11. Rész: Szerepcsere terve (hehe << ez a sok e-betű xD)

Hazáig kísért, majd az ajtónál elköszönt egy egyszerű szájrapuszival. Beléptem a házba és egyenesen Eimy szobája felé vettem az irányt. Bekopogtam, de nem érkezett válasz. Lenyomtam a kilincset és kinyitottam az ajtót, de a szoba üres volt.

-         „Hát persze.” –gondoltam. –„Biztos Billéknél van.”

Ekkor elkezdett rezegni a telefonom, megnéztem a kijelzőt. Rejtett szám hívott.

-         Szia Eimy. –köszöntem bele.

-         Öhh szia! Honnan tudtad? –kérdezte döbbenten.

-         Megérzés.

-         Figyelj, én…

-         Ne. Ne mondj semmit. Telefonon nem jó ezt megbeszélni.

-         Nemsoká megyek haza, jó?

-         Rendben, mennyi idő?

-         5 perc és fenn leszek a szobámba. –éreztem, ahogy mosolyog.

-         Rendben.

-         Szia!

Bementem a saját szobámba és az ágyamra pillantottam, ahol egy kék színű doboz pihent. Csodálkozó tekintettel lehuppantam a doboz mellé, majd kezembe vettem a dobozon lévő cetlit: „Szeretettel a bálra J!”.

Azonnal lerohantam, hogy anya nyakába ugorhassak (bár még ki sem bontottam a dobozt), de csalódottan álltam meg a konyhába, ahol egy újabb cetli várt: „Elmentünk, majd jövünk.”. Visszaballagtam a szobámba, majd óvatosan kibontottam a dobozt. Csomagoló papírok bukkantak elő, majd egy búzakék, selyemszerű anyagot tapintottam meg.

Hasonló volt annak a virágnak a színéhez, amit az ikrek képe helyett kirakok (tudjátok, a cím előtt mindig van 1 TH-s kép, nah oda :P). Megfogtam az anyagot, majd kikaptam a dobozból. A ruha tapintása egyszerre volt puha és selymes. Lágyan esett le az alsó része, s bár még nem volt rajtam, így is csinos formát vett fel. A lélegzetem is elakadt… Csőtophoz hasonlított a teteje (tudjátok, nincs se pánt, se ujj, se vállrész), az alja meg olyan volt, hogy a bal lábamnál kezdett hosszabbodni a jobb felé ( vhogy. így képzeljétek el: \ << a szoknya oldalasan „áll” a baloldalon, csak combközépig, a jobb oldalon pedig a térdemig ér.). És a szoknya aljához kicsi szatén anyagú „hullám” volt varrva. Meseszép volt.

Az idill hangulatot Eimy törte meg, aki egy ezüstszínű dobozott szorongatott a kezében, majd mikor meglátta a ruhámat, hatalmasat sikkantott.

-         Szóval, szóval. –nyelt egy nagyot…

-         Igen. –mosolyodtam rá. Csodálkoztam, hisz nem is hallottam, hogy hazajött, de ez mellékes… - Bontsd ki!

-         Anyáék? Elmentek? –kérdezte izgatottan, majd leült dobozzal az ölébe.

-         El. – én is izgatottan vártam, hogy kibontsa a dobozt. Miközben ott bíbelődött én egy ezüstszínű magassarkút pillantottam meg (nem az a hatalmas hajszálvékony sarkú :P) a saját dobozomban. Kiemeltem, majd mosolyogva visszaraktam. Érdeklődve pillantottam Eimyre, aki kiemelte a ruhát. Éjfekete selyemruha került elő a dobozból, majdnem ugyanolyan, mint az enyém, de annyi különbség volt, hogy neki egy oldalon volt válla. Ahogy megpörgette a ruhát, az a fényben kicsit ezüstösen csillogott (akár az enyém). Ugyanúgy volt az alsó része, csak persze neki feketébe. Különbség még, hogy annál az egy vállnál is volt fekete „hullám”. Óvatosan lerakta az ágyra, majd egy ezüstszínű magassarkút vett elő.

-         Ez… gyönyörű. –mondta.

-         Igen.

Sokáig gyönyörködtünk a ruháinkban és a cipőinkben. Majd hallottuk, hogy lent kattan a zár és pár perc múlva anyáék suttogása törte meg a csendet. Mindketten felpattantunk és fej-fej mellett rohantunk le hozzájuk, hogy megölelhessük.

-         Köszönjük. –suttogtuk mind a ketten.

-         Szívesen. –pusziltak meg minket anyáék.

A ruhák felett már rég napirendre tértünk (bevallom, hogy nehézkesen ment, na de ez is sikerült J), és a délutáni veszekedésünket is megvitattuk.

- És mi volt Krisszel? –tért a lényegre Eimy.

- Hát… - az ujjaim között a párnámat forgattam.

- Csókolóztatok? –tapintott érzékeny pontra. Válaszul villámgyors sebességgel pörgettem a párnát, majd nehézkesen bólintottam egyet.

- És milyen volt? –csak egy szemvillanással jelezte, hogy nincs ínyére a dolog, de mint előtte megbeszéltük, nem szólt bele a dolgomba.

- Jó. –ennyit tudtam kinyögni, majd el is vigyorodtam. –Nagyon rendes srác és szerintem szeretem.

- De ne csak „szerintem” szeresd! –pirított rám.

- Tudom, de ez is jó jel nem?

- De… vagyis… nem tudom. Két embert szeretni… - sóhajtott.

- Hiába szeretek mást is, ha az utál. Ráadásul Annal kavar. –néztem rá csalódottan.

Erre persze nem mondott semmit. Egy ideig tűnődve nézett, majd:

- Van egy… egy… - megragadta a karom és izgalomtól csillogó szemekkel rám meredt. –Van egy korszakalkotó megoldásom!

Furcsa szemmel néztem rá. Megdöbbentett ez a heves izgalma, általában én szoktam így viselkedni…

-         Figyelj! Elmegyünk a bálba, ki-ki a maga partnerével. Azután, mielőtt hazafele mennénk, átöltözünk és helyet cserélünk. Te mész Billel én meg megyek Tomhoz beszélni. –mondta vigyorogva.

-         De… várj. Ez miért jó?

-         Mert te se szeretnél Tommal beszélni és én se merek Billel.

-         De nekem Krisszel kéne haza menni…. –vettem fel egy újabb gondot.

-         Megmondod neki, hogy beszélned kell Tommal, mert nem akarsz vele örökké haragban lenni. Sima ügy!

-         Nem tudom…

-         Kérlek szépen. –nézett rám boci szemekkel. –Annyira fontos lenne…

-         Haahhh… nah jó, de neked nem kell beszélni Tommal. –egyeztem bele.

-         De… miért?

-         Mert nem szeretném… Kriszt meg beavatom a dologba jó? Ne hogy téged smároljon le, helyettem.

-         Hehh… - vigyorodott el. –Tényleg megtennéd értem?

-         Persze, hisz te vagy az én kedvenc ikrem. - mondtam és megborzoltam a haját.

-         Jajj neee… Amúgy meg én vagyok az egyedüli ikred! –kacagta és átölelt. –Annyira…, de annyira köszönöm. –majd megpuszilt.

-         Nincs mit. –mosolyogtam.

-         De van! Örökké hálálkodhatok majd neked. –mondta. Ezekben a pillanatokban persze még nem gondoltuk, hogy ebből a szemszögből nézve sokkal egyszerűbbnek tűnik a dolog, mint a valóságban…

Folyt. Köv. J