3. Rész: Hogyan NE sétáltassunk kutyát…

5 nap telt el a veszekedés óta. Ma péntek délután van, és csak fekszem a földön a szobámba. Elgondolkoztam ezen a pár napon. Teljesen igaza volt Tomnak, ezt tudtam is, de valahogy nem akartam beismerni. Nem is nagyon szóltunk egymáshoz ezek után. Persze Eimy azért jóban volt velük, Billel főképp. Sokáig rossz szemmel néztem azt, hogy Eimy velük van, de most, hogy így nyugisan végiggondoltam mindent, rájöttem, hogy egyáltalán nem olyanok, amilyenek őket gondoltam. Billel nagyon jól kijövök, ő meg is ért engem. Valahogy mindig meg tud nyugtatni, ha van valami, mindig rávilágít egyes dolgokra. Tommal nem utáljuk egymást, de nem vagyunk egy összhangon.

-         Kesszy, vidd le a kutyát! –hallottam anyu hangját.

-         Minek? Kertesházban lakunk. –kiabáltam vissza.

-         Nem baj, akkor is kell neki sétálnia!

-         Jó, jó… - sóhajtottam fel. Felöltöztem (egy fehér póló, amin egy csaj van, hidegebb idő alkalmából kék kapucnis pulcsi, hátulján fehéren a 06 számozás volt, farmer, és a fekete sportcipőm), megcsináltam a hajam, szemembe húztam a kapucnit, majd kimentem a kertbe.

-         Maszat! –kezdtem kiabálni.

-         Itt van. –hozta Eimy a kutyát. –Viszed?

-         Aha. Jössz?

-         Bocs, most nem. Megyek gépezni. –mondta, majd kihozta nekem a láncot.

-         Köszi.

-         Nincs mit. Szia! –köszönt, majd berohant.

-         Szia… - nagyon fújt a szél, és pont szembe, így nem sokáig maradt meg a kapucni. Még szerencse, hogy fel volt fogva a hajam. Ahogy kiértem a kapun jobbra vettem az irányt. Csak mentem a kutya után. Még nem engedhettem el, hisz a szomszédok szörnyülködve néznék, hogy a kutya oda*tojik a házuk alá. Nem messze volt egy park, gondoltam elviszem oda és játszunk egyet.

-         Maszat! –kiáltottam egyet, mert a kutya egy váratlan pillanatban megeredt. Furcsa látvány lehetett, hogy a kutya rohan, mint valami veszett dög, én meg utána. Húztam, próbáltam leállítani, de nem ment. Ekkor megláttam a nagy sietség okát. Egy fehérpulcsis srác is kutyát sétáltatott. Nem láttam sokat belőle, mert a kapucniát teljesen a szemébe húzta. A srác biztos valami hip-hop „őrült” lehetett, legalább is a lógó gatyája ezt bizonyította. A kutya meg rohant tovább.

-         Maszat! Most már elég! –rántottam egyet a kutyán, de ezzel csak azt értem el, hogy egyenesen a srácnak estem. Még szerencse, hogy megtartott. –Izééé… Bocsi, csak a kutyám… -„másztam le” róla.

-         Semmi gond. –mondta, nekem meg nagyon ismerős lett valahogy.

-         Kösz, hogy megfogtál.

-         Ha nem foglak meg elesel. –mondta, majd éreztem, ahogy elmosolyodik. Maszat teljesen meg volt bolondulva. Szegény srác kutyája nem nagyon tudott mit csinálni a helyzettel, de érdekes módon Maszat jóval kisebb volt a srác kutyájától.

-         Ömm… nőstény igaz? –kérdeztem.

-         Igen, de nem tüzel, vagy ilyesmi.

-         Ennek aztán mindegy. –majd kényszeredetten elmosolyodtam. Nem sokat tévedtem abban, hogy Maszat mit akar. Tök cikisnek éreztem a helyzetet, Maszatot meg alig bírtam megtartani, ne hogy rámásszon a másikra. –Elegem van belőled! –szóltam rá idegesen a kutyára. – Ha tehetnéd te egésznap csak…. –de befejezésnek csak sóhajtottam.

-         Hiába, szerintem ő ezt természetesnek veszi. –mondta a srác. Teljesen úgy éreztem, hogy ő magában jókat röhög a szitun.

-         Tudom, de gondolom, nem akartok kiskutyát. Mert ha igen akkor elengedem. –feleltem. Szegény kutya majd meg fulladt de, nem mertem elengedni.

-         Áhh… Túl nagyot akar. –éreztem, ahogy vigyorog. Mondjuk igaza volt. Maszat amolyan tacskókeverék, így kis növésű, de az ő kutyája elég nagydarab volt.

-         Ha gondolod, elengedem, majd kiderül egy idő után, hogy mennyire volt neki nagy… - mondtam és már nyúltam a póráz után, hogy kicsatoljam.

