13. Rész: A csere

-         Nóri? –kérdeztem, mikor elhaladt mellettem. A lány könnyektől csillogó arccal visszafordult.

-         Mit akarsz? –kérdezte flegmán.

-         Nem… nem akarsz leülni?

-         Minek? Tudom nagyon jól, hogy utálsz! A testvéreddel együtt! Annal együtt! –hisztérikusan felzokogott.

-         De…

-         Mit de? Biztos csak azért akarod megtudni, hogy mi van, hogy aztán szétkürtöld! Ha annyira érdekel, akkor keresgélj egy kicsit a tömegben és megpillantod őket. –megtörölte a szemét, de ezzel a mozdulattal együtt elkente a festékét. –Pedig én szerettem! Tudd meg, hogy igen is szerettem! Lehet, hogy olyan vagyok, amilyen, de kihasználni nem tudnék senkit. –majd hangos zokogással kirohant. A nagy hisztire többen is felfigyeltek én meg döbbenten álltam fel. Tehát szakítottak. Vagyis Tom Annal van… Elindultam a tömegben. 10 percig kereshettem őket, majd végül megpillantottam egy ismerős sapkát. Ha olyan lett volna a kedvem, hatalmasat nevettem volna azon, ahogy Tom kinézett… Cseppet sem bő gatya, jól kigombolt ing, na meg a sapka… Viszont neki se állt rosszul, csak valahogy fura volt. Laza ing volt rajta, nem úgy, mint Billnek (akit az előbb láttam). Neki ilyen feszülős fekete inge volt. Jól összepasszoltak Eimyvel... Ann és Tom táncoltak, nevettek és beszéltek. Megindultak kifelé én meg Ann elé siettem.

-         Szia Ann! –pusziltam meg.

-         Sziaaa! –köszönt. –Csini vagy.

-         Köszi te is. –ő egy rózsaszín fodros ruhát vett fel.

-         Szia. –nyögte Tom, mikor ránéztem és köszöntem volna, elfordult és elindult a pult felé. Viszont így is láttam a vörös arcát.

-         Mi történt Nórival? –kérdezte Ann.

-         Mi történt volna?

-         Láttam, hogy beszéltetek. –nézett rám gyanús szemmel Ann.

-         Sírt. Vagy nem is… zokogott… Szerette Tomot. –pillantottam a fiúra, miközben az 2 koktéllal közeledett.

-         De Tom nem. –mondta, miközben finoman megnyomta az utolsó szót.

-         Ilyen jól tudod? –vontam fel a szemöldököm. Majd Ann arcát látva, észbe kaptam… elárultam magam… - Jajj ne haragudj… Csak már én is megsajnáltam szegényt.

-         Nincs mit rajta sajnálni. –hallatszott mögöttem Tom hangja. –Az jobb, ha játszom vele? Jobban járt így.

-         Szerinted. –mondtam, majd faképnél hagytam őket. Gondoltam jobb lesz, ha elmegyek.

-         Na ki vagyok? –fogta be valaki a szemem.

-         Az, aki most befogta a szemem. –vettem le két ismerős kezet a szememről, majd szembefordultam Krisszel.

-         Hah-ha. Na, jössz táncolni? Olyan keveset voltunk együtt…

Eimy szemszögéből:

-         Bill, hagyd a fenébe! –ragadtam meg a karját és elkezdtem húzni az ellenkező irányba.

-         Nem! Az a kis… - majd kitépte magát a kezemből és elindult egy fekete hajú srác felé.

-         Na mi van Billci-millci? Anyucika elengedett? Nem félsz ide jönni? Még letámadnak a rajongók.

-         Fogd be! –sziszegte Bill.

-         Ki ez a csaj? Hm? Egy hisztis kis picsa? –pillantott rám. –Bár… meg kell hagyni, jól néz ki. Jössz táncolni édes? –lépett mellém és megfogta a kezem.

-         Engedd el Pett! –lépett közelebb Bill.

