10. Rész: Megoldás helyett újabb gubancok…

-         Miért hívtál? –léptem be Eimy ajtaján.

-         Én… nem hívtalak… - dadogta.

-         Deee… hívtál!

-         Csak gondoltam rád… - forgatta meg a szemeit.

-         Tehát hívtál. –ültem le az ágyára. –Mi a baj?

-         Nekem? Inkább neked. –nézett rám.

-         Akkor nekünk. –lehajtottam a fejem. Nem tudtam róla beszélni…

-         Tudom, hogy mi a bajod. –átölelt.

-         Én is a tiédet. –suttogtam. Nekünk nem kellett szavakba öntenünk semmit. Csak egymásba néztünk és tudtuk, hogy mi fáj a másiknak. –A tiéd könnyebb… Kezdjük azzal.

-         Rendben. –felelte.

 A parkban sétálunk mindketten és néztük Maszatot, aki lelkesen rágcsálgatott egy botot. Mindent elmondott (amit persze tudtam), s mint ő úgy én is beszéltem. Bár… Őt messze elkerültem a mondandómban, Eimy még is tudott mindent. Leültünk egy padra (épp arra, amelyiken Tommal ültünk) és egymás gondjának gubancát próbáltuk kioldani. Eimy bajára hamar megtaláltam a megoldást.

- Figyelj, a bálon majd kiderül. Ott mindenki kicsit közelebb kerül a másikhoz. –bíztattam.

- De mi van, ha nem akarok közelebb kerüli hozzá?

- Ne butáskodj már! Szereted! És ő is téged! –bizonygattam.

- Lehet. –mondta, majd mintha megint elkalandozott volna.

- Most is rá gondolsz. –vigyorogtam.

- Ajj… Igen… - vigyorgott ő is. – Azok a hatalmas barna szemek, az az ari frizkója. –sóhajtozott.

- Ma átmész hozzá?

- Így terveztem.

- Nah, az jó. Ketten lesztek? –nem néztem rá. Nagyon jól tudta, hogy nem miattuk kérdeztem, hanem magam miatt.

- Szerintem a szülei, meg Tom otthon lesznek. –mondta. –Nó nem hiszem…

- Értem. –kis csönd állt be.

- Mi lesz Krisszel? –törte meg Eimy a csendet.

- Nem tudom… Nem tudom, mit akarok. –simogattam meg Maszatot, aki lefeküdt a lábunk elé (hahh igen, a nő uralkodik, a hímek pedig a lábunk előtt hevernek xD).

- Szereted. –mondta. Tudtam, hogy most nem Kriszre gondol.

- Nem tudom… Semmit se tudok. –mondtam.

- Figyelj, te döntöd el, hogy mit csinálsz…és tudom, mire készül. De ez hülyeség! Nem jöhetsz rá úgy, hogy kit szeretsz, hogyha kihasználod az egyiket.

- Nem használom ki! Lehet, hogy szeretem! –mondtam dühösen.

- Te nem őt szereted! Csak játszol Krisszel! Ő viszont tényleg szeret!

Nem válaszoltam. Remegtem a dühtől. Felálltam és Maszatra raktam a pórázt.

-         Menny Billhez, hazaviszem Maszatot! –szinte ordítottam. Hazáig az utat pedig futva tettem meg. Mikor beléptem a szobámba levágódtam az ágyra. Nem tudtam mi tévő legyek.

A pillantásom az asztalomra siklott. A mobilom szüntelenül világított. Hát igen… elfelejtettem magammal vinni… -.-’. Megnéztem és meglepődve láttam, hogy 4 nem fogadott hívásom volt. 3 Krisztől és egy pedig Billtől. Megdöbbenve nyomkodtam a telóm, majd picit megkönnyebbülve vettem észre, hogy kicsöng.

-         Igen? –szólt bele valaki.

-         Bill te vagy?

-         Nem. Bill éppen zuhanyzik. Tom vagyok. –tudtam… (délután fél 5 körül zuhanyozni…) remegve szóltam bele:

-         Értem, megüzennéd neki, hogy kerestem és ha ráér hívjon vissza?

-         Meg.

-         Kössz.

-         Szia Kesszy. –nyomta meg az utolsó szót.

-         Csá Tom.

A szívem hevesen vert és én lihegtem, mintha több ezer métert futottam volna. Rideg volt… még mindig haragszik. Szomorúan tárcsáztam Krisz számát.

- Krisz. Igen?

- Szia Krisz!

- Sziaaaaaaaa! Nem vetted fel. –érezni lehetett a hangján a csalódást.

- Ne haragudj, itthon felejtettem a telefonomat.

- Mindegy, átjössz?

- Persze, 10 perc és megyek.

- Mi tart annyi ideig? –kérdezte kicsit döbbent hangon.

- Az elkészülés. –nevettem fel. –Sietek!

- Pussza!

- Hali!

Leraktam. Sóhajtva felvettem egy hosszú egyenesszárú farmert (mert térdgatyába voltam, de mivel ősz van, kezd hűvösödni) és olyan pólót, aminek az egyik ujját le kell tolni, hogy kinn legyen belőle az egyik vállam (rem. értitek << szerk. :P). Megigazítottam a hajam, szempilla spirál és már szaladtam is le a lépcsőn.

-         Hová mész? –kérdezte anyu a konyhából.

