6. Rész: Az ellenség

-         Szeretném felhívni a hátul ülők figyelmét (értsd: Tom & Bill), hogy mostani elfoglaltságukat hanyagolják, s tekintetüket emeljék a táblára. –mondta a magyar tanárunk (aki tanít történelmet is).  Fáradtan lapoztam a tankönyvet, majd elfojtottam egy ásítást. Eimy érdeklődve hallgatta a tanárt.

Hát igen, mostanában csak száguldoznak a napok. Most volt még csak péntek… Annak a bizonyos veszekedés napja… és érdekes módon még csak 13.-a se volt! Mindegy… Hétvégére lementünk a nagyszülőkhöz, ott is aludtunk, tehát a hétvégénk sem telt unalmasan. Ma pedig egy Hétfői nap van… Hogy utálom én a Hétfőt! Kezdődik a suli, kezdődik a tanulás…

-         Hé Kesszy! –bök oldalba ikrem.

-         He? –teszem fel az értelmes kérdést, mire csak a tanár felé int fejével. Előre fordulok.

-         Mit néz, olvassa hát azt a verset! –ripakodik rám a tanár. A könyvembe nézek. Rossz oldalon tarthatok, mivel ott egy árva vers nem volt. – Mi lesz? –sürget.

-         Ömm elnézést tanárnő, picit lemaradtam… Hanyas oldalon van a vers? –pillantok a tanárnőre.

-         Még az oldalcímet se tudja?! Mínusz pont! –harsogja. A mínusz pont az annyi kb., mint a fekete pont :P… 5 mínusz egy ötös (magyarul: 1-es). Picit megrándítom a vállam, majd a tesóm könyvébe sandítok. Csak 2 oldallal maradtam le. Gyorsan lapoztam. –Megvan?

-         Igen. –dünnyögtem, majd elkezdtem olvasni a verset. Nah, pont jót fogtam ki… A bánatról és a szerelemről szólt. Az utolsó versszak igen búsan ért véget. Szép hangleejtéssel fejeztem be.

-         Ezt már nevezem, végre egy ember, aki tud olvasni! Nóra, folytassa! –mondta a tanár, én meg visszaestem a mélabúba. Most épp Nórát bámultam, pontosabban néztem, de teljesen máshol járt az eszem… Ha van olyan fogalom, hogy egyszerre plázapicsa mégis néha kedves (persze ha akar vmit.) akkor ez a csaj pont abba a fogalomba illik. Szépnek szép, de egy baj van ezzel. Ő is tud róla… ekkora egós csajt még nem láttam… Meg ahogy beszél… Komolyan mondom, csoda, hogy az üveg nem reped meg… „Kééééjszíííí ideadnád a szemcerkáááád, az enyém már túúúl kicsi…” Komolyan mondom, tiszta gáz a csaj. Jó odaadtam neki, bunkó nem vagyok és erre… kettétörve kapom vissza és még egy bocsit se mond. Természetesen kifizettettem vele, amire megsértődött… P-icsa… Ráadásul a becenevemet nem is kéne j-vel ejteni…

Gondolatomból a csengő szava zökkentett ki, gyorsan leírtam a HF-et és kipakoltam a következő órára, ami történetesen matek volt… Jajj de szeressük…

-         Kesszy, mi van veled? –fordult hozzám Eimy.

-         Mi lenne?

-         Hát nem figyelsz órán, elkalandozol…

-         Fáradt vagyok, ennyi. Jajj ne… - mondtam, mikor Nóra közeledett a mi padunk felé.

-         Hallod, Kéjszíí? Azon gondolkoztaaaam, hogy ti mit fogtok felvenni a báálra. –mondta nyávogva.

-         Hát gondolom ruhát…

-         Jajjj. –kacagott, majd hátradobta mellig érő, hosszú szőke haját. –Azt één is gondoltaaam. Dee báli ruhát igaaaz?

-         Hát, mivel ez egy bál lesz… - felelte helyettem Eimy.

-         Háát iggeen. –mondta, majd egy intéssel arrébb állt, pontosabban a mögöttünk lévő padhoz. Mi csak összenéztünk Eimyvel és gyorsan mindketten el is fordultunk. Én rámosolyogtam az üres táblára…

-         Nos Tomiii mit szerettél volna mondani? –hallottuk mögüllünk Nóra hangját.

-         Ne hívj Tominak, egyszerűen Tom, oké? –mondta cseppet sem kedves hangon.

