-Sziasztok!- Hans

-Te mit keresel itt?- Bill

-Én is örülök, hogy látlak. Am meg itt lakom. De azt hittem, hogy Niki már elmondta.- Hans

-Te tudtad, és mégsem mondtad el?- fordult felém Bill

-Csak tegnap tudtam meg.- én

-Na szép!- Bill

-Ne haragudjatok, nekem mennem kell. Már várnak a haverokkal.  Sziasztok!- ment el Hans

-Hello!- köszöntem halkan

-Csá!- köszönt Bill gúnyosan

Egész úton meg sem szólaltunk. Hangtalanul mentünk végig az utakon, ahol néha meg-megbámultak minket az emberek. :S

-Miért nem mondtad el?- kérdezte Bill már a szobában

-Mondom, hogy csak tegnap tudtam meg. És nem akartam elrontani a mai napot. Ne haragudj!- ültem le az ágyra

-Nem haragszom! De máskor mondj el mindent! Rendben?- Bill

-Rendben!- én

-Na, gyere ide!- húzott magához. –Szeretlek!

-Én is szeretlek!- mondtam, majd szorosan hozzá bújtam

Olyan jó volt ennyire közel lenni Billhez. Éreztem, ahogy dobban a szíve, ahogy levegőt vesz, éreztem az illatát. Még szorosabban bújtam hozzá, majd lassan elaludtam.

   …

Kis idő múlva arra ébredtem, hogy valaki kopogtat az ajtómon.

-Tessék?- kérdeztem halkan

-Kész az ebéd, gyertek enni.- jött kintről apa hangja

-Ok, megyünk.- én

Csak most vettem észre, hogy hogy aludtunk el. Bill a hátán feküdt, én pedig a mellkasára hajtottam a fejem. Olyan édesen aludt, hogy nem volt szívem felkelteni, de muszáj volt.

-Bill! Ébredj!- ráztam meg óvatosan

-Mi történt?- kérdezte álmosan

-Kész az ebéd, menjünk kajálni.- én

-Ok, menjünk.- ült fel

Mire leértünk a konyhába, már mindenki az asztalnál ült.

-Már azt hittem, hogy Berlinből sétáltatok át- apa

-Jaj, apa!- ültünk le

-Mennyit szedjek?- anya

-Elég…mondom elég!- mondtam, miután már majd’ kicsordult a leves a tányéromból

-Jó étvágyat!- anya

-Köszi!- mondtuk kórusban

Miközben elfogyasztottuk a második fogást is, anyáék „kifaggatták” Billt az együttes jövőbeni terveiről.

-Hú, tele vagyok. Köszönöm az ebédet!- én

-Én is köszönöm. Isteni volt!- Bill

-Egészségetekre!- anya

-Bill, felmegyünk pihenni vagy elsétálunk a parkba?- én

-Menjünk a parkba!- Bill

-Helyes válasz!- mosolyogtam –Anyu, akkor elmegyünk. Majd jövünk. Ok?

-Ok, menjetek csak!- anya

-Sziasztok!- én

-Viszlát!- Bill

-Bill, tegezz minket nyugodtan.- apa

-Rendben. Akkor sziasztok!- Bill

-Sziasztok!- apa & anya

Bill átölelte a derekam, én pedig az övét, így sétáltunk a parkig. Mikor odaértünk, leültünk egy padra.

-El sem hiszem, hogy már augusztus van. Egy hónap és megyünk haza.- én

-Nem akarom, hogy haza menj!- nézett rám Bill boci szemekkel

-Én sem akarok menni. Annyira boldog vagyok veled. Ma rájöttem, hogy mennyire szeretlek. Hogy minden percet veled akarok tölteni és mindig melletted lenni. Elkísérni a koncertekre, a díjátadókra, veled együtt örülni az együttes sikereinek.- én

-Én is veled akarok maradni. Melletted akarok elaludni és melletted ébredni.- mondta Bill, majd lassan közelített felém, majd óvatosan megcsókolt.

Percekig nem foglalkoztunk senkivel, csak egymásba feledkezve csókolóztunk. Nem akartam arra gondolni, hogy néhány hét, és nem lesz mellettem Bill. Inkább kizártam a külvilágot és csak Billre koncentráltam. Hagytam, hogy a keze végigsodródjon a combomon és megállapodjon a derekamon. Nem foglalkoztunk a parkban kutyát sétáltató emberekkel, sem a játszadozó gyerekekkel. Csak összefonódva csókolóztunk.