17.Rész: A „jól” sikerült kerti parti

Tehát kirohantam a kapuhoz bikiniben és amikor megláttam vendégeimet… Azt hittem elsüllyedek. Tom és Krisz állt ott, tisztes távolságban egymástól, karbatett kézzel és hátatfordítva egymásnak.

-         Szia Keszy! –ölelt át Krisz és lesmárolt. Ez kicsit gyors volt… Finoman arrébb toltam, hogy Tomot végig tudjam mérni.

-         Szia! –köszönt Tom.

-         Szia –köszöntem feszengve, majd megdörzsöltem a bal karom. Tom alaposan végigmért, egyes területeken elidőzött. Én meg szörnyen zavarban éreztem magam.

-         Mit szeretnél? –törtem meg a kínos csendet. Krisz eközben mögém lépett és átkarolt, mintha csak ezzel jelezné: „Ez az én csajom!”

-         Nem tudod, hogy hol van Bill?

-         Eimyvel ment el csónakázni.

-         Értem… - tovább nézett.

-         Akarsz még valamit, vagy bemehetünk végre? –kérdezte bunkón Krisz.

-         Mennyetek nyugodtan, csak ennyit akartam –flegmázott Tom.

-         Akkor talán el is mehetsz!

-         Krisz! –kitéptem magam az öleléséből és szembefordultam vele. –Menny hátra a kertbe, majd megyek én is –mondtam, s kicsit meglöktem, hogy induljon. Ő még hátrafordult egyszer, majd hátraindult.

-         Azért ennyire nincs meleg –jegyezte meg Tom.

-         Nem, de délben az volt – kicsit tényleg fáztam.

-         Nah, csak ennyit akartam. Billnek majd mondjad, hogy kerestem –intett egyet és megfordult.

-         Szia… - köszöntem és már zártam is kulcsra a kaput, de Tom hirtelen visszafordult.

-         Billt lehet, hogy megtudtátok téveszteni, de engem nem. Nem tudom, szerintem szánalmas volt –most fordult velem egyet a világ. Az előbb még lezajlott egy tök normális beszélgetés, most meg jön ezzel. Mi a franc baja van velem?!

-         Igen?! Szerinted szánalmas??? Mi közöd van neked ahhoz, hogy mit hogyan csinálok a húgommal?

-         Igen! Szánalmas! És van közöm, mert Billt ejtitek át és ő meg az öcsém!

-         Azt se tudod, hogy miért csináltuk, úgyhogy jobb, ha befogod a szád és hazahúzol! –már kiabáltam. Tom szólásra nyitotta a száját, de ekkor mellett termett két csuromvizes alak.

-         Mi folyik itt? –pislogott Bill.

-         Semmi! –morogta Tom és elcsörtetett. Értetlenkedve fordultak utána, majd én puffogva bementem a házba. Gyorsan átvedlettem valami kényelmes cuccba (top és térdgatyó) és leblattyogtam Kriszhez.

Krisz elment, anyu, apu kinn a kertben és kicsi lámpásokat aggatnak fel. Bill és Eimy valahol a házban (már szárazan) beszélgetnek, vagy ki tudja, hogy mit csinálnak… Krisszel beszélgettünk egy kicsit, majd hazaküldtem, mondván: nem vagyok jól. És ez sajnos igaz is volt. Fejfájás, szédülés, hányinger pluszba a hasfájás. Nem, terhes azért nem vagyok… A naptáramat nézve holnaptól kezdődik a borzalmas hét, ami sok-sok „örömöt” fog hozni. Tök boldog vagyok… Bágyadtan fekszem az ágyban és meredten bámulom a plafont. Lentről felhallatszik Bill és Eimy kacagása, én pedig befordulok a fal felé. Egy kósza könnycsepp folyik végig az arcomon és én összeszorítom a szám és szemem. Nem szeretném, ha bárki is meghallaná a sírásom, így elfojtom könnyeimet és a párnámba temetkezek.

Mikor hallottam, hogy jön fel valaki, gyorsan betakaróztam és letöröltem könnyeimet. Nyílt az ajtó, majd valaki az ágyam mellé sétált.

-         Alszol? –kérdezte anya és leült az ágy szélére. Megráztam a fejem. Beszélni sajnos nem tudtam, hisz akkor feltört volna belőlem a zokogás.

-         Arra gondoltunk apáddal, hogy a jó idő miatt este kertipartit csinálunk, amolyan céges találkozót. Ha gondolod, hívd át Kriszt. –megsimogatta az arcom. Tudta nagyon jól, hogy baj van, csak nem akarta felhozni.

-         Anya… -nyögtem, majd zokogva a vállára borultam. Ő erősen magához szorított és simogatta a hátam.

-         Azzal a Tom gyerekkel van a baj? –kérdezte kedvesen. Én csak bólogattam. –És Krisz?

-         Ne… nem tudom. –sóhajtottam, majd elengedtem anyát. Ő egy zsepit nyújtott felém és kifújtam az orrom.

-         Mondok én neked valamit, s te azután gondolkozz, mérlegelj és dönts. Krisz szeret téged, mindennél jobban. Tom féltékeny Kriszre, dühös rá, mert ő ölel téged és nem ő maga. Továbbá ő is össze van zavarodva, mert azt az Annt szereti.

-         Annról honnan tudsz? –kérdeztem döbbenten, majd megtöröltem még egyszer a szemem.

-         Eimy mesélt róla. –mosolyogta anya. –Lemegyek, te pedig gondolkozz egy picit.

