1. Rész: Az a bizonyos első nap a gimiben…

-         Az a 4 perc! –kezdte tesóm a kocsiban.

-         Igen, pontosan! Az a 4 perc! – vágtam rá.

-         Lányok, elég! –utasított minket anyu, aki épp a kocsit vezette.

-         De ő kezdte! –kiáltottunk egyszerre fel.

-         Elég! –emelte fel anya is a hangját.

Tehát akkor valami bemutatkozás félét kéne írnom nektek… Szóval: A történet két ikerpárról szól, akik Németországban laknak. Stuttgartból költöztek beljebb Magdeburgba. A kis párbeszédből láthatjátok, hogy Kesszy az idősebb. A történetet Kesszy (ejtsd: Készi) nevében írom J, ikertestvére Eimy (ejtsd: Émi). Életük nagyon zűrös. De ezt a történetből majd megtudjátok. (Remélem tetszeni fog a történetJ) A történet onnan indul, hogy a két lányt felvették a Magdeburg híres gimijébe. Hisz a csajok még tavaly felvételiztek, és sikeresen be is kerültek az áhított iskolába. Csak, hogy nem számoltak el egy-két dologgal. Ja és a teljes nevek: Keszedie (Készidí) Villem és Eimilie (Emili) Villem (egy l-el ejtsd).

-         Megérkeztünk! –szólt anya, miközben leparkolt a suli parkja előtt. –Nekem aztán jók legyetek! Semmi hülyeség!

-         Áááá anya! –vigyorodtam el.

-         Így ismersz minket? –nevette el magát Eimy.

-         Nah mennyetek, remélem hazafele nem tévedtek el.

-         Ha meg igen, akkor egy jó pasit megkérünk, hogy kísérjen haza minket. –kacsintottam anyára.

-         Inkább kettő helyes pasi nem? –tette hozzá Eimy.

-         Lányok! –szólt ránk anya.

-         Jó, jó, megyünk már! –mondtuk egyszerre, majd elköszöntünk.

A park füvén sok tanuló ült, és hangosan trécselt. Egy nagy lánycsoport mellett haladtunk el, akik döbbenten pillantottak utánunk. Ahogy a folyosón haladtunk egyre többen néztek felénk, de mi ezen csak összemosolyodtunk. Hogy mi volt a furcsaság tárgya? Hát mi! Szeptember 9.-e alkalmából (kinn Németo-ba asszem ekkor kezdődik az isi) teljesen egyformán öltöztünk. Ugyan az a szín, méret, ruha, márka, minden egyforma volt rajtunk. Mi amúgy is szinte tükörképei vagyunk egymásnak (én bal, Eimy jobb kezes).

A jó idő miatt mindketten egy nyakbakötős zöld felsőt vettünk fel (amin elől fekete-fehér csíkok vannak), ami eléggé ki van vágva (:P), de alulra azért felvettük a kedvenc farmerünket (sötétebb kék, egyenesszárú, a hátsó zseben kicsi sárgásbarna szegecsekkel, elől a combjánál pedig kicsit koptatott). Hozzá pedig egy fekete egyszerűbb övet (tudjátok, két sor van kilyukasztva, nem 1…), a cipő, meg egy kicsi fekete balerinacipő. Kiegészítőnek mindketten egy ezüstkarkötőt és kedvenc gyűrűinket vettük fel (ezek már nem egyeztek meg J ). Jah és persze válltáska, az is különböző.

- Nemsokára… - mutogattam az ajtókon lévő számokat.

- Itt is van. –állt meg Eimy az ajtó előtt, amire a 9/a volt írva.

- Menny be! –löktem meg a zárt ajtó felé.

- Menny te, hisz te vagy az idősebb!

- Az a 4 perc… - mormogtam. Ilyenkor utálok idősebb lenni. –Várj! Van 1 ötletem.

Mosolyogva léptem be a terembe. Gyorsan körbenéztem, hogy hol lelek helyet. Ajtófelőli sor, utolsó előtti padjában volt 2 szabad hely. Elindultam, miközben picit hangosan, hogy mindenkinek felkeltsem figyelmét, köszöntem. Sokan visszaköszöntek. Leültem mosolyogva, miközben nagyon sokan engem néztek.

Majd nyílt az ajtó, és „megint bejöttem én”. Többen ide-oda kapkodták a fejüket. A mögöttem ülő srác döbbenten suttogta padtársának: „Aztaaa, nézd Bill ikrek.”.

„Bill?”- gondoltam magamba, majd miután Eimy helyet foglalt mellettem, a fülébe súgtam:

-         Hallod, nézz már hátra…

-         Oks. –mondta, majd miközben elővette a tolltartóját, „véletlenül” leejtette, ami persze be is gurult a mögöttünk ülők padja alá.

