-Mi lehet az?- állok fel álmosan

-Nem tudom.- Enci, majd fekszik is vissza

-Ki az?- kérdezem, miközben kilépek az erkélyre

-Szia!- hallom Tom hangját

-Te?- én, még mindig tök álmosan

-Vagyis mi!- lép elő Bill az árnyékból

-Mit csináltok itt?? Mindjárt éjfél!- én

-Na és! Nem tudtunk aludni. És du. alig beszélgettünk. Na meg… Bill rágta a fülem, hogy látni akar.- Tom

-Hallgass már!- löki oldalba Bill. És gondolom bele is pirult.

Én meg csak mosolyogtam.

-De engem sem kellett sokáig nyaggatni, hogy eljöjjünk.- Tom, miközben mosolygott

-Kivel beszélgetsz?- jön ki az erkélyre Enci

-A macsókáddal.- válaszoltam

-Hé! Csend már!- csíp meg.- Na és miért jöttetek?- kérdezi, miközben az erkélyre könyököl

-Csak beszélgetni jöttünk. Nem jöttök le? Akkor nem kellene kiabálni. És már a nyakunk is elzsibbadt a sok felfele nézéstől.- Bill

-Nem is tudom.- válaszoltam

-Niki, ne csináld már! Mióta erre várunk! Légyszi!- kérlelt Enikő

-Kérlek, Niki!- jött lentről is Bill hangja

-Jól van! De előtte kapjunk magunkra vmit.- adtam meg magam

-5 perc!- kiáltja le Enikő

-Ok!- jött az együttes válasz

Mikor leértünk, a fiúk a kapu előtt ültek. Ahogy odaértünk, a hátuk mögé lopóztunk és befogtuk a szemüket. Én a Tomét és Enci a Billét, hogy vajon rá jönnek-e.

-Enikő!- jött a válasz Tomtól

-Niki!- Bill

-Sajnos nem.- szólaltam meg és elindultam befelé.

-Most hova mész?- kérdezi Enci

-Aludni. Én mondtam, hogy nem jönnek rá, hogy ki-ki- Én, és közben már nyitom az ajtót

-Ne menj már be!- ugrott fel Bill és odajött hozzám. –Csak azért nem találtuk el, mert még nem ismerünk benneteket. Gyere, sétáljunk egyet, és közben megismerkedünk.- Bill

-Jól van, meggyőztél!- csukom be az ajtót

Kb. hajnali 4-ig sétáltunk. Közben beszélgettünk, nevettünk. Mindenki elmondott magáról mindent. Már épp haza felé tartottunk, mikor Enci és Tom lemaradtak tőlünk.

-Jól elvannak együtt.- mondta Bill

-Igen, jól. De nem akarom, hogy Tom csak kihasználja a tesómat. És hogy csak egy éjszakára kelljen neki.- én

-Ne aggódj! Beszélek vele.- Bill

-Köszy. Aranyos vagy!- mondtam

-Ohh, köszönöm! De azt még nem mondtad el, hogy van-e barátod.- Bill, miközben a ház elé értünk

-Háát…szóval. Van, de már nem is szeretem annyira.- válaszoltam

-…Értem.- Bill

-De ez nem jelenti azt, hogy akkor nem találkozhatunk.- válaszoltam gyorsan. –Hisz ma is olyan jól elvoltunk. Nem?

De Bill nem szólt semmit, csak lesütött szemmel nézett lefelé. Közben odaértek Tomék is, akik szakadtak a röhögéstől. Mikor Tom meglátta tesóját, komolyra vette a szót.

-Mi a baj, tesó?- kérdezte Tom

-Semmi. Sziasztok!- válaszolta halkan, majd elindult haza felé

-Várj, tesó!- Billhez. –Am mit mondtál neki?- kérdezte tőlem

-Hát…Megkérdezte, hogy van-e barátom. És elmondtam neki, hogy igen.- mondtam halkan

-Most már értem. Nem kellett volna elmondanod neki.- Tom –De most már én is megyek. Sziasztok!- Tom

 -De miért nem kellett…?- kérdeztem volna, de Tom már Bill után futott.

-Niki…- szólt Enikő

-Ne mondj semmit! Tudom. Hülye voltam. Elrontottam.- mondtam

Majd felmentünk a szobába. Lefeküdtünk aludni, de én nem tudtam aludni. De más sem.