Hiába ment el anya, semmi nem lett jobb. Nem tudtam dönteni, nem ment. Csak ültem és gondolkoztam. Nem akartam megbántani Kriszt, érzem, hogy nem teljes a mi kapcsolatunk, de szeretem. Mi van velem? Valaki mondja meg…

Szeptember 17. Hétfő

A tegnap este valahogy kiesett a fejemből. Nem teljesen emlékszem minden részre. Miután anyu kiment, valóban elaludtam, majd arra ébredtem, hogy Eimy hívja anyut, mert forró a homlokom. Mondhatom, ezzel a kertipartit totál tönkretettem, anya egész este mellettem ült. Néha voltam fenn, akkor is majd szétrobbant a fejem, úgy zúgott körülöttem minden. Éreztem a fejemben lüktetni a szívemet, iszonyatosan fáztam, mégis kivert a víz. Mára már kicsit enyhült a lázam, most csak 38,5 és akkor csak… Tegnap 39,2 volt.

Most itt forgolódok az ágyban. Nem akarom kinyitni a szemem. Álmos vagyok, fáj minden porcikám és megint lüktet a fejem. Valaki kinyitotta az ajtót…

-         „Menny ki!” –próbáltam mondani, de a szám nem engedelmeskedett. Nehezen kinyitottam a szemem és ráfókuszáltam a sötét alakra. A valaki az ablak elé sétált és széthúzta a függönyt. Nem sok fény jött be a szobába, mert kinn a táj zord időt mutatott (érdekes tegnap még dög meleg volt!), szakadt az eső. Ezt is csak onnan tudtam, hogy most hallottam meg az ablakomat verő vízcseppek zaját.

-         Felébredtél? –kérdezte anya.

-         Aha –suttogtam.

-         Tegnap a doktor itt járt. Te aludtál. Mondhatni, hogy az egész délutánt átaludtad. Most is dél van. A doktorúr 3 óra múlva jön.

-         Rendben.

-         Kérsz valamit enni? –jött ide hozzám és megigazította a párnám, hogy fel tudjak ülni.

-         Nem vagyok éhes –kicsit krákogtam, mert meguntam a sugdolózást. Ezt persze nem kellett volna, mert rám jött a köhögés. Az a mélyről jövő, mikor a tüdőd majd bele roppan és ami húz. Irtó rossz volt…

-         Picit enned kell. Hozok kiflit és egy joghurtot. Nyugi, nem lesz hideg, most vettem és nem raktam be a hűtőbe.

Csak bólintottam egyet, anyu meg kiment. Olyan 5 perc múlva vissza is tért egy tálcával. Lerakta, majd kiment, mondván takarítania kell. Nagy nehezen legyűrtem azt az egy kiflit és azt a mini joghurtot (sima, natúr) és kiszürcsölgettem a teámat. Meguntam a tétlenséget és óvatosan kikecmeregtem az ágyból. Csodálkozva vettem észre, hogy pizsamában vagyok. Tegnap én a topban és a térdnadrágban aludtam el… Felvettem egy meleg zoknit és felhúztam a kedvenc mamuszomat (fehér színű és szőrös) és levittem a tálcát. Anya a konyhában sürgött-forgott. Főzte az ebédet, takarított, közbe még a híradót is hallgatta, a tv a nappaliban ment.

-         Jajj maradtál volna az ágyban! –mondta anya és kikapta a kezemből a tálcát. Berakta a mosogatóba, majd gyorsan a tűzhely elé ugrott és lejjebb vette a gázt a leves alatt.

-         Mi a bajom? –kérdeztem, bár ez kicsit hülye kérdés volt. Ha én nem tudom, anyu honnan érezné?

-         A doktor azt mondta, hogy butaság volt tegnap fürdőruhában rohangálnod.

-         De meleg volt!

-         Nem baj. És megkérdezte, hogy nem vagy-e valami lelki trauma miatt, vagy, hogy normálisan fekszel e le.

-         Ennek mi köze a betegségemhez? –értetlenkedve leültem a konyhai pulthoz.

-         Mert ez gyengíti az immunrendszeredet és a betegség könnyebben elkap.

-         Aha –bólintottam. –Eimy suliba?

-         Igen, ő szerencsére jól van, bár szegények eléggé megjárták.

-         Ja igen, beleestek a tóba…

-         Itt járt Tom is –jegyezte meg anya. Háttal állt nekem, így nem tudtam meg, milyen arcot vág.

-         Mi?!

-         Azt mondta Billért jött, de feljött a szobádba is.

-         Úr isten! Tiszta kupi van!

-         Hát igen… majd ha jobban leszel, akkor kitakarítunk… De nem ez a fontos. Üzeni, hogy gyógyulj meg hamar.

-         Anya –mondtam, mire az említett szembefordult velem. –Biztos, hogy Tom Kaulitz járt itt?

-         Biztos –mosolyogta, majd visszafordult a leveshez. –De Krisz is itt volt. Hozott virágot és csokit. A csokit nem most fogod megenni…

-         Nincs is hozzá étvágyam –vágtam csüggedten közbe.

-         A virág pedig a nappaliban van –fejezte be a mondatot anya. Felálltam, hogy megnézzem mit hozott és azt hittem, hogy ott helyben összeesek. 5 vörösrózsa fog körbe egy fehéret… gyönyörű volt! De még is, szomorúan emeltem fel a vázát és vittem fel az asztalomra. Megszagolgattam a virágokat és csalódottan vettem észre, hogy nem érzek semmit. A szaglószervem csődöt mondott. Épp a laptopot vittem az ágyamba, mikor elkezdett csörögni a telefonom.  Kelletlenül kimásztam az ágyból és mobilért nyúltam. Mikor a kijelzőt megpillantottam csak megforgattam a szememet.

-         Ez meg mit akar? –kérdeztem hangosan magamtól, majd megnyomtam a zöld gombot…

Folyt.köv.