-Na mi van? Ennyi volt a labdázás?- kérdezte Bill

-Igen, mert Enikő megsérült- Tom

-Hát mi történt?- én

-Egy kő megvágta a lábam.- Enikő

-Hú, az fájhat.- én

-Igen, ezt érzem én is.- Enci

 Majd órák hosszat csak beszélgettünk, nevettünk, vicces sztorikat meséltünk magunkról és egymásról.

-Már sötétedik. Nem kéne menni?- Enci

-Sztem indulhatunk. Fiúk?- én

-Sztem is. Tom?- Bill

-Aha, menjünk.- Tom

Gyorsan összepakoltuk a cuccokat, majd elővettem a telefonomat, hogy hívjam bátyót.

-A francba! Lemerült a telefonom!- kiabáltam

-Nem töltötted fel?- Enci dühösen

-Úgy látszik elfelejtettem.- én

-Klassz!- Enikő

-És ha gyalog elindulnánk?- én

-Neki vágnál ilyenkor az útnak?- Tom

-Jó, csak egy ötlet volt.- én

-Maradjunk a parton és várjunk egy kicsit.- Bill

Kb. 2 órát ültünk még a parton, de már egyre sötétebb és hidegebb lett.

-Kezdek fázni.- mondtam

-Nem hoztál magaddal egy blúzt?- Bill

-Hát azt nem.- én

-Eszembe jutott vmi! Van itt a közelben egy faház. Menjünk el oda!- Tom

Elindultunk. De az út a faházhoz egy erdőn keresztül vezetett. Elég félelmetes volt, ezért közelebb bújtam Billhez.

-Félsz, kiscsillag?- kérdezte Bill

-Hát, egy kicsit.- én

-Ne félj, vigyázunk rátok!- Bill mosolyogva

-Nézzétek, ott van!- kiáltotta Tom

Bementünk. Szerencsére villany az volt. De elég koszos ház volt.

-De itt csak egy ágy van!- Enikő

-Akkor majd ti alszotok az ágyon, mi pedig a földön.- Tom

-De ez így nem jó!- én

-Dehogynem. Majd leterítjük a plédet.- Bill

-De biztos?- én

-Biztos!- mondta egyszerre a két fiú

Lefeküdtünk aludni, de én nem voltam álmos. Ezért kimentem. De már valaki ült a ház lépcsőjén. Hátulról megítélve Bill volt az. Leültem mellé.

-Szia! Te sem tudsz aludni?- kérdeztem

-Nem, én sem.- Bill

-Már otthon biztos keresnek minket.- én

-Igen, biztos. Nem szoktunk szó nélkül kimaradni éjszakára.- Bill

-Hát mi sem.- én

-De én azért örülök, hogy így itt maradtunk.- Bill

-Igen? És miért?- én

-Mert így jobban megismerjük egymást.- Bill

-Hát az biztos. Hú hideg van.- én

-Fázol?- Bill

-Igen, egy kicsit.- én

-Gyere ide!- húzott óvatosan magához Bill – Így már jobb?

-Igen, sokkal. Kösy!- én

-Nagyon szívesen. Tudod melyik dal jutott most az eszembe?- Bill

-Melyik?- én

-Az „In die Nacht”.- Bill

-Az tényleg szép szám.- én

-Igen, az.- mondta Bill, majd halkan dúdolni kezdte

Annyira jó volt Bill karjaiban lenni, olyan biztonságban éreztem magam, hogy szép lassan elaludtam.

Reggel már az ágyamban ébredtem nagy kopogtatások közepette.

-Rendőrség! Nyissák ki!- kiabálták kintről, majd ismét kopogtattak.

Erre a szóra hirtelen egymásra néztünk.