-         Tessék. –hajolt le egy hosszabb fekete hajú srác, majd odaadta Eimynek a tolltartót.

-         Köszi. –felelte, kicsit pirulva. Rám nézett, majd jelezte, hogy mennyünk ki.

-         Na, jól láttam? –kérdeztem már kinn a terem előtt.

-         Aha. –vakarta meg a fejét.

-         Ezt nem hiszem el! Miért, pont egy oszt.ba kellett kerülnünk?

-         Jajj, Kesszy… Nem haragudhatsz rájuk csak azért, mert…

-         Ne! –vágtam közbe. – Ne kezdj nekem arról papolni, hogy nem az ő hibájuk! Lehet, hogy nem az egész, de ha ők nincsenek, akkor most mi lennénk híresek.

-         Hah… Gondolj, amit akarsz. De szerintem az a Bill helyes. –rántotta meg a vállát.

-         Buksz a csajokra? –húztam a szám, mire Eimy kicsit meglökött.

-         Kabb*e!

-         Tedd ki! –feleltem neki.

-         Nincs mit!

-         Akkor meg? –vigyorogtam már, mire ő csak megforgatta a szemét. Persze ha velem veszekszik az ember egy idő után nem nagyon fog tudni mit mondani… Valahogy mindig az enyém az utolsó szó.

-         Mennyünk be. –mondta unottan Eimy, mikor meghallottuk a csengetést. Megrántottam a vállam és visszabattyogtunk a helyünkhöz. Mikor leültünk, akkor jött be a tanár. Kis növésű, vöröses hajú, szemüveges idősebb nő volt, viszont szép volt (a maga korához képest :P).

-         Jó napot tanulók! –köszönt mosolyogva. –Én leszek az osztályfőnökötök.

-         Ki gondolta volna? –hallottam a hátam mögül Tom suttogását.

-         Először mindenki bemutatkozik, és ülésszerinti sorrendben beírlak titeket a naplóba. Örülnék, ha mindenki mesélne magáról pár szót. – erre többen is összenéztek, nekem meg fogalmam se volt mit meséljek. Mondjam el azt, hogy milyen jóóó az embernek, ha ikre van, vagy hogy utálom az iskolát, meg a matekot? Vagy meséljem el, hogy mit csináltam az Ált. Isk.-ben? (Gondolok én arra az esetre, mikor egy kakaót őrizgettünk a csajokkal az egyik régi szekrényben, s valamelyik szerencsés kiborította. Annyira bűzölgött, hogy azt a folyosót hetekig elkerültük. Vagy mondjam el a kajacsatát, az ebédlőben? Mikor pofándobtam a suli legnagyobb plázapi*csáját, egy méretes, megolvadt sajtdarabbal?) – Szóval kezdjük az ajtófelőli paddal. Fiúk nektek szerintem, nem kell bemutatkoznotok. Lányok, kezdje valamelyikőtök. Ohh, szóval ikrek J.

-         Tehát… -állt fel Eimy. – Az én nevem Eimilie Villem, de hívjatok nyugodtan csak Eimy-nek. Ikertestvéremmel Stuttgartban születtünk, most vagyunk 14 évesek, de nemsokára betöltjük a 15-öt. Szeretek énekelni, gitározni, olvasni, biciklizni, röplabdázni, és még sorolhatnám. Imádok bulizni, haverokkal lógni. Kedvenc tantárgyam… hát talán az ének és az irodalom. Asszem ennyi. –mondta és leült.

-         Szal… - kezdtem bele… tudjátok, csak lazán ;). - Nevem Keszedie Villem, de a becenevem Kesszy. Jobban szeretem, ha így hívnak. Szeretek gitározni, zenét hallgatni, bulizni, haverokkal lenni. Olvasni is szeretek, bár azt ritkábban teszem. Sportok közül a röplabdát, kosárlabdát, és a tollast imádom, ezek közül, már 3 éve röpizek, és hobbi szinten rendszeresen járok kosárlabdára. Kedvenc tantárgyam a rajz, tesi, és a biosz az, ami jobban foglalkoztat. Végül is úgy vagyok vele, hogy nincs olyan tantárgy, amit nem szeretnék, bár a matematikát egyáltalán nem csípem. 14 vagyok, születési helyem ugyan az, mint az ikremé, bár erre szerintem rájöttetek. –ennél a kijelentésnél egy mosoly futott át a társaságon. – Jahh, és ami még fontos, hogy 4 perccel idősebb vagyok Eimynél. –mondtam, majd vigyorogva leültem.

-         Az a 4 perc! –sopánkodott mellettem Eimy, mire az osztály felnevetett.

-         Jól van lányok, és most jöjjenek a többiek.