-         Ide a szembe szomszédhoz! Egyik osztálytársam ott lakik. Tudod, Krisz. –feleltem az előszobából.

-         Értem. Vigyázz magadra.

-         Anya… csak 1 úttesten megyek át.

-         Nem úgy értem… Nem szeretném, ha… Tudod.

-         Jajj anya, nem fogunk lefeküdni. Na szia! –azzal kilétem az ajtón. „Szülők!” –gondoltam, miközben átszaladtam az úttesten. –„Még is minek néz? Tudja nagyon jól, hogy én nem…”

Csengettem és szinte azon nyomban ajtót nyitottak. Pontosabban nyitott Krisz.

-         Szia! –léptem be, miközben levettem a cipőm (ügyeltem rá, hogy még csak véletlenül se kerüljön az arcunk közel).

-         Szia! –mondta, majd meglepetten így szólt. –És a puszim?

-         Jajj te! –nevettem fel kényszeredetten. Gyorsan lenyomtam 3 puszit, majd körbepillantottam a házban. Szép kis kégli volt. –Szüleid?

-         Apa estig dolgozik, anyám meg vásárolni van a húgommal. –mondta. –Ketten vagyunk.

-         Értem. –mondtam kalapáló szívvel. „Vesztedbe rohansz!”- hallottam Eimy hangját. –„Ne tégy hülyeséget!”

-         Gyere, menjünk fel. Hallgatunk zenét, meg megbeszélünk mindent. –majd kezdett is húzni.

-         Ömm egy pár perces megbeszéléshez nem tudtuk volna a telefont használni? –kérdeztem már a szobája ajtaja előtt állva.

-         Igazából… arra gondoltam, hogy nézhetnénk DVD-t.

-         „Cseles.” –gondoltam. –„Idehív egy hülye kis ürüggyel, most meg marasztal…”

-         Kérsz inni? –emelte fel a Colás üveget a földről.

-         Látom készültél…

Meredten bámultuk a filmet, mikor hirtelen a kezét éreztem a vállamon.

-         Hú, ilyen késő lenne? –néztem a telefonomra. –Anyának megígértem, hogy nem maradok sokáig. –féltem… nem tudom, mitől. Gyakran megesik… nekem ilyen a természetem. Senkit nem tudok közel engedni…

-         Ne butáskodj. –ült fel (eddig feküdtünk az ágyon). –Miért menekülsz?

-         Én nem… - néztem végül a szemébe, hogy lehervasszam az arcáról a gúnyos fintort. –Tényleg mennem kell.

-         De még meg se beszéltük a bált. –mondta. Ami igaz volt, hisz mindenről beszéltünk, csak a bálról nem. (Igazából, tökre jól éreztem vele magam. Rengeteget röhögtünk és volt egy csomó közös témánk.)

-         Rendben, akkor mi legyen?

-         Hát. –közelebb csusszant. –Fél nyolckor átcsengetek és… elviszlek kocsival. –még közelebb jött.

-         Rendbe, dee…. Nincs jogsid. –picit bepánikoltam. A szemébe néztem és le sem tudtam venni róla a szemem.

-         Apám elvisz minket. Tudom, hogy féltenek. Mint minden rendes csajt az anyukája. –mosolyogta. Ez a kis mosoly ismerős… mintha csak tőle tanulta volna… - Így anyukád is jobban belemegy majd.

-         Hát reméljük… így is alig akar engedni. –sóhajtottam („tényleg le kéne szokni erről” –gondoltam). –Azt mondta, amikor először meghallotta, hogy majd holnap megbeszélünk minden fontosat. Szóval jó, hogy hamarabb jössz. Biztos hozzád is lesz 1-2 szava…

-         Semmi gond. Engem is szoktak félteni és én is félteném a húgom ilyen helyzetbe. –még közelebb jött. A szemembe lógó tincseket a fülem mögé tűrte.

-         Nee. –nyögtem. –Útálom, ha a fülem mögött van a hajam.

-         Te tudod. –suttogta, majd még közelebb jött és a fejével közelített. Nem részletezem azt a pillanatnyi időt, ami a csók előtt történt. Nem volt semmi kellemes zene a távolba, se bizsergető érzés előtte. Amikor a szája az enyémre tapadt, hirtelen minden gondolat elszállt a fejemből. Megpuszilta a felső ajkam, majd a puszi hirtelen csókká vált. Most döbbentem rá, hogy nekem ez volt életem első csókja… Gáz, nem gáz, de így van. Szájrapuszi persze volt, üvegezésekkor… De ez még is valahogy más volt. Féltem, hisz ő biztos volt már lánnyal.

-         „Mi van, ha rosszul csókolok?” –jött hirtelen a kérdés. De tovaszállt mindennel. Kellemes érzés járt át, még is valahol döbbenten ötlött egy újabb dolog a fejembe: „Ennyi az egész? Ekkora hűhó a semmiért?”… Persze semmi nem volt, de nem éreztem úgy, mint ahogy az meg van írva… Valamicske jóleső érzés még is átjárt.

-         Szeretlek. –suttogta, mikor egy milliméternyit eltávolodott a számtól. Nem mondtam semmit, csak az ölébe bújtam.

-         „Én vajon szeretlek?” –kérdeztem, majd behunytam a szemem és a mellkasába fúrtam a fejem…

Folyt. Köv.

Hosszú rész, rem. örültök! J