7. Rész: Pillantsunk bele a dolgokba a másik felem szemszögéből…

-         Kesszy! –hallom ikrem hangját. –Megharagudnál, ha Billel mennék haza? –kérdi.

-         Aha, menny nyugodtan.

Tehát Eimy visszaszaladt Billhez és elindultak hazafelé. Persze Tom is velük tartott, aki mogorva hallgatásba burkolózott.

-         Hééé Tooom! –hallatszódott mögülük Nó hangja.

-         Hm? –fordult hátra Tom.

-         Nem megyünk együtt haza? –kérdezi a lány, kissé elpirulva.

-         Hát… - néz Tom Billre, aki csak bólint egyet. –Mennyünk.

Gyorsan elköszönt Eimyéktől, majd elindult Dórával.

-         Tomnak van valami baja? – kérdezte Eimy Billtől.

-         Biztos van neki… - felelte a fekete kitérően.

-         Ezt hogy érted?

-         Nem mondhatom el… Pontosabban ő se említette nekem, de tudom, mi baja lehet.

-         Ó értem...

-         És Kesszy? Látom neki is vannak gondjai…

-         Igen, de pontosan, mint neked, így nekem is lakat a számon. –erre csak egy mosolyt kapott.

-         Nem akarsz bejönni? –kérdezte Nóra, mikor a házuk elé értek (szerencsére teljesen máshol laknak, mint mi).

-         Hát… bemehetek, de nem sokáig időzhetek. –felelte a rasztás, majd belépett a kapun.

-         Eimy, lenne kedved átjönni hozzám? –kérdezte Bill.

-         Lenne, csak sok házit kaptunk és mivel matekból nem vagyok valami profi…

-         Házik terén nekem is van hiányosságom. Holnap nyelvtan…

-         Kössünk alkut jó? –ajánlotta mosolyogva Eimy.

-         Attól függ. –mosolygott Bill is.

-         Te segítesz a matekba, én meg neked a nyelvtanba. Így jó?

-         Persze, de akkor mindenképp hozzánk gyere.

-         Miért is? –húzta fel ikrem a szemöldökét.

-         Mert én azt mondtam… Nehogy valaki megtámadjon az utcán hazafele menet…

-         Jajj… - nevetett fel. –Két házzal lakunk arrébb tőletek.

-         Nem baj, azért még félthetlek, nem?

-         Ha neked jól esik. –felelte Eimy.

-         Szép a szobád. –nézett körbe az égszínkék színű szobában.

-         Köszi. –mosolygott a lány. Magában persze már szövögette a dolgokat. Tiszta sor volt, járni akart Tommal, bejött neki, talán még szerelmes is volt. De hát még is csak a fiú kezdeményezzen… - Ide fogsz találni?

-         Persze, megjegyeztem az utat. –feszült csönd következett. Az is tiszta sor volt, hogy Tomnak is bejött a csaj.

-         Kérsz inni? –szakította meg a csöndet Nóra.

-         Igen. –jött a válasz… „Tiszta nyomi ez a helyzet…” –gondolta.

-         Lemegyek akkor… Jössz te is, vagy maradsz? –kérdezte a csaj, s hiába fogta magát vissza, némi hisztérikus csengés is volt a kérdésben.

-         Maradnék, ha nem lenne gond.

-         Nem, persze, maradj. –majd kisietett, de előtte még meglibbentette haját. Tom tanácstalanul leült az ágyra. Majd újra felállt. Kihúzta az íróasztal fiókját és kivett belőle egy képet. Azon Nóra volt, fürdőruhába… Valami kísértés kerítette hatalmába Tomot… Szerelemnek nem nevezném, inkább vágynak… Talán Nóra is csak ennyit érezhetett. „Megkaphatom…” –futott át az agyán, majd gyorsan döntött és lesietett Nóra után…

-         Bill… nem tudok segíteni, ha nem a könyvre figyelsz. –emelte fel fejét és Billre pillantott. Mindketten Bill szobájában voltak és hasonfekve tanultak (az ágyon).

-         Sajnos, most más jobban leköt. –felelte a fiú.

-         Akkor nem segíthetek… - mondta Eimy, majd újra a leckéjéhez pillantott, leírta az utolsó mondatot. Igaz nagyrészt azért fordult el, hogy eltakarja zavarbajöttét.

-         Jó, jó, bocsi. Szóval… még egyszer magyarázd el és minden tiszta lesz.

-         Na tehát… - kezdte Eimy, majd újra elmagyarázta az órán tanultakat. Bill viszont megint nem a „tananyagra” figyelt, csak Eimy szemébe nézett mélyen. Észre se vette, hogy Eimy már nem magyaráz. –Megértetted?

-         Öhh… mi? –jött az értelmes kérdés, ami visszazökkentette a „való világba”.

-         Megint nem figyeltél? –kérdezte Eimy, pedig ő is észrevette Bill tekintetét.

-         Nem igazán…

-         Ajj Bill… - kezdte Eimy, de Bill közbevágott…

-         Ugye eljössz a bálra?

-         Öhh… mi van? –zavarodott meg tesóm, a váratlan kérdéstől.

-         Eljössz a bálra? –ismételte meg.

-         Hát… Nem tudom… Nem szeretem a tömeget… - hazudta Eimy… Az ő kis „játéka” arra ment ki, hogy Bill mit válaszol majd.

-         Szerintem jó lenne, ha eljönnél. Nélküled unalmas lenne. –jegyezte meg bátortalanul Bill.

-         Jajj, ne butáskodj már… Ott lesz több 100 ember… - mosolygott Billre Eimy.

-         De én azt szeretném, ha te lennél ott… Kevés időt töltünk együtt nem? –kérdezte mostmár pirulva a fiú.

-         Keveset? –kérdezett vissza, gondosan elkerülve az előző mondat megválaszolását. –Most is együtt vagyunk nem?

-         Jó, de…

-         Jaj, te! –vágott közbe gyorsan Eimy. Hiába volt kíváncsi, nem akarta feszengetni a dolgot. – Olyan buta vagy! Akkor töltsünk együtt több időt. –mosolygott még mindig Eimy.

-         Öhh… jó… - felelte zavartan Bill. –Ömm nincs kedved velem jönni a bálba?

-         Hát…

-         Jajj gyere már! Jó buli lesz!

-         Na jó, meggyőztél. –majd újra a tananyagra fordították tekintetüket. Hiába terelődött másra a szó, mindketten érezték a kettejük közt történt változásokat…

Eközben:

Tom odalépett Nóra mögé és finoman belepuszilt a lány nyakába. Nó egy hatalmas vigyorral az arcán megfordult, kezét átkulcsolta Tom nyakán, aki a lány derekát húzta közelebb magához. Majd végül ajkuk összeért, hogy aztán csókká forrjon a kezdeti szájrapuszi.

Ekkor ébredtem fel. Észre se vettem, hogy elaludtam. Az álmosság azon nyomban kipattant a szememből… Valami furcsa érzésem volt… Egy eléggé rossz érzés…