-         Inkább ne. – lépett hátra, amit egy vigyorral nyugtáztam. –Beviszem Scotty-t és segítek hazavinni Maszatot. Igaz így hívják?

-         Aha. –totál ledöbbentem. Most vettem csak észre, hogy egy hatalmas villa előtt állunk. A mi házuk kettővel volt arrébb, tehát ez nem lehetett más, mint a „Kaulitz-villa”. Hótra égett a pofám, ezek szerint Tommal futottam össze. Felvettem a kapucnimat, szorosabban megfogtam a kutyát, majd vártam Tomot, hogy kijöjjön.

-         Na vagyok. –mondta, miután bezárta a kaput. –A parkba akartad vinni? –kérdezi.

-         Igen. –feleltem és megindultunk a park felé.

-         Vigyem? –kérdi, mert Maszat ezek után a találkozás után totál meg volt bolondulva. Nem nagyon bírtam már tartani.

-         Köszi. –odaadtam neki a pórázt. Egy ideig még így mentünk, majd Tomból kitört a nevetés. –Nem vicces Tom!

-         Nocsak rájöttél?

-         Ha-ha! Olyan nagy kapucnival ne csodálkozz, hogy nem ismernek meg! De te akkor se tudod megmondani, hogy ki vagyok. –mosolyodtam rá.

-         De. Kesszy vagy. –felelte nemes egyszerűséggel.

-         És ha nem? –kérdeztem, mire megállt. Közelebb hajolt, én meg leblokkoltam. Levette a kapucnim, majd a nyakamhoz hajolt. –Tom… Te mit…?

-         De, te Kesszy vagy. –mondta, miután hatalmasot szippantott „belőlem”. Kérdő tekintetemre csak ennyit felelt. –Te legtöbbször cseresznyés-szerecsendiós, vagy más édesebb gyümölcs illatú testpermetet használsz, Eimy meg kókusz, fahéj, illatút szokott. De észrevettem, hogy csak akkor használtok testpermetet, ha aznap valamilyen sportotok, edzésetek lesz.

-         Öööö… - csak ennyit tudtam kinyögni. Annyira megdöbbentem, hogy Tom ilyen felesleges dolgokat tud rólunk, hogy egy ideig még álltam ott. –Milyen jó megfigyelő vagy… - feleltem végül.

-         Csak sokat fújtok magatokra. Mellesleg rákérdeztem Eimyre, hogy tényleg így van-e és ő mondta, ezt a sportosat. –mosolygott.

-         Aha… És baj, ha sokat fújunk?

-         Nem, nem rossz illatú, de meg lehet érezni. Főleg, ha az ember mögötted ül.

Egy ideig csendben baktattunk egymás mellett, én meg csodálkoztam magamban azon, hogy milyen kis apróságokat is észre tud venni.

-         Elengedhetem? –kérdezte, mikor a parkba értünk.

-         Igen, persze. –mondtam, miután körbenéztem. A park üres volt, mi meg csak leültünk egy padra beszélgetni. Sose beszélgettünk még ennyit. Szerettem volna minél többet megtudni róla. Jobban megismerni.

-         Jó a kutyád. –nevetett fel megint Tom.

-         Hát igen, jól meg fogjátok érteni egymást. –jegyeztem meg csak úgy, mire meglökött. Végignevettük az egész időt, amíg a parkban voltunk. Hazafele menet már én vittem Maszatot, aki belenyugodott abba a ténybe, hogy nagyobbacska szerelmét nem kaphatja meg.

-         Köszi, hogy velem jöttél. –mosolyogtam.

-         Áhh, semmi. Ha nem megyek, még Maszat nekiesik valamelyik másik kutyának. –mosolyogta.

-         Na azért nem akkora nőcsábász.

-         Ki tudja. –mondta majd legugolt Maszathoz. –Nekem meg te aztán jó legyél! Tudom én, hogy jó csaj a mi kutyánk, de nem a te eseted. Majd talán, ha picit nagyobb leszel. –megsimogatta, mire Maszat csak ugatott egyet.

-         Szerintem csalódott. –néztem a kutyámra. – Meg ő már nem nő többet.

-         Nem baj, még éretlen.

-         Éretlen? Tudod te, hogy mennyi… na mindegy. Amúgy meg 8 éves.

-         Értem. –vigyorgott Tom. –Nah, további szép napot és jó hétvégét.

-         Neked is, és még egyszer köszi. Remélem Scotty-t nem érte trauma.

-         Kiheveri. –mosolygott még mindig, majd egy pillanatra, egymásra tévedt a tekintetünk. Hosszasan néztem a szemébe, ő is az enyémbe. Majd mosolyogva odahajolt hozzám és adott 3 puszit. –Szia!

-         Szia! –köszöntem döbbenten, majd bementem a házba. Hirtelen jött nekem ez a puszis dolog…