi, csak hiányzol.- mondta édesen

-Te is nekem.- én

-Mit csinálsz éppen?- Bill

-A habokba merülve fekszem a kádban.- mondtam

-Óhh, ne is mondd. Már elképzeltelek, ahogy kiszállsz, és felém közeledsz.- mondta és hallani lehetett, ahogy elmosolyog

-Na, akkor hessegesd el magad elől az illúziót.- én

-Most miért? De nem baj, holnap veled alszom, és akkor együtt lehetünk.- Bill

-Együtt?- kérdeztem döbbenten

-Igen, együtt. Ne haragudj, de most mennem kell. Holnap találkozunk. Jó éjt, szeretlek!- köszönt el

-Én is szeretlek.- tettem le a telefont

Együtt? ÚGY együtt? Úristen!

 Kipattantam a kádból, gyorsan megtörölköztem, felöltöztem és kirohantam a fürdőből. Meg akartam beszélni Enikővel az előbb elhangzottakat, de már késő volt. Elaludt.

Miután szomorúan bele törődtem, hogy ki kell várnom a reggelt, lefeküdtem aludni. Egy fél órán át forgolódtam az ágyamban, de az álom nagyívben elkerült. Mikor már végképp meguntam, hogy Bill szavai keringtek folyamatosan a fejemben, kimentem az erkélyre és beültem az egyik fotelba. Nem tudom meddig ültem ott, de a végén elaludtam.

Amíg aludtam, egy sötét árny jelent meg az ablak alatt. Hatalmas pulcsiban volt és fejét egy kapucni takarta, mely alól sejtetően kivillant néhány barna tincs. Az ablak alá sétált és megállt. Eszébe jutott, az első este, mikor innen kiabáltak fel az erkélyen álló lányoknak és csillogó szemmel nézte egyikkőjüket. Aztán bevillant neki, mikor a hajnal világosodó fényeiben sétáltak együtt a kihalt utcákon. Az első csók, az együtt töltött éjszaka, az érintések, a lány illata és csengő nevetése. Ekkor  barna szemeiben egy könnycsepp jelent meg. Végig folyt arcán, ajkain, majd zuhanva semmivé vált a hideg talajon.