-         Mert mi lesz? –azzal magához rántott. Több se kellett nekem, kitéptem a kezem és egy hatalmas pofonnal jutalmaztam a viselkedését. Ellöktem, majd Bill mellé léptem.

-         Féreg. –suttogtam.

-         K*rva. –vágott vissza. Bill megindult a srác felé, majd teljes erőből behúzott neki egyet. A srác elterült a földön. A haverjai megindultak Bill felé.

-         Jó napot tanár úr! –integettem a fiúk mögött a semminek. Ők behúzták a nyakukat, majd felnyalábolták azt a Pettet és elsprinteltek.

-         Köszi. –karolta át a derekam Bill, majd teljesen magához húzott. Hatalmasat szippantottam az illatából és halkan sóhajtottam egyet. Szinte belé préselődtem. –Ne haragudj rám. –suttogta a fülembe. Beleborzongtam, a kezem is libabőrös lett.

-         Semmi. –leheltem.

-         Annyira… féltem. Azt hittem… bántani fog.

-         De nem lett semmi.

-         Lehetett volna. –tol kicsit el.

-         Kik voltak ezek?

-         Volt „haverok”. Együtt alkottunk egy nagy bandát. Féltékenyek lettek ránk és kihasználtak. Tudod… ez nemrég volt. 1 hónapja, még nyáron. –még mindig a derekam fogta.

-         Jobb is, hogy nem maradtatok barátok.

-         Aha… barátok maradni… - dünnyögte, majd felkapott és megpörgetett. –EIMY! EZ AZ!

-         Mi? –hebegtem.

-         Majd megtudod. De… - elővette a telefonját és olyan volt, mintha SMS-t írna. Közbe dúdolt hozzá egy aranyos kis dallamot. Negyed óráig írhatta azt a vackot, majd elrakta a telefont. –Zseni vagy! –puszilta meg az arcom. Azon a helyen szinte égni kezdett a bőröm. Szóhoz sem jutottam. Úgy tűnik Bill is zavarba jött. –Ne haragudj.

-         Jajj, semmi. –nevettem rá. –De mi van?

-         Majd megtudod. –kacsintott. –Nem akarsz hazajönni? Semmi kedvem itt maradni. Sétálhatnánk egyet… –majd megfogta a kezem.

-         De, csak várj egy kicsit. –szinte elrohantam. Féltem vele maradni… féltem attól, hogy elutasít, vagy hogy valami rossz történik, nem akartam kettesben lenni vele…. Még mindig remegtem az után a Pettes ügy után… Megpillantottam a keresett személyt, majd megszaporáztam a lépteim…

Kesszy szemszögéből:

-         Itt vagyok Bill. –léptem mellé.

-         Oké, akkor mehetünk?

-         Persze.

Megindultunk kifelé, menet közbe Bill átkarolt. Krisz bamba képe jutott eszembe… ugyan is teljesen ledöbbent, mikor megtudta a tervet. „Hitelesen kell játszanom… Végül is ez menni fog. Remélem… Csak ne, hogy baj legyen…” –gondoltam, majd Billre pillantottam, aki azután, hogy jó messzire elhagytuk a sulit megállt.

-         Akkor nem haragszol? –karolt át. Bennem meg megszólalt az a bizonyos „sziréna”.

-         Rád? –mosolyodtam el. –Nem tudnék. –suttogtam, majd a mellkasára hajtottam a fejem. Egy kis idő elteltével halkan megszólalt:

-         Mennyünk tovább, jó? –kérdezte és megfogta a kezem.

-         Oké… - kezdett melegem lenni… Most fogom fel csak igazán, hogy mibe mentem bele. –Öm Bill… Hány óra van?

-         Még csak 12. Bőven van időnk. –tette hozzá… Mi pedig tovább indultunk a park felé. Felettünk erősen világítottak a csillagok. A környék kihalt volt, valószínűleg áramszünet lehetett, mert egy lámpa se világított. „Romantikus egy pillanat.” –futott át a fejemen, majd tovább lépdeltünk a Hold fényében…

Ez most picit rövidebb, de remélem azért tetszik!

Foylt. köv. :)