-         Oh, bocsi. –felelte érdekes módon, normális hangon Nó.

-         Csak azt szeretném kérdezni, hogy lenne-e kedved velem jönni a bálba? –hallottam Tom kérdését, még is eléggé távolinak tűnt, most valahol máshol jártam… Teljesen leblokkoltam…

-         Persze, szeretnék! –vágta rá.

-         Akkor ezt megbeszéltük. –hallottam, ahogy megcsikordul a szék, gondolom hátradőlt…

-          Élem jössz? –kérdezte megint kényes hangleejtésre váltva Nórikaaaa…

-         Aha, csak add meg a címed. –azzal Nó odébb állt és elsietett, majd visszajött egy rózsaszín papírkával és egy bolyhos tollal.

-         Itt laakom, a „mobilomat” is odaírtam. Lesz még idő megbeszélni, majd valamelyik nap eljöhetnél velem, hogy tudd az utaaaat. –mondta, majd vigyorogva kitipeget az ajtón. Kedvem lett volna felpattanni és lekeverni egyet, vagy csak megcibálni… De miért bántanám? Végül is nem tett semmi rosszat…

• Nem tett? –hallom a kis hangot a fejemben.
• Nem. Tom elhívta a bálba, azon kívül semmi…
• Ez neked semmi? –háborodik föl. (rem. Értitek a helyzetet << szerk.) –Elhappolták a pasid!
• Ő nem a pasim! Nem szeretem! –majd megráztam a fejem.

A nap további része unalmasan telt. Csak azon rágódtam, hogy mi a franckarika lehet velem. Amint megyek kifele a suliból (mélyen a gondolataimba merülve), valakinek nekimentem.

- Oh, ezer bocs… - pillantottam fel.

- Semmi baj. –mosolyogott az egyik srác az osztályunkból. Nem nagyon ismertem, az igazat megvallva még a nevét se tudtam. – Nem nagyon volt alkalmunk megismerni egymást. –mondta kedvesen. Eléggé helyes volt… Feketés-barnás haj, szőke melírral, talán picit emós frizkóban volt bezselézve, de ahhoz képest igen laza cuccot vett fel. Nagy barna szem…

- Hát nem… - válaszoltam.

- Kesszy! –hallom ikrem hangját. –Megharagudnál, ha Billel mennék haza? –kérdi, de én másra figyelek. Tom engem néz és eléggé méregeti az osztálytársunkat. Visszafordítom a tekintetem Eimyre.

- Aha, menny nyugodtan. –mondtam, majd még intettem egyet Billnek és visszafordultam a sráchoz. –Ne haragudj, de még a nevedet se tudom.

- Jaj, ez az én hibám… Be se mutatkoztam. –majd nyújtotta is a kezét (a balt :P). –Krisztián vagyok, de egyszerűen csak Krisz.

- Én meg Keszedie, egyszerűen csak Kesszy. –fogtam vele kezet. Aranyos srácnak tűnt. Kiderült, hogy ő meg a szembe szomszédunk. Csodás…. J. Hazakísért és rengeteget beszélgettünk. Nagyon sokba egyezett a véleményünk.

- Nos itt is volnánk. –állok meg a kapunkban. –Köszi, hogy elkísértél.

- Semmiség, majd integetek az ablakomból. –vigyorog.

- Hát, azt nehezen, Eimy szobája néz az utcára, enyém pedig az udvarra.

- Áhh.. akkor mindegy.

- Akkor szia… - majd hátat fordítottam, de…

- Várj Kesszy…

- Igen?

- Ömmm… Ööööö… lenne kedved… nos… öööö…. Lenne kedved velem jönni a bálba? –kérdezte.

- Oh… Igen, lenne. –mosolyodtam rá, majd egy pillanatra el is felejtettem Tomot.

- Ez jó. –mosolyog ő is. –Majd a többit megbeszéljük… Ííí hallod… - vakarja meg a buksiját. –Elhagytam a telefonszámomat. Elkérhetném a tiédet? –kacsint rám.

- Persze. –nevettem rá, majd megadtam neki, a chat-es nevemmel is (*Fruttis* << ismerős? xD).

Bementem a házba, majd kajoltam. Végül fel a szobámba és nekikezdtem a tanulásnak. Végül is egész jó napom volt… Szereztem egy barátot, s vele együtt egy ellenséget is.